Kis kihagyás után folytatom az ismeretelméleti jelentőségű bibliai szakaszokról szóló sorozatot. Több bejegyzésben a hallgatólagos dimenzióban (Polányi kifejezése) lévő előfeltevésekkel és ismeretelméleti szűrőkkel kapcsolatos igékről írtam. A 7. bejegyzés óta viszont elsősorban olyan igéket veszek elő, melyek azt mutatják meg, amit Isten tesz a belső világunkban, hogy újfajta megismerésre jussunk. A most következő idézet Máté evangéliumából van. „Abban az időben megszólalt Jézus, és ezt mondta: ’Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
gyermeki hit
Érteni akarok, hogy hihessek, vagy hiszek, hogy értsek?
A názáreti Jézus egy alkalommal így imádkozott: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak. Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.” (Mt 11,25-27) Jézus Krisztus szerint tehát az Atyát egyrészt csak az ismerheti meg, akinek ő kijelenti magát, másrészt az Atya úgy látta jónak, hogy a valóság lényegét kizárólag a gyermekeknek mutassa meg, a bölcsek és értelmesek...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK