Katám! Hagyj békében az aggódásoddal!

2012 júl. 16. | Divinity, Egyén, Spiritualitás | 1 hozzászólás

Mulatságos időtöltés Luthert olvasni, leginkább akkor, amikor a teológiát a hétköznapi élet dolgaiba mártja. Különösen mókásak azok a levelei, melyekben feleségét, Bóra Katalint próbálja leszoktatni az aggódásról. Találtam néhány ilyen gyöngyszemet Virág Jenő Dr. Luther Márton önmagáról (Ordass Lajos baráti kör, 1991) c. dokumentum-gyűjteményében. A most következő levélrészleteknek az ad sajátos fűszerezést, hogy ezek Luther utolsó Katalinnak szóló levelei. A doktor csipkelődő szavaiból érződik Kata iránti szeretete, és hogy a kapcsolatukba belefért a humor és az irónia. A levelek valódi iróniája azonban mégiscsak az, hogy Kata aggodalmai látszólag bejöttek, mert soha többé nem látta viszont a férjét (a valószínű mennyei dicsőséget leszámítva). Különös Isten gondviselése.

1546. január 25. „Az én kedves jó Luther Katám kezeihez Wittenbergben. Kegyelem és békesség az Úrban! Kedves Katám! Ma, nyolc órakor Halléba érkeztünk, de nem utaztunk tovább Eislebenbe. Ugyanis hatalmas újrakeresztelő akadt útunkba, hullámokkal és nagy jégdarabokkal, melyekkel terítve volt a föld. A Saale folyó azzal fenyegetett bennünket, hogy újra megkeresztel. Visszatérni pedig a Mulde folyó miatt nem tudtunk, úgyhogy a folyók között Halléban kellett nyugodtan várnunk. Mivel úti vezetőnk, az embereink és mi magunk is aggódtunk, nem akartunk a vízbe belemenni és így az Istent megkísérteni. Mert az ördög haragszik ránk s benne lakik a vízben. Jobb óvakodni, mint jajgatni. Arra sincs szükség, hogy a pápának és híveinek ilyen bolond örömet szerezzünk. Nem gondoltam volna, hogy a Saale folyó ennyire ki tud áradni s a kövezett utakon és mindenhol átgázol. Azt hiszem, ha itt lettél volna, Te is azt tanácsoltad volna, hogy ezt tegyük s így a Te tanácsodra is hallgattunk volna egyszer. Istennek ajánllak Téged. Ámen.” (176)

1546. február 7. „Az én kedves feleségemnek, Doktor Luther Katalin önmártírnak Wittenbergben. Az én kegyelmes feleségem kezeihez és lábaihoz… Olvasd kedves Katám János Evangéliumát és a Kis Kátét, melyről egyszer azt mondtad, Hogy: ’Hiszen ebben a könyvben minden énrólam szól.’ Mert Te aggódol még a Te Istened helyett is éppen úgy, mintha ő nem volna mindenható, mintha nem tudna tíz Márton doktort is teremteni, ha ez az egy öreg belefulladna a Saale folyóba… Hagyj békében az aggódásoddal. Mert jobb Valaki visel rám gondot, mint Te és az összes angyalok.” (177)

1546. február 10. „A szent, aggodalmaskodó asszonynak, zülsdorfi Doktor Luther Katalinnak, Wittenbergben. Az én kegyelmes feleségemnek… Legszentebb Doktorné Asszony! Igen hálásan köszönjük az Ön nagy aggódását, melytől Ön még aludni sem tud. Mert azóta, hogy Ön aggódik értünk, majdnem tűzhalált szenvedtünk szállásunkon a szobám ajtaja előtt. Tegnap pedig kétségtelenül az Ön aggódása következtében egy kő majdnem a fejünkre esett és kis híja, hogy össze nem morzsolt, mint valami egeret a csapda. Mert a belső szobánkban két napig szóródott a mész és agyag a fejünk felett, míg embereket hozattunk, akik két újjal nyúltak csak a kőhöz és tüstént leesett. Akkora volt, mint egy hosszú párna s olyan széles volt, mint két nagy tenyér. A kő arra gondolt, hogy meg fogja köszönni az Ön szent aggódását, ha a jóságos szent angyalok nem őrizték volna. Félek, ha Te nem hagysz fel aggódásoddal, elnyel minket a föld és az összes elemek üldözni fognak bennünket. Olvasod a Kátét és a hitvallást? Te csak imádkozzál és a gondviselést bízd Istenre… Mi hála Istennek frissek és egészségesek vagyunk, csak ezek az ügyek kedvetlenítettek el. Doktor Jónás szerette volna, ha fáj a lába. Így hát nekiment egy ládának. Ennyire irigyek az emberek: irigyelte, hogy egyedül nekem fáj a lábam. Isten veled.” (177-178)

1546. február 16. „Ha újra hazatérek Wittenbergbe, koporsóba fekszem.” (179) (Ez két nap múlva, február 18-án be is következett, csak nem Wittenbergben, hanem Eislebenben.)

1 hozzászólás

  1. Bejó László

    Ezeket a levéltöredékeket elég régről ismertem, és… minden tiszteletem a nagy egyházatyának, de… mindig is zavartak egy kicsit. Nem tudom, hogy szegény hosszútűrő felesége is meglátta-e benne a humort, és, hogy „csipkelődő szavaiból érződik Kata iránti szeretete”… Ha igen, akkor valóban különleges és figyelemreméltó asszony volt – az általam ismert nők nagy többsége szerintem még egy csipet sóval is nehezen nyelné le ezt a stílust…

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK