Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
„Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem.” (2Móz 15,2a)
Mózes azután mondta ezt, miután látta, hogy Isten átviszi a népet száraz lábbal a tenger feltornyosuló falai között, az üldöző Egyiptomiakat pedig a tengerbe veszejti. Isten felséges hatalmát döbbenten szemlélve Mózes dalba kezd. A dal Isten szabadításáról szól.
Nyáron és kora ősszel sokat gondolkodtam a szent jelenségéről a vallásokban. Egymás után négy vallástudományi könyvet olvastam el, és az élmény kapcsán megfogalmazódott bennem, mitől lesz jó az egyik vallástudományi könyv, és mitől nem lesz jó (vagy igazán jó) a másik. A négy könyv a tematikai hasonlósága ellenére eltérő utakat vázol fel a vallások megismeréséhez, azonban nem mindegyik utat tartom ugyanolyan érvényesnek. Számos oka lehet annak, hogy egy vallástudományi könyv jó-e vagy rossz, de egy szempontot mindenképpen figyelembe kell vennünk, amelynek nincs feltétlenül köze ahhoz, hogy az adott könyv sikeres volt-e vagy sem, hatást gyakorolt-e a kortársakra vagy feledésbe merült-e, van-e gondolati mélysége vagy nincsen. Ez a szempont az, hogy a szerző képes-e különbséget tenni szent és szent között, amennyiben a különbség a vallások szerint is vélhetően létezik. E tekintetben a négy szerzőből kettő is elvérzett.
„Akkor ezt mondta Mózesnek az ÚR: Miért kiáltasz énhozzám? Szólj Izráel fiaihoz, hogy induljanak!” (2Móz 14,15)
Má-ticák éláj (מַה־תִּצְעַ֖ק אֵלָ֑י)? Miért kiáltasz hozzám? – kérdezi az ÚR. Furcsa pillanat, amikor Isten mondja a szolgájának, hogy ne imádkozzon többet. A meglepett Mózessel éppen ez történik. Az ÚR szól rá, hogy most már ne hozzá kiáltson, hanem Izráelhez, hogy induljanak el a tenger irányába.
„Amikor a fáraó elbocsátotta a népet, Isten nem a filiszteusok országa felé vezette őket, bár arra közelebb lett volna. Isten ugyanis azt gondolta: Nehogy megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatérjen Egyiptomba!” (2Móz 13,17)
Sok hívő tapasztalata, hogy hívő élete kezdetén sokkal könnyebb volt megküzdenie kísértésekkel, noha éretlen és erőtlen volt még. Valami magával ragadta és sodorta, mint egy vitorlást a lecsapó vihar, vagy egy falevelet a patak megdagadt árja, és nem engedte, hogy elbukjon. Olyan tűzben égett, amely még a levegőben elporlasztotta az ördög által ráöntött vizet, vagy éppen annyira elárasztotta a Lélek vize, hogy a tűznek nem volt esélye sem, hogy a ruhájába kapjon.
„Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az ÚR. De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd a pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét.” (2Móz 12,12-13)
Három fontos mozzanat van ebben a néhány mondatban, amelyek megalapozzák a pészah (פֶּ֫סַח), sőt, az egész megváltás jelentését.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK