Sokak szerint az istenfélelem a gonoszság egyik fő forrása, mert úgy gondolják, hogy az istenfélelemnek nevezett attitűd végső soron az elnyomó hatalmi struktúrák fenntartását szolgálja. Akik az istenfélelem alapján élnek, akár a legocsmányabb bűnöket is képesek eltakarni vele. Jól ábrázolja ezt A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale) c. Hulu sorozat, melynek disztópikus világában Isten nevében tartanak fenn egy rettenetes zsarnokságot, ahol az egyik legkibírhatatlanabb kellék a gonoszságot elfedő kegyes nyelvezet. Ez nem csak képzelt világokban lehet így. Richard Dawkins és Christopher Hitchens vehemens valláskritikáikban a vallásokat tették felelőssé a világban lévő konfliktusokért, háborúkért, erőszakért és elnyomásért, hiszen aki féli Istent, az maga is félelmet terjeszt, és jó eséllyel félelemben tart másokat.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
gonoszság
Az elnémított lelkiismeret kiáltása
A legalattomosabb gonosz motiváció az összes gonosz motiváció közül az a vágy, hogy az elhallgattatott lelkiismeret csendben maradjon. Az ember szinte bármire képes ennek érdekében. Hazudik, bujkál, tagad, gyűlöl, öl, vádol, rágalmaz, befeketít, csakhogy ne hallja a belső, számonkérő hangot. A lelkiismeretét csendben tartó ember akár a bűn létét is tagadja. Ha kell, eltörli a mércét. Megszünteti a törvényt. Leleplezi mások képmutatását. Manipulál és összezavar. Cinikusan kacsint. Elpusztít bármit, ami fölébresztheti az alvó óriást: a vádló lelkiismeretet.
Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (20) – Megérett gonoszság
„Van két leányom, akiknek még nem volt dolguk férfival, kihozom hozzátok, és tegyetek velük, amit jónak láttok.” (1Móz 19,8a) Megterhelő és mélyen felkavaró történetről számol be a Genezis 19. fejezete. Az Ábrahám vendégségéből jövő férfiak megérkeznek Sodomába. Lót veszi észre őket a város kapujánál, és Ábrahámhoz hasonlóan földre borul előttük. Lót is megérzi, hogy ezek a férfiak az Isten küldöttei. Mivel este van, behívja őket a házába. Amikor ők azt válaszolják, hogy inkább a város főterén akarnak aludni, Lót ijedten unszolja őket, hogy fogadják el a vendégszeretetét. Lót pontosan tudja,...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK