Non habemus papam – írtam 2013. március 13-án, Ferenc pápa megválasztásának napján, némi protestáns éllel a szavaimban. Ha kissé barátságtalannak is hangzott, utólag talán megbocsátják nekem katolikus felebarátaim, hiszen a pápaság megítélése valahol identitáskérdés, választóvonal, része a kereszténység belső történetének, amely a mában is hat. És talán megbocsátják azt is, hogy a részvétnyilvánításom mellett ezúttal sem fogom elrejteni, amit gondolok. Ahhoz ugyanis protestánsnak sem kell lenni, hogy tizenkét év után kimondjuk: barátságos arcéle ellenére Ferenc pápa kifejezetten ellentmondásos vezetőként fog bekerülni a történelemkönyvekbe.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
befogadás
Mindig erény az elfogadás?
A Tűzfal tizedik részében Bolyki Lacival ismét egy elkárhozott szóra fókuszálunk. A szó, amit ezúttal szeretnénk megváltani, az „elfogadás”, illetve párja, a „befogadás”. Vajon miért lett a kultúránkban az egyik legfontosabb erénnyé, és mi történt a kirekesztés erényével? Vagy az a szó is elkárhozott? Az epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!
Természetes ölelés, halálos szorítás
Van valami, amit nem értek a nyugat-európai multikulturalizmussal kapcsolatban. Azt értem, hogy a multikulturalizmus sokaknak felszabadító. Azt az életérzést jeleníti meg, hogy lebonthatjuk a nyomasztó falakat és a hagyományos közösségek bigott, szűk világából kiléphetünk a nagyvilágba, ahol az igazán izgalmas dolgok történnek. A multikulturalizmus nyitott és haladó, sokszínű és befogadó. Gondoljunk csak a gasztronómiára! A multikulturális Európában kezdhetjük akár gulyáslevessel is a hetet, de kedden már naannal currys paneert tunkolhatunk a sarki indiai étteremben, szerdán beülhetünk egy olasz trattoriába, hogy nagy adag canelloni után cremás ristretto kíséretében tiramisút majszoljunk, csütörtökön egy kis humusszal vagy tahinivel belecsippenthetünk az izráeli kultúrába, de lehet akár egy palesztin kifőzdében kubbeh is helyette, pénteken átsétálhatunk a két utcányira lévő sushi bárba, szombaton az etióp étteremben egy injera csíkkal túrhatunk barátainkkal a közös tálba, hogy a mellettünk ülő szájába tömjük a feltekert csirkedarabot, mintha mi is etiópok lennénk, majd végül eldönthetjük, hogy a hetet mexikói enchiladával, marokkói tajinnal vagy kínai bambuszrügy-levessel fejezzük-e be.
A nyitottság bölcsessége és ostobasága
A posztkeresztény nyugati kultúrában az egyik legfontosabb piedesztálra állított erény a nyitottság. Ha valakit meg akarunk szégyeníteni, szűklátókörűnek nevezzük, viszont dicséretnek számít, ha egy embertársunkról azt mondjuk, hogy nyitott a gondolkodása vagy a világképe. Bizonyos értelemben az új nyugati kultúra egyik központi gondolata az inkluzivitás. Ami befogadó, az jó, ami kirekesztő, az rossz. Aki nyitott a tőle különbözőre, az újra, a másra, az erényes, aki védi a határait, elutasítja a tőle különbözőt, kizárja az életéből azt, amit gonosznak tart, az éretlen vagy ami rosszabb: maga...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK