A fonémák tánca (1) – Nyelvekenszólás az Újszövetségben
Több mint félmilliárd keresztény van jelenleg a világon, akiknek a hitéletében (közvetve vagy közvetlenül) fontos szerepet játszik a nyelvekenszólás ajándéka. Ennyi hívő tartozik ugyanis a kereszténység legdinamikusabban növekvő ágához, a pünkösdi-karizmatikus mozgalomhoz. Ha esetleg túlzónak tartjuk is a számot, vagy nem szimpatizálunk ezzel a mozgalommal, akkor is kimondhatjuk, hogy korunk kereszténységének egyik magyarázatra szoruló jelenségéről van szó. Jogos kérdések merülnek fel a nyelvekenszólással és annak modernkori változatával kapcsolatban. Vajon hiteles az a tapasztalás, amiről...
Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (52) – Gyászünnep Izráelért
„Amikor eljutottak Góren-Háátádig, amely a Jordánon túl van, nagy és mélységes gyásszal gyászoltak ott; hét napig tartó gyászünnepet rendezett apjának József.” (1Móz 50,10) Jákóbot, a bujdosót és vándorlót, Egyiptom teljes pompájával gyászolják. Mikor Jákób felhúzza lábait az ágyra és meghal, József csókolgatja és siratja őt, majd parancsot ad Egyiptom orvosainak, hogy balzsamozzák be, a fáraót pedig arra kéri, hogy apja végakarata szerint hadd vigye Jákób holttestét Kánaán földjére, hogy ott temesse el. A fáraó nemcsak engedélyt ad, de halálában a lehető legnagyobb tisztelettel övezi a...
Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (51) – A megvetett mellett
„Oda temették el Ábrahámot és feleségét, Sárát, oda temették el Izsákot és feleségét, Rebekát, oda temettem el Leát is.” (1Móz 49,31) Az utolsó név, amit Jákób kimond, Lea neve. Jákób arról rendelkezik, hogy halála után őt is a makpélai mezőn temessék el, abba a barlangba, amit Ábrahám a hettita Efróntól vásárolt. Felsorolja, hogy kik vannak ott eltemetve (Ábrahám, Sára, Izsák, Rebeka), és utoljára hozzáteszi: „oda temettem el Leát is” (וְשָׁ֥מָּה קָבַ֖רְתִּי אֶת־לֵאָֽה). Lea nevét kimondva húzza fel Jákób a lábait az ágyra, hogy aztán kilehelje a lelkét. Jákób szinte Leával a száján hal...
Tévedni teológiai dolog
A teológia olyan, mint egy test, a teológusok pedig jó esetben olyanok, mint a doktorok, akik ügyelnek a test egészségére. Pál megdicséri a római hívőket, hogy szívükből engedelmeskedtek annak a tanításnak, amelynek követésére adattak (Róm 6,17). Az eredeti szövegben a τύπον διδαχῆς szóösszetétel szerepel, amelyben a τύπος leginkább alakot, sajátos formát jelent. Figyelemre méltó, hogy Pál a keresztény tanítást összefüggő egységnek látja, nem pedig különálló tanok gyűjteményének. Maga a Római levél is, amelyben ez a mondat elhangzik, egy ilyen összefüggő, egységes elbeszélése a keresztény...
B’résit bárá – egy következményekkel járó fordítási dilemma
A Biblia első két szava: berésit (בראשית) és bárá (ברא). Magyarul: kezdetben és teremtett. A bibliafordítások elsöprő többsége valahogy így adja vissza a Genezis elejét: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt...” Időnként azonban felmerül annak a lehetősége, hogy az első szóban a héber ב prepozíció és a ראשית főnév talán inkább időhatározói mellékmondatot vezet be, ezért jobb lenne így fordítani: „A menny és a föld teremtésének kezdetén a föld kietlen és puszta volt...” Ha a בראשית szót birtokos szerkezet részeként értjük, a Biblia első szava...
Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (50) – Aki látja a láthatatlant
„Izráel szemei az öregségtől homályosak voltak, és már nem látott jól.” (1Móz 48, 10) Feltűnő a kontraszt az öreg Izsák és az öreg Jákób áldása között. Mindketten szinte vakon tették kezeiket a fiaikra. Izsák szemei homályosak voltak az öregségtől, amikor megáldotta Jákóbot az elsőszülöttségi áldással, ezért más érzékszerveire próbált hagyatkozni. Az érzékszervei azonban becsapták. Ézsaut, a nagyobbik fiát akarta megáldani, de az elsőszülöttségi áldás a kisebbikre, Jákóbra esett. Jákób sem lát öregségében, de ő Izsákkal ellentétben nem a hallására vagy a tapintására támaszkodik, hanem a...
Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (49) – A nagyobb áldja meg a kisebbet
„A fáraó ezt kérdezte Jákóbtól: Hány éves vagy? Jákób azt felelte a fáraónak: Vándorlásom éveinek a száma százharminc esztendő. Életem rövid volt, tele rossz napokkal. Nem értem el atyáim vándorlása éveinek a számát. Majd áldást mondott Jákób a fáraóra, és eltávozott a fáraó elől.” (1Móz 47,9-10) „Márpedig minden vitán felül a nagyobb áldja meg a kisebbet” – mondja a Zsidókhoz írt levél szerzője (Zsid 7,7). Itt az egyiptomi birodalom ura fogadja saját országában a hozzá utazó nomád pásztort, hogy kisegítse őt az éhínség miatti biztos halálból. Minden földi értelemben a fáraó van felül, Jákób...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK