Nobel-díjas tudósok Istenről (Compton és Penzias)

Messze nem vagyunk még a sorozat végén. A most következő két tudóst egy generáció választotta el egymástól, de fizikai Nobel-díjuk mellett közös volt bennük az is, hogy az anyagi világ tanulmányozása következtében elengedhetetlennek tartották a Teremtő Isten létezését. Az amerikai Arthur H. Compton 1927-ben kapott Nobel-díjat a „Compton-effektus” (a röntgensugarak hullámhosszának változása az elektronokkal való ütközéskor) felfedezéséért. A müncheni születésű zsidó Arno Penzias 1978-ban kapta meg a legrangosabb tudományos kitüntetést a világmindenség keletkezett voltát alátámasztó kozmikus...

bővebben

Amikor az igazság vagy az irgalom nem minden

Krisztus keresztje megmutatta, hogy az igazság és az irgalom egyaránt fontos a Biblia Istenének. Ő könyörületes és irgalmas Isten, aki megbocsátja a bűnt, de soha nem hagyja azt büntetlenül. Istenben az igazság és az irgalom együtt van jelen. Vannak azonban a Szentírásban olyan történetek, melyekből furcsa mód az derül ki, hogy az igaz cselekedet nem mindig a könyörület, és olyan történetek is, melyekből viszont az látszik, hogy az Isten által helyesnek tartott irgalom időnként mintha felülírná az igazság elvét. Szeretnék megmutatni mindkettőre egy-egy példát. Először lássunk egy epizódot,...

bővebben

Rómából Rómáról

A reformáció emléknapján hadd hívjam fel a figyelmet Leonardo de Chirico olasz evangéliumi teológus angol nyelvű előadásaira, melyek az ELF-en hangzottak el. De Chirico a Breccia di Roma gyülekezet lelkipásztora, eredetileg történelmet, bioetikát és teológiát tanult Bolognában, Padovában és Walesben. Evangelical Theological Perspectives on Post-Vatican II Roman Catholicism (Peter Lang, 2003) címmel írta meg doktori disszertációját a londoni King’s College-ban. Idén jelent meg a pápaságról szóló kiskönyve olasz és angol nyelven (itt látható egy olasz nyelvű interjú és egy sajtókonferencia a...

bővebben

Honnan közelítsünk, hogy ugyanoda érkezzünk?

Semmilyen reprezentatív felméréssel alá nem támasztott megfigyelésem szerint kétféle ember létezik. Az emberek egyik fajtája nem képes meghallani az igazságot addig, amíg nem tapasztalja az irgalmat. Az emberek másik fajtája nem tud az irgalomra gondolni addig, amíg nincs kimondva az igazság. Ez a kétféle ember kritikus helyzetekben nehezen ért szót egymással, mert mindketten máshonnan akarják kezdeni a beszélgetést. Aki az irgalomtól indulna, irgalmatlannak érzékeli azt, aki az igazság kimondása után akar könyörülni. Aki viszont a helyzet tisztázásával kezdené a beszélgetést, hazugnak látja...

bővebben

Szolgálaton kívül

Isten különleges sabbattal ajándékozott meg. Lágyéksérvvel műtöttek a zirci kórházban, most otthon lábadozom, tanulom, hogy kell fájdalommentesen lefeküdni, felkelni, ülni, járni, így életem egyik legsűrűbb időszakában lelkiismeret furdalás nélkül léphettem ki mások életéből. Kikapcsoltam a telefonomat, egy hete nem olvasok emaileket, és még a Divinity ötödik évfordulóját is azzal ünnepeltem, hogy nem jelent meg egyetlen cikk sem. Örülök, hogy a világ megy tovább nélkülem, és azoké is, akikre hatással vagyok. Hinnem kell, hogy a termés magától is tud növekedni, míg a magvető alszik (vö. Mk...

bővebben

Sodoma feltárása és a történelem

Számos hírportál beszámolt arról, hogy valószínűleg megtalálták a Genezisben szereplő Sodoma városának ősi romjait. A régészeket ez nem lepte meg, hiszen Dr. Steven Collins és csapata 2005 óta végeznek ásatásokat a Holt-tengertől észak-nyugatra található Tall el-Hammam-i lelőhelyen, és korábban is felmerült már a lehetősége annak, hogy a monumentális tell alatt a bronzkori Sodoma városára bukkantak. A feltárt város a bronzkorban a terület egyik rendkívül jelentős települése lehetett, erős falakkal, kapukkal és tornyokkal. Aztán a város hirtelen kihalt (Collins szerint valamikor Kr. e. 1750...

bővebben

Nobel-díjas tudósok Istenről (Bragg és Marconi)

Olyan Nobel-díjas fizikusokról lesz most szó, akik tudósként a huszadik század első felében emelkedtek a többiek fölé, de már Darwin után, aki Dawkins szerint elérte, hogy az ateista tudósok „intellektuálisan megelégedettek” lehessenek. Az angol Sir William Henry Bragg és az olasz Guglielmo Marconi nem akartak élni ezzel a „lehetőséggel”, keresztény meggyőződésük tökéletesen alkalmas keret volt nekik a tudományos munka számára. Bragg 1915-ben a kristályszerkezetek röntgensugarakkal való vizsgálatáért kapott fizikai Nobel-díjat, mégpedig – egyedüli esetként a díj történetében – fiával együtt....

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK