Mi ez a különös társaság, amit általában egyháznak nevezünk? Hogyan gondolkodott erről az „Apostolfejedelem”, Péter? Vajon ő, akinek azóta nagyon sokan mondták magukat utódának, vajon ő, aki ismerte a Mestert és személyesen kapott felhatalmazást tőle a juhok legeltetésére, vajon ő mit mondott az egyházról? Szerencsére maradt fenn két levél is Szent Pétertől, ezért nem kell találgatnunk. Nézzük mondjuk az elsőt, mert annak péteri szerzőségét nem vitatja senki. Végigszaladok a levélen, és kiemelem azokat a gondolatokat, melyekből szerintem Péter apostol egyházképére következtethetünk.
0. Péter azt feltételezte, hogy olvasói megértik, amit ír
Ez a nulladik pont, de fontos. Péter nem a presbitereknek írta a levelet, kérve őket, hogy magyarázzák el a híveknek, amit ír (hiszen ők nem érthetik a szöveget magyarázat nélkül). Nem, Péter közvetlenül szólítja meg a különböző tartományokban élő keresztényeket és arra számít, hogy megértik a gondolatait és felelősen cselekszenek azok fényében.
1. Az egyház a választottak közössége, akiket Isten üdvözít
„Péter, Jézus Krisztus apostola, Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevényeknek, akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen.” (1,1-2)
„Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.” (1,5)
„A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.” (5,10)
2. Az egyház az ige által újjászületett emberek közössége
„Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.” (1,3-4)
„Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által.” (1,22-23)
3. Az egyház jövevények diaszporája, akik idegenek a világban
„Péter, Jézus Krisztus apostola, Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevényeknek” (1,1)
„Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét” (1,17)
„Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak.” (2,11)
4. Az egyház a Jézus Krisztus által megváltottak közössége
„…nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén” (1,18-19)
„Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg.” (2,24)
5. Az egyház a megtért emberek közössége
„Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez” (2,25)
„Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: ’Szentek legyetek, mert én szent vagyok.’” (1,14-16)
6. Jézus Krisztus a kő, melyre élő kövekként épülünk
„Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt ’kiválasztott és drága’ ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Ezért áll ez az Írásban: ’Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg’. Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének.” (2,4-8)
7. Az egyház minden tagja pap
„…ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által” (2,5)
„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (2,9)
8. Az egyház a világi hatalmaknak való engedelmességben él
„Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdícsérésére.” (2,13-14)
„Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek” (2,17-21)
9. Az egyház gyülekezeteit presbiterek vezetik
„A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját” (5,1-2)
„Ugyanúgy, ti ifjabbak: engedelmeskedjetek a presbitereknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.” (5,5)
10. A presbiterek nem harácsolnak össze vagyonokat, és nem uralkodnak a hívők hitén
„A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.” (5,1-3)
11. Jézus Krisztus az egyház főpásztora
„És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.” (5,4)
Péter apostol ilyennek látta az egyházat. Minden más ellentétes Szent Péter akaratával. Hiszen minden más ellentétes a Mester akaratával.
Kedvesek
miután Ádám a két levélből az előbbi témához gyűjtött, jó sokat 🙂 minden lényegest, azért hozzátennék ugyanúgy az első 1Péterből 12-18. alcímként nálam Szent István Társulat 1967 Szörényi-Gál-Kosztolányi István fordítás, alcímében „A szenvedés”:
„Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek, ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy kinyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek dicsőségének. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsőség Lelke vagyis az Isten Lelke lebeg fölöttetek. Senki közületek ne szenvedjen azért, hogy gyilkos vagy tolvaj, gonosztevő vagy bujtogató. ha pedig mint kereszténynek kell szenvednie, ne szégyellje, hanem dicsőítse meg az Istent ezzel a névvel. MERT ITT VAN AZ IDEJE, HOGY ELKEZDŐDJÖN AZ ÍTÉLET AZ ISTEN HÁZÁN. DE, ha mirajtunk kezdődik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? HA AZ IGAZ IS ALIG MENEKÜL MEG, hol lesz maradása az istentelennek és a bűnösnek?”
Az igaz – hiszen Ő mondta! – hogy a „pokol kapui nem vettek erőt” Jézus Krisztus Egyházán. De megújította a Szentlélekben – az egyik „felét”. Hogy fogunk elszámolni az ajándékokkal amit kaptunk?
Sosem értem azok triumfálását a katolicizmus felett, akik a „másikat” – a Lélekben való megújulást nem is ismerik melytől persze a Lélek ott fúj ahol akar…
Például a Katolikus Egyházban 1967-től különösen, mégpedig protestánsok szolgálata által http://www.renewalministries.net/?module=Home
Hmm! Szuperposzt! 🙂 Szeretem az ilyeneket!
Az Egyház, krisztusi emberek testvéri közössége a békéltetés szolgálatában.
Krisztusi emberek (1, 2, 4, 5a, 5b, 10)
Testvéri közössége (0, 6, 8, 9)
– Akik egyetétők, együttérzők, egymást szeretők, … (1Pt 3:8)
– Egymás felé szolgálók (1Pt 4:10)
A békéltetés szolgálatában (3, 7)
Ez utóbbiba tartozik a szenvedés is, ami valóban hangsúlyos, mégpedig a 3. pontba. Sőt a 3. pont definiálja a krisztusi szendvedést, vagyis azt, amit Krisztusért követségben járva szenvedünk el, Isten akaratából, az igazságét. Hiszen a szenvedés oka, hogy egy tőlünk idegen, ellenséges világban végzünk szolgálatot.
Mi – itt – egymás felé szolgálunk, ámen Miklós 🙂
A protestantizmus sok helyes meglátással jött. DE sok ferditéssel is. Ilyen a péteri elsőség tagadása. Ezt a keletiek sem teszik. Ők elismerik Róma elsőségét, még a közös 7 zsinattal, mikor ott ki lett mondva a „tiszteletbeli sorrend”: Róma, Konstantinápoly, … Mivel ők még a zsinati vezetésnél vannak leragadva, és nem tudják értelmezni a péteri szolgálat lényegét, vannak külön a római főségű katolikusoktól. Ők ugyanúgy a katolikus egyházat vallják meg a Hiszekegyben, mint a nyugatiak. Asssisi szent Ferenc sem tette, mégis meg tudta újitani az Egyházat, szakadás nélkül!
Péter levele az apostoli testülettel közvetlenül vezetett, és a péteri szolgálattal felügyelt Egyház képét adja elénk, ha nem csak önmagában nézzük, hanem az újszövetség ehhez kapcsolódó részeivel egységben, magyarul úgy, ahogy azt a szövegértelmezés elvárja.
A péteri levelek épp hogy bizonyitékai a péteri főségnek, a felelős vezető által pásztorlott keresztény nyájnak! Mert ha belegondolunk, kinek a szavaira hallgat a cimzett? Akinek oka és joga van eligazitást adni! Arra, aki lelkileg adott nekik életet! Még Pál is Péterhez megy szolgálata elején, és úgymond “levizsgázik” -a hitből és kateketikából-, hogy ő is biztos lehessen abban, hogy az igazat, csak az igazat, a teljes igazat, és igazul tanitja, és ezt Péter is elfogadja, hitelesiti. Ezt ekként mondja el: “18Három év múltán azután fölmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel, s nála maradtam tizenöt napig.” (Gal 1,18). Aki ismeri Pált, tudja, hogy nagyon vehemens, azonnal beleáll abba, ami meggyőződése: Gamáliel lelkes követője, majd a keresztényüldözésbe veti bele magát teljes buzgósággal, és pálfordulásától kezdve fontolgatás nélkül Krisztus apostola. Ez a személy megy föl Péterhez, és csakis őhozzá, mert Péter a Krisztus által kijelölt vezetője az Egyháznak. Ha ő elfogadja, az Egyház fogadta el őt. Mikor Péterrel megosztják a feladatokat, akkor sem önhtlmúlag teszi ezt Pál, hanem megbeszélve, magyarul aláveti magát Péter döntésének.
Az Egyházban ékes, szép rend – hierosz arché- van kezdetektől, amit a hierarchiában, a szolgálatok vezetésében oly jól láthatunk! A presbiternek nevezettek feladata a legeltetés, vagyis vannak vezetők és vannak vezetettek. Az uralkodásról pedig a péteri szolgálat jelmondata pontos képet ad: servus servorum Dei, vagyis Isten szolgáinak –(elsősorban) a keresztényeknek – a szolgálatára megválasztott személy.
A presbiterek pedig alá vannak rendelve a felettük lévő főségeknek, amint azt a páli levelek tanusitják: Pál alá van rndelve Timóteus, akit megbiz, hogy rendeljen presbitereket. Nos, ez a hierarchia!
Az Egyház minden egyes tagja pap az általános papságra vonatkozó előirás szerint: “Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!” (1Kor 6,20), de nem szolgálati papság, vagyis nem mindenkinek adatott meg, hogy szavára a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé váljon. Erre csak a szolgálatra felkenteknek van hatalmuk. A hatalmat erre kézföltétel által kapja meg az a férfi, akit erre kiválasztottak, az arra jogosult püspöktől: “Kezedet elhamarkodva ne tedd föl senkire!”- mondja Pál Timóteusnak első levelében (5.22).
A püspökké szentelésről is rendelkezik az apostol, mikor emlékezteti Timóteust mindarra, amit áthagyományozott neki, vagyis amire tanitotta: “- Ne hanyagold el magadban a kegyelmet, amelyet a prófétai szó alapján a presbitérium kézföltételével nyertél”. Itt kézzelfogható az azóta is töretlen hagyomány, hogy a püspököt legalább két másik közremáködésével a püspöki kollégium szenteli fel leendő szolgálatára.
Merüljetek el annak értelmezésében is, mikor Krisztus azt mondja, hogy: “más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem.” (Jn 10,16) Ez azt jelenti, hogy igenis szükség van a péteri szolgálatra, hiszen az csak a keresztényeket koordináló szolgálat, s nem vonja kétségbe az összes juhnak főpásztorlását, mert annak csak részfeladatát látja el. Csak ennek az akolnak a felelőse!
Kedves Lacibá!
A protestantizmus sok helyes meglátással jött. DE sok ferditéssel is. Ilyen a péteri elsőség tagadása. Ezt a keletiek sem teszik. Ők elismerik Róma elsőségét, még a közös 7 zsinattal, mikor ott ki lett mondva a “tiszteletbeli sorrend”: Róma, Konstantinápoly, … Mivel ők még a zsinati vezetésnél vannak leragadva, és nem tudják értelmezni a péteri szolgálat lényegét, vannak külön a római főségű katolikusoktól.
A protestánsok arra a történeti tényre mutatnak rá, hogy a pápaság kialakulása hosszú folyamat volt, maihoz hasonló formája I. Leó (440-461) előtt nem létezett. Köztudott, hogy a nyugati és a keleti egyházak közötti elsőszámú feszültségforrás Róma növekvő hatalmi igénye volt. A keleti püspökök politikai okokból elfogadták ugyan a római püspök tiszteletbeli elsőségét, de valóban „leragadtak” egy korábbi hagyomány mellett, és soha nem tudták értelmezni a római püspök fokozódó hatalmi törekvéseit.
Ők ugyanúgy a katolikus egyházat vallják meg a Hiszekegyben, mint a nyugatiak.
És „katolikus” egyház alatt az egyetemes egyházat értik, nem a római katolikus egyházat, mint a római katolikus egyház. Ebben inkább az ókeresztény felfogást követik és a protestánsokkal értenek egyet.
Asssisi szent Ferenc sem tette, mégis meg tudta újitani az Egyházat, szakadás nélkül!
Assisi Szent Ferenc mozgalmat indított az egyházon belül, de a római egyházat nem tudta megújítani. Még csak ezután következett az Avignoni pápaság és az egymást kölcsönösen kiátkozó pápák csúfos évszázada, a Borgiák démoni uralma, a máglyák és az inkvizíció, és az az erkölcsi mélység, ami világi szemmel is a történelem egyik legsötétebb időszakának számít.
Péter levele az apostoli testülettel közvetlenül vezetett, és a péteri szolgálattal felügyelt Egyház képét adja elénk, ha nem csak önmagában nézzük, hanem az újszövetség ehhez kapcsolódó részeivel egységben, magyarul úgy, ahogy azt a szövegértelmezés elvárja.
Ezt némi magyarázattal akár el is tudom fogadni, de félek, a „péteri szolgálat” kifejezés katolikus értelmezésben kissé (erősen) anakronisztikus.
A péteri levelek épp hogy bizonyitékai a péteri főségnek, a felelős vezető által pásztorlott keresztény nyájnak! Mert ha belegondolunk, kinek a szavaira hallgat a cimzett? Akinek oka és joga van eligazitást adni! Arra, aki lelkileg adott nekik életet!
Ez természetesen igaz Pál, János, Jakab vagy Júdás leveleire is.
Még Pál is Péterhez megy szolgálata elején, és úgymond “levizsgázik” -a hitből és kateketikából-, hogy ő is biztos lehessen abban, hogy az igazat, csak az igazat, a teljes igazat, és igazul tanitja, és ezt Péter is elfogadja, hitelesiti. Ezt ekként mondja el: “18Három év múltán azután fölmentem Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel, s nála maradtam tizenöt napig.” (Gal 1,18).
Nem, nem. Pál éppen ellenkezőleg azt hangsúlyozza, hogy nem kellett levizsgáznia Péternél és Jakabnál. A Gal 1-ben ezt mondja: „Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől származik, mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam… amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel. Nem is mentem fel Jeruzsálembe azokhoz, akik előttem lettek apostolokká, hanem azonnal elmentem Arábiába, aztán ismét visszatértem Damaszkuszba.” Csak három évvel később találkozott Péterrel.
Aki ismeri Pált, tudja, hogy nagyon vehemens, azonnal beleáll abba, ami meggyőződése: Gamáliel lelkes követője, majd a keresztényüldözésbe veti bele magát teljes buzgósággal, és pálfordulásától kezdve fontolgatás nélkül Krisztus apostola. Ez a személy megy föl Péterhez, és csakis őhozzá, mert Péter a Krisztus által kijelölt vezetője az Egyháznak. Ha ő elfogadja, az Egyház fogadta el őt. Mikor Péterrel megosztják a feladatokat, akkor sem önhtlmúlag teszi ezt Pál, hanem megbeszélve, magyarul aláveti magát Péter döntésének.
Ugyanazt a Bibliát olvassuk? Amikor Pál tizennégy évvel később újra felment Jeruzsálembe, akkor került szóba az evangéliuma ügye. Ott nem csak Péter elé tárja az evangéliumát, hanem a „tekintélyesek” elé. Ők ismerték el, hogy Pálra van bízva a körülmetéletlenség evangéliuma, Péterre pedig a körülmetélésé (Gal 2,7). Aztán megdöbbentő dolgot olvasunk: „Amikor pedig Kéfás Antiókhiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mivel okot adott arra, hogy megfeddjem. Mielőtt ugyanis odajöttek néhányan Jakabtól, együtt evett a pogányokkal. Amikor pedig azok megérkeztek, visszahúzódott és elkülönült, mert félt a zsidó származású testvérektől. Képmutató módon viselkedett vele együtt a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba még Barnabás is belesodródott.” (Gal 2,11-13)
Az Egyházban ékes, szép rend – hierosz arché- van kezdetektől, amit a hierarchiában, a szolgálatok vezetésében oly jól láthatunk! A presbiternek nevezettek feladata a legeltetés, vagyis vannak vezetők és vannak vezetettek. Az uralkodásról pedig a péteri szolgálat jelmondata pontos képet ad: servus servorum Dei, vagyis Isten szolgáinak –(elsősorban) a keresztényeknek – a szolgálatára megválasztott személy.
Ez később alakult így, és sajnos a servus servorum Dei jelmondat nem ad pontos képet a pápaság történetéről. A legkevésbé sem.
A presbiterek pedig alá vannak rendelve a felettük lévő főségeknek, amint azt a páli levelek tanusitják: Pál alá van rndelve Timóteus, akit megbiz, hogy rendeljen presbitereket. Nos, ez a hierarchia!
Igen, a presbiterek az apostolok halála után is alá vannak rendelve Krisztusnak és az apostoli hagyománynak, melyet az írásaik hordoznak.
Az Egyház minden egyes tagja pap az általános papságra vonatkozó előirás szerint: “Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!” (1Kor 6,20), de nem szolgálati papság, vagyis nem mindenkinek adatott meg, hogy szavára a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé váljon. Erre csak a szolgálatra felkenteknek van hatalmuk. A hatalmat erre kézföltétel által kapja meg az a férfi, akit erre kiválasztottak, az arra jogosult püspöktől: “Kezedet elhamarkodva ne tedd föl senkire!”- mondja Pál Timóteusnak első levelében (5.22).
Az Újszövetség soha nem nevezi a presbitereket papoknak, nem szól a bor és a kenyér átváltozásáról, sem erre vonatkozó hatalomról, sem pedig ilyen hatalom kézföltétellel való átadásáról. Pál Timóteusnak valószínűleg a presbiterek szolgálatba állításáról beszél.
A püspökké szentelésről is rendelkezik az apostol, mikor emlékezteti Timóteust mindarra, amit áthagyományozott neki, vagyis amire tanitotta: “- Ne hanyagold el magadban a kegyelmet, amelyet a prófétai szó alapján a presbitérium kézföltételével nyertél”. Itt kézzelfogható az azóta is töretlen hagyomány, hogy a püspököt legalább két másik közremáködésével a püspöki kollégium szenteli fel leendő szolgálatára.
Az Újszövetségben a püspök a presbiter és az elöljáró szinonimája. Nem tiszteletlenségből mondom, de a püspöki felszentelés „töretlen hagyománya” pedig jobbára csak mítosz.
Merüljetek el annak értelmezésében is, mikor Krisztus azt mondja, hogy: “más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem.” (Jn 10,16) Ez azt jelenti, hogy igenis szükség van a péteri szolgálatra, hiszen az csak a keresztényeket koordináló szolgálat, s nem vonja kétségbe az összes juhnak főpásztorlását, mert annak csak részfeladatát látja el. Csak ennek az akolnak a felelőse!
Nem értem a logikát. Az idézett helyen Krisztus a pogányok közül való juhairól beszél, akiket a zsidók közül összegyűjtött juhokhoz kell gyűjtenie. Zsidó és pogány hívők egy nyáj lesznek, akiket egy pásztor vezet: Jézus. Hol van itt szó Péterről vagy a pápaságról?
Kedves Lacibá
írásodon átjön az az öröm, ami „belül” van – értem alatta a „mi” csoportosulásunkat – holott az Egyház Jézus Krisztus misztikus Teste, a Menyasszony és ez pontosan a katolikus tanításban van így.
Ádám azzal kezdte, hogy nem tud „velünk” felhőtlenül örülni Te meg, a mennyei Jeruzsálem képét vetítetted írásodban – örömödben.
FÁJDALOM igen mindazoknak, akik „elszakítva” érzik magukat – holott nincsenek elszakítva Jézus Krisztustól, sőt.
Meg kell(ene) ezt érteni … ugyanakkor, NEM lehet elölről kezdeni, a kezdetnél OTT A MONDAT: „Néked adom majd a mennyek országának kulcsait és amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is és amit föloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyekben is.” Máté 16.19.
Péter viszont ez UTÁN megtagadta Jézust … de erről most ne hiszen a MEGTÉRÉSE után halálával dicsőítette meg az Urat.
Nincs más út ebben a bicsaklott helyzetben (te tisztának látod, mint az Égi Jeruzsálemet, úgy lesz majd) mint maximális tekintettel lenni azokra, akiket elszakítottak a hűtlenségek.
Az Úr hűséges, és elküldte a Szentlelket AKIBEN a keresztény közösségek KÉPESEK egyként létezni, láthatóan is! Ámen.
Kedves Ádám!
Amit írsz azt hiszem legtöbbször értem. És szimpatizálok a gondolkodásoddal, ahogy megragadod a problémákat. A kölcsönös épülés jegyében megpróbálom leírni, hogy én miért tartom jónak a pápaságot, avagy a Péteri szék hagyományát. Azért is, mert 1-2 napja írtad, hogy irtózol tőle, amit kicsit erősnek gondolok. Azt megértem, hogy nem értesz vele egyet, azt is, hogy valaki nem ismeri el Róma püspökének elöljáróságát, az irtózatot viszont nem tudom mire vélni.
Akit segítségül hívok: Efraim testvér. Ő protestáns, ha jól emlékszem református lelkészek gyermeke. Aztán katolikus lett. Két könyvét nagyon ajánlom elolvasásra, ha valaki meg akarja érteni, miképpen lehetséges ez: Kései esők + A szántóföldek már megértek az aratásra (Nyolc Boldogság Katolikus Közösség, 1992).
A második említett könyv 54-56. oldalán kifejti, hogy szerinte miben áll a Péteri szék ereje. Semmiképp sem az apostol megingathatatlanságában: „tudjuk, hogy Jónás fia, Simon mennyire gyenge volt, megtagadta Jézust”. Szóval a szikla, amire az egyház épül az nem Péter apostol megingathatatlan jelleme (Mt 16,18).
Tehát mire épül?
Idézek: „A római Szent Péter-bazilika, a látható Egyház szíve, az apostol sírjára épült, ezt a legutóbbi régészeti kutatások is minden kétséget kizárólag bizonyítják. Jézus megmondta: Romboljátok le a templomot, s én három nap alatt újra felépítem! Testének temploma a sírjára épült, ahol halálával legyőzte a halált, és Jézus azt mondja Péternek: …erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek erőt rajta. Ahogy az egyházatyák magyarázzák, már az ígéret földjét is egy sírral szerezték meg: a machpelai barlang volt ez, ahová Sárát és később Ábrahámot temették, aki megvette ezt a helyet, a Szentföld első kis darabját. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a római Szent Péter-bazilika, a látható Egyház szíve, a vértanú sírjára épült. A történelemkönyvek túl sokat magyarázták nekünk, hogy a pápaság világi hatalom, amely rengeteg véráldozat árán szerezte meg földi kiváltságait. AZ ELSŐ HARMINCEGY PÁPÁBÓL HUSZONHÁRMAN VÉRTANÚHALÁLT HALTAK. Ez a szám önmagáért beszél, s rácáfol arra a néhány pápára, akik később valóban földi hatalomnak tekintették az Egyházat, nem pedig Jézus Krisztus Testének. A vér és a tisztaság, a fehérség elválaszthatatlan egymástól, mindkettő ugyanannak a valóságnak a része. A mártírhalál a szeretet vére és a Lélek tüze által a megváltásról, az emberi és isteni természet kiengesztelődéséről tesz tanúságot. (…) A Jelenések Könyvében is azt olvassuk, hogy a Bárány barátai ruhájukat a szenvedés és a mártírium vérében mossák fehérre: a vér skarlátvöröse az, amely a tökéletes fehérséget létrehozza. A szeretetből való szenvedés hevétől a vér tűzzé változik. A Egyházat tehát a pápák, a diakónusok, a keresztény tömegek és a Bárány kiontott vére tisztította meg.”
Tehát a Péteri épület a vértanúság alapjára épül. És mint tudjuk a Jn 21-ből Isten előre kiválasztotta Pétert a vértanúságra: „ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod”. Én ezt így értelmezem.
És a Jn 21 kivételesen fontos a pápaság szempontjából. A „Simon bar Jona” azt (is) jelenti, hogy „a galamb fia”. Olyan ember, akit betöltött a Szentlélek. Rengeteg emberi fogyatékosság ellenére a Lélek jelenléte rajta. Őt bízza meg Jézus, hogy „legeltessen” minket. Szóval azért erősen (fő)pásztor ő is.
Végül péteri szolgálat még a testvérek megerősítése. Lk 22,31-32: „Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” Ez az erő is a vértanúságból jön. És szerintem az egész világ kereszténységét máig erősítik Róma püspökének állásfoglalásai.
Hirtelen ennyi. Most mennem kell. Béke veled:
Viktor
Viktor, köszönöm, hogy leírtad a gondolataidat. Valóban erős szó az irtózás. Talán nem ezt kellett volna használnom, főleg, hogy Ferenc első megnyilvánulásai kifejezetten rokonszenvesek voltak, de hát nem is rá értettem a szót, hanem magára az intézményre és annak történetére. Nem tudom, olvastad-e Peter De Rosa könyvét a pápaságról, ha igen, szerintem megérted az érzéseimet. A Luther-film vagy a Borgiákról szóló sorozat vagy a középkor némi ismerete is hasonló érzésekkel tölt el szerintem nagyjából bárkit, aki nem azzal a hittel nézi a pápaságot, hogy ez akkor is lényegében így jó, ha maga az Ördög veszi fel azt a rémisztő tiarát.
Efraim testvért idézve azt mondod, hogy a „Péteri épület a vértanúság alapjára épült”. Az valóban történeti tény, hogy Péter és Pál római vértanúsága igencsak emelte a római gyülekezet jelentőségét. A gyülekezet vezetője hivatkozott is erre, amikor ezt a tekintélyét érvényesíteni igyekezett. De emellett voltak más tényezők is. Nem elhanyagolható szempont, hogy Róma volt a birodalom fővárosa. Az sem, hogy a latin nyugaton gyakorlatilag Róma volt az egyetlen jelentős központ, szemben kelettel, ahol ott volt Jeruzsálem, Alexandria, Antiókhia, Efézus és Konstantinápoly. Jeruzsálem szentség tekintetében fontosabb hely volt Rómánál, hiszen ott a mi Urunk halt vértanúhalált, sőt, ennél többet is, és apostolok is ontották arrafelé a vérüket. Az ősatyák és a próféták csontjairól nem is beszélve.
Péter nevét István római püspök kapcsolta össze először a római püspökséggel a Cyprianusszal folytatott vitájában. Aztán az a Damasus kovácsolt ebből a kapcsolatból erős teológiai érvet, aki fegyveresekkel gyilkolta le ellenfele híveit, hogy püspökké válasszák. Erkölcsi hiteltelenségét ellensúlyozta a Péterre való hivatkozással. I. Leó és I. Gelasius alatt lett aztán ebből pápaság.
Ha el is fogadnám, amit írsz, hogy a János 21-ben Jézus szavai Pétert főpásztorrá teszik a többi pásztor (vagy az egyház) felett, abból sem az nem következne, hogy Péter szerepét később mások átveszik, sem az, hogy ezek a mások a mindenkori római püspökök. A János 21-et szerintem lehet személyesebb tónusban is értelmezni. Jézus és Péter között mély szakadék keletkezett, amikor Péter megtagadta Jézust. A Tibériás-tengernél Jézus helyreállítja a kapcsolatot és újból szolgálatba állítja Pétert. Péternek valóban volt vezető szerepe a tanítványok között, de ennél többet mondani anakronisztikus.
Én úgy látom, Viktor, hogy a pápaság kialakulása nagyon sokat ártott a kereszténységnek. Az egyház képe drasztikusan (és a középkorra borzalmasan) megváltozott ahhoz képest, amilyennek akár maga Péter szerette volna látni. Igaz, hogy az elmúlt néhány pápa egészen normális volt (összevetve a rémesebbnél rémesebb korábbi pápákkal), de ettől még az intézményt szent mázzal leöntött hatalmi képződménynek látom, mely bizonyos értelemben szkizmatikus és szektás felekezetté teszi a római katolikus egyházat.
Szent Péter szerint Krisztus egyháza ott van, ahol emberek újjászületnek az ige által. Az aktív kereszténység nagyobbik része rég levedlette magáról a pápaságot és már szabadságban született. Úgy tűnik, ezt maga Borgoglio is tudja, mert úgy hírlik, Argentínában jó kapcsolatokat ápolt evangéliumiakkal. Kíváncsi vagyok a következő évek fejleményeire. Attól tartok, Ferenc a legjobb szándékai ellenére is foglya lesz a „péteri épületnek”, de ne legyen igazam. Akárhogy is lesz, Krisztus egyetemes egyházán a pokol kapui sem diadalmaskodhatnak. Ennek hitem szerint te is és én is részei vagyunk.
természetesen nagyon sok minden van a római egyház (nevezzük így) múltjában ami nem valami dicséretes, és persze jogos a bűnvallás miatta…viszont nem vagyok biztos benne, hogy ha az elmúlt 2000 évben valami protestáns jellegű képződmény lett volna az Egyház, akkor sokkal jobban működött volna…me merném kockázttani, hogy nem.
Sőt, aPápa-császár háborúskodások megalapoztak annak, hogy az állam és az egyház nem azonos a nyugati gondolkodásban (mégha III. Ince majdhogynem fordítva akarta volna megcsinálni , kb. „cezáropápizmust” de túlzásaiért útódaira jött is büntetés a francia királyok képében…)
Először is nézzük a keleti orthodoxiát: a magam részéről kedvelem, és szeretem a liturgiát is, viszont nem lehet nem észrevenni: a történelme során erősen hajlott az állammal való összefonódásra (enyhe kifejezés) a népi babonákkal való békés együttélésre (vámpírizmus a Balkánon) és a gondolkodás kiiktatására (szinte csak negatív, misztikus teológia, és az első VII. század atyáinak újra és újra darálása-a mai napig.)
A „protestantizmus”: elég sokirányú, (most durván leegyszerűsítva) az angolszász, + kálvinista, evangélikál-fundamentalista vonulat valóban elég jó történelmi hatáásal bír, de a nemes hagyományok mellett azért bőven ott van a történelem és a politika terhe(pl. az amerikai Délen). Az „evangelical christian” szónak alig tagadhatóan elég erős politikait öltete van sok mai amerikai fülnek, kb. a Republikánus Párt jobbszárnyára gondolnak.
A mainline protestantizmus…na az meg egy csőd. Talán nincs a kereszténységnek oylan ága, ami iylen szinten lenullázta volna magát. Ma az erősen liberális „balos” egyházaik azt hiszik, hogy szakítottak a múltjukkal (mikor pl. az észak-európai egyházaik nacionalisták és konzervatívak voltak.) valójában pont uygan olyanok: „racionális teológiájukkal ” konformisták a végletekig az uralkodó elittal szemben. Pl. 100 év a porosz-militarista hzagymományok bűvöletében éltek, ma a melegjogok és a szabad abortusz tölti be uyganazt.
Tragikus tény, a az 1932-33 as választások során az amúgy hitehagyott katolikus Hitler pártja a „protestáns” vidékeken tarolt. Ha lett volna egy katolkus Németország akatolikus hagyományú területekből, és egy protestáns a „az addigra persze már erősen szekularizált) evangélikisakból, akkor a „római intézmény” által uralt területeken a bizony stabilan a demokratikus pártok nyertek volna, míg az „rómamentes” északiban simán első körben nyernek a nácik (még a koalíciós trükkökre sem lett volna szükség) és a Sztálint követő kommunista párt is kap kb. 20%-ot… a A Svédországban élő unokatesód is biztosan mesélt neked, Ádám, de a svéd nemzeti „evangélikus” „egyház” , a Svenska Kyrka tagságának 75% a szerint nincs is Isten. Az abortusz olyan szinten „szabadságjog” hogy komolyan halottam dán lány szájából, ő azért nem bízik az EU-ban, mert tele van katolikusokkal, akik be akarják tiltani az abortuszt, pedig ők ragaszkodnak a szabad abortuszhoz, mert ők protestánsok! (sic)
A stockholmi „evangélikus” érsek is részt vett a „homofób” Ake Green pünkösdi lelkész elleni hajtóvadászatban, amikor börtönbe akarták juttatni a pásztort, mert Szodoma sorsáról prédikált..a szólásszabadság meg tolerancia, ja. Magam láttam egy 2 oldalas konfirmációra buzdítást (svédül) ahol megtudtam: „társadalmi szolidarítást és felelőségérzetet” tanulhatok a felkészítés során…amúgy Az Isten (svédül Gud) vagy Jézus neve egyszer sem szerepelt benne…talán jobb is. Szóval a Luther által hirdetett evangéliumi szabadságból ez maradt mára:a német és skandináv egyházfő-fejedelmek hiperlojális egyházából a turbónacionalista népegyházokn át megérkeztünk ide: szexuális szabadosság a teológiákon is, melegjogok, környezetvédelem, szabad abortusz, gender…Luther aligha ezt akarta.
A protestantizmusnak az az ága élő, ahol sok felekezet verseng egymással, és ha valaki letér az evangélium útjáról, azonnal támad valami élő helyette, mint Amerikában. Szóval a protestantizmus egyfajta „evolúciós” modellként élő a Lélekben, néha az az érzésem…De ennek a modellnek is megvannak a hátrányai, a katolikus és keleti orthodox stabilabb, de cserébe 2000 év összes hülyesége és bűne is benne lesz a felekezeti batyudban, amit magadra veszel-igaz, az azokból levont tanulságok és 2000 év bölcsessége is.
a környezetvédelem petrsze nem lenne baj, nemes cél lenne, csak a többi mellett gáz, hogy az evangélium üzenete szerintük ennyi és nem valami más/több…
Kedves Cyprianus! Tulajdonképpen tetszik a hozzászólásod. Egy korábbi cikkem ehhez kapcsolódik: Liberális protestáns vagy római katolikus? A hit, mely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott, nem a protestantizmus, hanem az apostoli evangélium. Ezt pedig a Lélek tudja újból és újból elevenné tenni számunkra – akármelyik felekezeten belül.
Zsigerből lázadóként nekem ez szólt nagyon:
„Az egyház a világi hatalmaknak való engedelmességben él”
A római levél és Péter levele, de maga Jézus is emlékeztet erre, (a császárnak, mai császáré), mégis erős bennem a hajlandóság, hogy Jézus forradalmiságának ürügyén beálljak hőzöngeni… szóval pápaság ide vagy oda, ezt a bekezdést én köszönöm 🙂
A világi hatalommal való együttműködés feltételes. Hitlerrel vagy hasonlókkal, vagyis amikor Sátán veszi át a világi hatalom vezetését, az Egyház nem működhet együtt. TILOS engedelmeskednie, mert akkor Sátánt szolgálná.
Péter nem is együttműködésről beszél, hanem engedelmességről. De egyetértek, ez sem abszolút, ahogy ő maga is demonstrálta. Szerintem azért lényeges ez a pont, mert a középkori pápaság ennek homlokegyenest ellenkezőjét vallotta, amikor a pápát tette a fejedelmek és királyok atyjává és a világ földi uralkodójává. III. Ince Venerabilis c. dekrétuma egyértelműen a királyok és császárok fölé emelte a pápát, akinek joga van őket megfosztani királyságuktól, és vétójoga van megválasztásukban is. Ez a dekrétum a kánonjog része lett. Ma már ez politikai okokból megvalósíthatatlan, ami jótékony hatással van a pápaságra, de azért még mindig van egy Vatikánváros Állam, melynek a pápa az uralkodója.
„… azért még mindig van egy Vatikán, melynek a pápa az uralkodója” – igen, sajnos. Ez a szememben – miután a konstantini fordulattal ment bele (a csapdába) az akkori keresztény egyház
hogy is? Akár úgy, hogy vége az üldözéseknek, megtért a császár! Ez volt a csapda (ami mindig van elkerülni szinte lehetetlen) és lett, mára, egy „összetöpörödött római birodalom” ami PERSZE hogy a világraszóló küldetést hordozza miközben a NYÁJ, a hívők serege – hála Istennek – túlnőtte magát a Szentlélekben való megújulás által mindenütt a világon (vö. a világraszóló szolgálatokkal, Reinhard Bonnke http://www.youtube.com/watch?v=wVw84t45rbA Joyce Meyer http://www.youtube.com/watch?v=fdIENa1v7Ts).
Az evangéliumi „mozgalom” tömegeket tud maga mögött de maga ELŐTT is: érdemes megnézni a különbséget míg a pápa szónoklatait küldi „a világnak” az evangélistákat tömegek hallgatják hogy épüljenek.
Milyen különbség ez, testvérek?
De, aki belépett a szolgálatba, mert a tökéletes jézusi hagyatékot – amit vallok – felismerve tette rá az életét „véletlenül” ebben a formációban és marad hűséges a „rendszerhez” is és vele viszi a TERHET, az összezsugorodott római birodalmat. Ezért amikor a pápa „üzen a világnak” akkor – ha úgy akarjuk látni – Istentől származó szolgálat, miközben az üzenetet minden jóérzésű ember amúgy is tudja …
De, hogy Sátántól van, azt megkapja az evangéliumi megújulás ugyanúgy, ahogy a Katolikus Egyház csak azért, mert őriz egy hagyományt, TÖBB mint hagyományt: a kincset cserépedényben.
Mindig áldás olyan forrásból inni, ahol az újjászületett szellem felüdül. E forrásnál olyan ételt van, ami kizárólag akkor táplál, ha minden gonoszságot, álnokságot, képmutatást, irigységet, rágalmazást levetek, félreteszek (1 Péter 2:1-2). A fentebbi poszt az éltető igék miatt egy ilyen forrás. Köszönjük.
A 2. ponthoz azért fontosnak látom magunkat emlékeztetni, mit értett Péter „ige” alatt. Nem is a Te és józan Szentlélek által vezérelt protestánsok teológiája miatt, hanem elsősorban a fundamentális különcök miatt (fundamentális itt a megszokott, sajnos lejáratott jelentésben, minap épp találkoztam ilyen tipikus kereszténnyel buszon, amúgy biztosan újjjászületett, csaképp egyedül senki se úgy él rajtuk kívül, ahogy le van írva.): Az ige itt nem a mai Bibliánk. Hanem elsősorban maga Jézus Krisztus. Természetesen mivel őt márill távolság miatt a címzettek nem feltétlen ismerhették , ige itt szerintem egyrészt persze a már lezárt Ószövetség, mivel feltételezem Péter címzettjei legalább részben zsidókeresztények voltak, valamint az akkori istentiszteleteken Jézus Krisztusról szóló minden igazsághoz hű tanítás, esetleg már több írásban is megfogalmazva, amelyekből aztán később a tényleges Újszövetség kikristályosodott. Pláne az evangéliumok, amelyekről állítólag a leghamarabb, legegyértelműbben született konszenzus, amik ilyenkor már, pláne ha tényleg 60 körül született a levél, kiforróban lehettek. Tudom, egyszerűbb lenne a kereszténység, ha úgy lenne, ahogy a fundamentalisták szeretnék, így van megírva, és kész passz. Sajnos (miattunk, a mi értelmezési korlátunknál fogva sajnos) nem ilyen egyszerű: attól még egy tuti biztos, hogy csak az volt az Isten igéje már akkor is, ami az igazsághoz hűen közvetítette szavakkal az Élő Igét, mert csak ezt közvetítette a Szentlélek. Ahogy a magyarban, németben, úgytudom a görög Logos után is az ige, cselekvő szó vagy Szó, Isten a szavával teremt, ami, Aki mindig is a Fia volt a világ teremtésekor is, csak elrejtve előlünk.Egy és ugyanaz az Szentlélek által, de csak az aszó, ami ihletett. Tehát több, mint egy bibliai idézet felolvasva, hiszen akkor a fordítás, megfogalmazás se lenne mindegy (ebből vannak is elhajlások), az Igében, minden igazi igében teremtő erő van, az embert nem hagyja annyiban, senkit, az elutasítót se. Csak olyan tanítás, ami az alapra hűen épített, és fontos, hogy a Lélek által legyen. És ma is csak az ilyen tanítás, prédikáció mondható tágabb értelemben igének. Ezt szerintem minden felekezet vallja.Na hogy mi tartozik ide, mi nem, az az embereket próbáló kérdés. Csak azért mert ez a dolog kívülről önkényesnek látszik, mivel a Szentlélek szerepe is benne van, viszont nem vághatjuk le a kérdést mégse fundamentalizmussal. Csak őszinte kereséssel és megnyugvással abban, hogy ebben a feszültségben élve is az Élő Igében örülhetünk, tökéletlen egységben. Nem tudom, át tudtam-e adni, amire gondoltam..