Van egy határozott mintázat a kortárs keresztény felekezetekben. A mintázat lényege a következő. Adott felekezetben megjelennek új tanítások, amelyek – a kultúrában zajló etikai változások mentén – alapjaiban kérdőjelezik meg a felekezet tanítását a házasság és a szexualitás terén. A felekezet nem lép fel ezen új tanításokkal szemben, nem gyakorol egyházfegyelmet, inkább csitítani próbálja a tiltakozásokat, és taktikázni kezd a felekezet egyben tartása érdekében. A felekezeten belül azonban folyamatosan nő a feszültség, állandósul a belháború, csappanni kezd a taglétszám, és végül (néha évtizedes belső küzdelem után) azok, akik a bibliai etikához ragaszkodnak, egy vagy több lépésben elhagyják a felekezetet. A méretében és jelentőségében összezsugorodott felekezet infrastruktúrája hitetlenek kezébe kerül, a hívők pedig új felekezete(ke)t hoznak létre. Az elmúlt néhány évtizedben rengetegszer ment végbe ez a folyamat, jelenleg épp a United Methodist Church és a globális Anglikán Közösség szakadását láthatjuk. A mintázatnak két kiemelt tanulsága van számunkra.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
eretnekség
Egy karácsony, amikor az egyháznak nyugta lett az eretnekektől
Aranyszavú (Krüzologosz) Szent Péter „Beszéd Krisztus születéséről” című különös homíliája azt a békességet mutatja meg, amit az egyház az eretnekek veresége után él át. Krüzologosz Ravenna püspöke volt a Kr. u. 5. században. Egyik karácsonyi igehirdetésében visszaemlékszik arra, milyen irgalmatlanul nehéz teológiai viták bomlasztották az egyházat a megelőző évszázadban. A viták Krisztus istenségéről folytak, amit az ariánusok egyszer nyíltan tagadtak, máskor körmönfont nyilatkozatokkal és félreérthető formulákkal kérdőjeleztek meg. A 381-es konstantinápolyi zsinat tett pontot a viták végére, amikor is az egyház püspökei végleg megerősítették a niceai hitvallás homoousziosz formuláját és az ortodox hit győzelmet aratott az eretnekség felett. Hallgassuk meg, hogy beszél a békének erről az időszakáról Péter püspök karácsonyi homíliájában:
A globális anglikán közösség hátat fordít az angliai anyaegyháznak
Történelmi léptékű, tektonikus mozgások zajlanak a globális kereszténységben. A legfrissebb hír az, hogy szakad az anglikán közösség. Mind a tény, mind a szakadást kiváltó ok elképzelhetetlen lett volna akár egyetlen generációval ezelőtt. Elgondolhatatlan lett volna, hogy egy keresztény felekezet (jelen esetben a Church of England) liturgikus mozzanatként bátorítsa a homoszexuális párok megáldását, ahogy az is, hogy az anglikán világ túlnyomó többsége megszakítsa a közösséget az angliai anyaegyházzal és a Canterbury érsekkel. Arról, ami jelenleg a globális anglikán közösségben zajlik, illetve amit az anglikánok túlnyomó többsége ma a progresszív püspökökről gondol, Júdás apostol első században írt szavai juthatnak eszünkbe: „[A]z utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen vágyaik útján járnak. Ezek szakadásokat okoznak, testi emberek, akikben nincsen Szentlélek.” (Júd 18-19)
Bonhoeffer: hová lett az eretnekség fogalma?
Dietrich Bonhoeffer a nemzetiszocialista nézeteket integráló „német keresztények” (Deutsche Christen) és az ökumenikus mozgalom közömbös viselkedése kapcsán tette fel annak idején a kérdést: „vajon hová tűnt a kereszténységből az eretnekség fogalma?” Ez a kérdés szorosan kapcsolódott a Hitvalló Egyház (Bekennende Kirche) létrejöttéhez. Az 1934-es barmeni szinódus elfogadta az eredetileg Karl Barth által fogalmazott Barmeni Deklarációt (vagy Barmeni Hitvallást), amely „hamis tanításnak” nevezte a „német keresztények” etikai álláspontját. A szakadás elkerülhetetlen volt. A hitvalló keresztények deklarálták, hogy az egyházat nem lehet a Führer és a nemzetiszocialista ideológia kiszolgálójává tenni, mert Jézus Krisztus az egyház ura és vezetője. Bonhoeffer is a Hitvalló Egyházzal tartott, és elvállalta a finkenwaldei lelkészképzés irányítását.
A hitvallások két fajtája
Látom a szigorú konfesszionalizmus veszélyeit, ettől függetlenül elengedhetetlennek tartom a hitvallásokat ahhoz, hogy a keresztény hit önazonos maradhasson. Oscar Cullmann 20. századi német teológus szerint a keresztény egyháznak a hitvallások két fajtájára van szüksége. „1. Az egyszer s mindenkorra lerögzített és az Újszövetség nyelvén megfogalmazott hitvallásra. Ezt az apostoloknak tulajdonítják, mint az Írás autentikus összefoglalását. 2. A körülmények megkövetelte hitvallásra, amely a Biblia üzenetét egy meghatározott kor nyelvén és felfogásában közvetíti. – Az Újszövetség alapján...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK