„Hajtsd az állatot s ne akadályozz
a vágtatásban, ameddig nem szólok!”
– az ijedt szolgára így kiáltott
az asszony, akit a borzasztó sokk
az Isten szent emberéhez hajszolt –
bár most nem volt sem ünnep, sem újhold.
Szívébe vad anyaösztön karmolt,
arcára állatibb vonások ültek
a szamaránál, melyen vágtatott.
Barna fürtjeit meg sem fésülte,
a rendetlen lobonc anyamedvéé,
kinek féltett bocsai eltűntek.
(Nincs ijesztőbb lény a gyermekéért
megveszekedett nősténynél, mert bármit
megtesz a kölykéért – ha kell, széttép!)
Nem mert az asszonnyal szembeszállni
még ura sem; a halálra szánt anya
a fiát akarta élve látni.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Spiritualitás
Víz és vér
Megrepedt ajkuk véresre dagadt,
s mint ezernyi házába száradt csiga
a víztelen, meszes tájba olvadtak;
két királyi sereg lassú csíkja
hagyott mászásnyomot a dombok alatt,
ahol elhaladtak lovaikkal;
a dicső csápokból csak ez maradt:
jobb kezük a porban húzta a lándzsát,
nyelvük a szájpadlásukhoz tapadt.
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (23) – Jogegyenlőség
„A nincstelennek se kedvezz peres ügyében!” (2Móz 23,3)
Azért érdekes ez a mondat, mert csak akkor van értelme, ha a törvény egyébként hangsúlyosan védi a nincsteleneket a gazdagokkal szemben. És hát pontosan erről van szó: az Ószövetség számos alkalommal tiltja a személyválogatást, az igazság elferdítését, a gazdagok és előkelők előnyben részesítését. A bírói ítéletek nem kedvezhettek a jómódúaknak, és súlyos bűnnek számított a vesztegetés elfogadása. De ez nem történhetett fordítva sem.
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (22) – Keménység és irgalom
„Varázsló asszonyt ne hagyj életben! Mindaz, aki állattal közösül, halállal lakoljon! Aki isteneknek áldozik, és nem egyedül az ÚRnak, azt ki kell irtani. Ne nyomorgasd a jövevényt, és ne sanyargasd őt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban. Ne nyomorgassátok az özvegyeket és árvákat!” (2Móz 22,17-21)
Az ószövetségi törvény szétfeszíti modern gondolkodásunk egyszerű sémáit, amikor egymás mellé helyezi ezeket a parancsokat. Az első három olyan tetteket említ, amelyek halálbüntetést vontak maguk után. A varázslást, a zoofíliát és az idegen isteneknek való áldozást semmilyen szinten nem lehetett megtűrni Izráelben. Isten keménysége és szigora mutatkozik meg ezekkel a tettekkel szemben. Az utána következő két parancs viszont Isten irgalmát mutatja a jövevények, az árvák és az özvegyek iránt. Megtiltja, hogy nyomorgassák őket, és emlékezteti a zsidókat, hogy ők is voltak kiszolgáltatott helyzetben, amikor őket nyomorgatták mások. Ne tegyék ezt a jövevényekkel, az árvákkal és az özvegyekkel!
Isten zsonglőre
John Owen, az ismert puritán teológus mondta egyszer John Bunyanról, a Zarándok útja szerzőjéről: „Egész műveltségemet odaadnám azért, hogy úgy meg tudjam ragadni az emberek szívét, ahogy ez az üstfoltozó.” Hasonlót érzek, amikort Chestertonra gondolok. Nekem is volt olyan pillanatom, amikor minden tanulmányomat odaadtam volna azért, hogy úgy tudjak írni, mint ez az írózseni, vagy ha életemben csak egyetlen olyan könyvet írhatnék, mint a St. Francis of Assisi. Ez a különleges életrajz, amely egyszerre szépirodalom, teológia, kortörténet, de leginkább egy akrobata merészségével megírt, terjedelmes esszé, Assisi Szent Ferenc alakjában számomra a mennyet és a földet kapcsolja össze, mégpedig úgy, hogy mindkettő – egy tarthatatlan, groteszk pozícióba helyezkedve – a másikban tükröződik, engem pedig minden alkalommal úgy nyűgöz le, mint egy kisgyereket.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK