Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
„Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: Mivel nem hittetek bennem, és nem tartottatok szentnek Izráel fiai előtt, nem vezethetitek be ezt a gyülekezetet arra a földre, amelyet nekik adok.” (4Móz 20,12)
A fejezet Mirjám halálával kezdődik, Áron halálával végződik, a kettő közé pedig az a történet ékelődik, amikor Mózes kétszer csap a botjával a sziklára. Egyikük sem megy be az ígéret földjére.
„Mondd meg Izráel fiainak, hogy vigyenek neked egy hibátlan vörös tehenet, amelynek semmiféle fogyatkozása nincs, és még nem volt rajta iga.” (4Móz 19,2)
Vajon miért éppen vörös legyen a tehén? Miért ne mondjuk barna, fehér, vagy tarka? A szöveg nem ad erre választ, ezért csak találgathatunk. A tehén sorsa az lett, hogy miután a táboron kívül levágták, majd a véréből a kijelentés sátra elé hintettek hétszer, a tehenet minden részével – beleértve a ganéját is – elégették. A tehén hamvaiból azután megtisztító vizet készítettek, amellyel azokat kellett megtisztítani, akik holttesttel érintkeztek. Ez önmagában még nem ad választ a kérdésre, hogy miért éppen vörös legyen a tehén.
Két hete lehetőségem volt, hogy részt vegyek egy európai apologetikai beszélgetésen, ahol különböző országok vezető evangéliumi apologétái dugták össze a fejüket Oxfordban. A találkozó célja az volt, hogy megértsük a jelenleg zajló kulturális változásokat, és gondolkodjunk és vitázzunk arról, hogy mi lenne a megfelelő keresztény válasz a kialakuló kulturális klímában. Ennek tanulságait összegzem.
Charlie Kirk meggyilkolása egy egész generáció meghatározó élménye lett. A Tűzfal podcast ötvenkilencedik részében róla beszélgetünk, és néven nevezzük a szobában lévő elefántot is. Vajon keresztény mártír ő, vagy a politikai szerepvállalás áldozata? Lehet egy aktivista apologéta? És egy apologéta aktivista? Fordulópont Charlie Kirk halála? Izgalmas kérdések, nem kerüljük meg őket. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcast-en is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!...
„Ajándékul adom nektek a papi tisztet.” (4Móz 18,7b)
Talán van, aki emlékszik még a Mózesről készült 1974-es filmre (eredetileg minisorozatra), amelyben Burt Lancaster játszotta a főszerepet, és Anthony Quayle Áron szerepét. A film egyik jelenete a retinámba vésődött. Az aranyborjú után járunk. A bálványimádásban Áron szégyenteljes szerepe a történet egyik mélypontja, de ami utána következik, az a történet rám gyakorolt hatásának volt a mélypontja. Áron ekkor lesz főpap. A dramaturgia nem lehet véletlen: Áron szomorúan lehajtja a fejét, arca komoly, öröm vagy hála helyett bűntudat és súlyos felelősségérzet tükröződik a tekintetén. Lényegében vezeklésként kapja a főpapi felelősséget. Élete hátralévő idejét papként kell eltöltenie, folyamatos engesztelést végezve önmagáért és a népért. A filmben ez nem kitüntetés. Ez büntetés.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK