Az Isten országa (19) – Az ország és az egyház
Vajon mi a kapcsolat az Isten országa és az egyház között? A keresztény teológia sokszor úgy beszélt a kettőről, mintha semmi különbség nem lenne: az ország (βασιλεία) maga az egyház (ἐκκλησία). Az Albert Schweitzer utáni liberális teológia azonban a kettő radikális különbségét kezdte hangsúlyozni, amit Alfred Loisy ikonikus mondata tökéletesen kifejez: „Jézus az Isten országát hirdette, de ami jött, az az egyház.” Teljesen más okból, de a diszpenzacionalista felfogás is hasonlóan látja. A korszakos teológia szerint az Isten országa a zsidóknak szóló ígéret, a megvalósulás azonban a nép hitetlensége miatt későbbre tolódott, és közbejött az egyház korszaka. Az ország és az egyház kapcsolata tehát mind liberális, mind konzervatív teológiai körökben definíciós problémákat okozott és időnként zsákutcába jutott. A képlet azonban nem ennyire bonyolult. Megpróbálom öt egyszerű állítással megvilágítani, hogy miről van szó.
Természetes ölelés, halálos szorítás
Van valami, amit nem értek a nyugat-európai multikulturalizmussal kapcsolatban. Azt értem, hogy a multikulturalizmus sokaknak felszabadító. Azt az életérzést jeleníti meg, hogy lebonthatjuk a nyomasztó falakat és a hagyományos közösségek bigott, szűk világából kiléphetünk a nagyvilágba, ahol az igazán izgalmas dolgok történnek. A multikulturalizmus nyitott és haladó, sokszínű és befogadó. Gondoljunk csak a gasztronómiára! A multikulturális Európában kezdhetjük akár gulyáslevessel is a hetet, de kedden már naannal currys paneert tunkolhatunk a sarki indiai étteremben, szerdán beülhetünk egy olasz trattoriába, hogy nagy adag canelloni után cremás ristretto kíséretében tiramisút majszoljunk, csütörtökön egy kis humusszal vagy tahinivel belecsippenthetünk az izráeli kultúrába, de lehet akár egy palesztin kifőzdében kubbeh is helyette, pénteken átsétálhatunk a két utcányira lévő sushi bárba, szombaton az etióp étteremben egy injera csíkkal túrhatunk barátainkkal a közös tálba, hogy a mellettünk ülő szájába tömjük a feltekert csirkedarabot, mintha mi is etiópok lennénk, majd végül eldönthetjük, hogy a hetet mexikói enchiladával, marokkói tajinnal vagy kínai bambuszrügy-levessel fejezzük-e be.
Az Isten országa (18) – Az ország polgárai
Az előző rész az ország Istenéről szólt, aki keresi az elveszettet, meghív a menyegzői lakomára, aki szerető Atya, de aki ítélni is fog. Most azt nézzük meg, hogy vajon kik az ország polgárai, kik mehetnek be az Isten országába. Rögtön le kell szögeznünk, hogy bár mindenki hivatalos az Isten országába, az mégsem mindenkié. Láttuk a lakomára betért vendéget, akin nem volt menyegzői ruha – őt kivetették a külső sötétségre (Mt 22,11-13). Az Isten országáról szóló példázatokban olvasunk a búza közé keveredett konkolyról és a kerítőháló által befogott hitvány halakról is – őket a tüzes kemencébe...
Fajok keveredése?
„Az emberi faj egysége és oszthatatlansága a XX. század második felére egy civilizációs záróvonallá lett, amit még kommunikációs poénból sem lépünk át.” (Schiffer András) Igen, ez bizonyos szempontból így van, jó is, hogy így van, reméljük, így is marad, de fontos tisztázni, hogy mit jelentenek egyes szavak, vagy mire használják őket egy adott kontextusban. Mit jelent például az egység és oszthatatlanság, vagy mit értünk vajon a rasszizmus fogalma alatt, amelynek réme Schiffer megszólalását is előhívta? Az a rasszizmus, hogy bár nincsenek rasszok, valaki mégis rasszokról beszél, vagy az, amikor valaki az egyik létező rasszt (klasszikus antropológiai felosztásban: ausztraloid, negrid, mongoloid, és europid) különbnek tartja a másiknál? A kettő együtt nem megy.
Apró bizonyság a Balaton-átúszásról
Hadd osszak meg veletek egy szinte jelentéktelen, de nekem mégis fontos személyes bizonyságot a Balaton-átúszásról. Ha követitek a Divinity facebook oldalát, láthattátok a képet, amit tegnap (szombaton) kiposztoltam a célba érés után. Ez a fenti kép annak a képnek a párja: itt Dóra áll mellettem, aki egész idő alatt Balatonbogláron szurkolt nekem és várt engem. Elárulom, hogy amikor a lábam a boglári parton végre földet ért, elmorzsoltam egy könnycseppet, és Dóra is. Nem csak azért könnyeztem, mert átúsztam a Balatont és ennek örülök, vagy mert régóta készültem rá, bár biztos ez is benne volt. Van ennek a bevállalásomnak egy hosszú előtörténete is, amit kevesen ismernek. Most elmesélem egy részét, mert talán mást is bátorít.
Dr. Peterson, ez így nem fog menni…
Meghallgattam Jordan Peterson keresztény egyházakhoz intézett üzenetét. Összességében egyetértek az üzenettel, fontos is, amiket mond, mi több, nagyon (!) fontos. A keresztény egyházaknak, gyülekezeteknek fel kell végre ismerniük, hogy a hit elnőiesítésével elidegenítik a férfiakat és elveszítik a jövő fiataljait is. Amit Jordan Peterson mond, azt mások is régóta mondják, de ezek szerint ez kívülről is jól látszik. Most viszont éppen erre akarok kitérni, hogy Jordan Peterson kívülről beszél, és ami a kereszténység lényegét illeti, mellé is. Ez egészen nyilvánvaló, amikor utána a muszlimoknak is mond egy hasonló beszédet, és olyan közhelyeket süt el a három könyves vallás közös hitéről, amilyeneket még a 60-as évek nagy ökumenikus párbeszédei idején pufogtattak vallási vezetők és virágokat szagolgató hippik. Az a tény, hogy éppen Jordan Peterson jön elő ilyesmivel, aki saját bevallása szerint mindennél többre becsüli az igazságot, nekem azt üzeni, hogy a kanadai pszichológus még mindig nem kész szembenézni a hit valódi természetével. Úgyhogy hadd fogalmazzak meg én is egy válaszüzenetet (amit ő nyilván nem fog elolvasni).
Öt egyszerű szempont a Jelenések könyve megértéséhez
A Jelenések könyve sokak számára olyan, mint egy hieroglifákkal írt egyiptomi halottaskönyv, ezért vagy neki se kezdenek, hogy megfejtsék (hiszen akik elvileg értenek hozzá, azok is homlokegyenest ellenkező dolgokat olvasnak ki belőle), vagy eleve azzal a buzgósággal olvassák a könyvet, hogy annak minden kódját fel kell törniük, mielőtt hozzáférhetnének a rejtjeles üzenethez. De mi van akkor, ha a Jelenések könyve ennél sokkal egyszerűbb és nagyszerűbb könyv? Mi van, ha kódfejtés helyett inkább úgy viszonyulunk a könyv képi világához, ahogy egy műalkotáshoz szoktunk, amely a szemlélő bevonására törekszik a képzelet megragadása által? Mi van, ha a Jelenések könyvéhez holisztikusabban és görcsmentesebben közelítünk? Hadd javasoljak öt szempontot, amelyek éppen ebben segíthetnek.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK