Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Nem az a kérdés, hogy kereszténynek vallom-e magam, hanem hogy az vagyok-e.
Nem az a kérdés, hogy hiszek-e Istenben, hanem hogy rábízom-e az életemet Krisztusra.
Nem az a kérdés, hogy melyik keresztény közösségbe járok, hanem hogy melyikhez tartozom.
Nem az a kérdés, hogy hova megyek istentiszteletre, hanem hogy milyen szívvel tisztelem ott Istent.
A Tűzfal podcast huszadik részében Byung-Chul Han koreai filozófus gondolataival birkózunk. Han szerint korunk nárcisztikus depressziójának egyik fő oka a rítusok eltűnése: nincs, ami megszabadítsa az ént önmaga terhétől. Erről A rítus eltűnése című könyvében ír, amit Bolyki Lacival mindketten alaposan átolvastunk és a stúdióban keresztény nézőpontból együtt kiveséztünk. Az epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!...
Tengernyi emléket fúj
házunk elé
az érzelmes, öreg gigász,
az őshonos óriás,
az októberi szél.
Sárga arcán piros szájjal
húzza, túrja, tépi, rázza,
vérét ontja a hosszú nyárnak,
de egyik emlék sem szól
vagy beszél,
nem kérdi, miért,
honnan, vagy hova,
mi célból hajtják ide vagy oda,
miért cibálja, tépi, hányja
az ősz óriás hatalmas foga.
„Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésben! Ne légy elfogult a nincstelen javára, és ne kedvezz a hatalmasnak! Igaz ítéletet hozz honfitársad ügyében!” (3Móz 19,28)
A szentség egyik követelménye az igazságosság. A 19. fejezet olyan rendelkezéseket tartalmaz, mint például az, hogy Izráel fiai ne lopjanak, ne hazudjanak, csalással senki se károsítsa meg honfitársát, ne esküdjenek hamisan, senki ne rabolja meg és ne sanyargassa felebarátját, és ne forduljon elő olyan, hogy a napszámos bérét nem fizetik ki még aznap (12-13). A szentség magában foglalja az igazságos bánásmódot.
„Ne hányjon ki titeket is az a föld, ha tisztátalanná teszitek, ahogyan kihányta az előttetek levő népeket.” (3Móz 18,28)
A קִיא (kí) héber ige szó szerint azt jelenti: kihány, kiokád. A Tóra szerint a föld kiokádta (káá) az itt élő népeket, mert utálatos dolgokat cselekedtek és azokkal beszennyezték lakhelyüket. Kánaán olyan lett, mint egy émelygést, hányingert okozó gyomorrontás, és eljött a pillanat, amikor a föld nem tudta már magában tartani a fertőző tartalmat: kiokádta azt magából. A durva kép arra utal, hogy Isten megelégelte ezeknek a népeknek a gonoszságait és ítéletet hozott rájuk.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK