Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Os Guinness

Legjobb olvasmányaim 2011-ben

A könyvek mindig sokat adtak nekem. Másodikos koromban toporzékoltam, hogy el kell olvasnom a Bogáncsot, de aztán nagyon tetszett, azt hiszem, akkor szerettem meg az olvasást. Azóta minden könyv egy-egy ablak, mely izgalmas, új világokat nyit meg előttem. A nehéz olvasmányokat kihívásként fogom fel. Ha elkezdek egy könyvet, ritkán fordul elő, hogy nem fejezem be. Szeretem a mély gondolatokat, talán emiatt fárasztanak viszont a túlzottan gyakorlatias könyvek, melyeknek nem látom az elméleti megalapozottságát. Az olvasás egyébként is időigényes, ezért imádkozva választom ki az olvasmányaimat....

bővebben

Harmadik nap…

Most ért véget az ELF egyik csúcspontja, a kulturális est. Keresztény művészek tizenegy különböző helyszínen mutatták be Isten dicsőségére – és a mi örömünkre – azt, amit Isten világában megláttak és megszerettek. Képzőművészek kiállítása mellett zenei programok is voltak: barokk furulyadarabokon át zongora- és hegedűkoncertig. Egy lett keresztény hegedűművész lány koncertje volt szerintem a legkiválóbb – legalábbis abból, amit én láttam és hallottam. Paula Sumane már kilencéves korában díjakat nyert, és azóta is sorozatban szerzi az elismeréseket, jelenleg Bécsben tanul. Az, amit tőle...

bővebben

Második nap…

Az ELF nem konferencia, hanem networkök fóruma. Az egyik nagy értéke ezeknek a találkozóknak a személyes kapcsolatokban, beszélgetésekben, tapasztalatcserékben van. Egy-egy beszélgetés Pablo Martinezzel, Nick Nedelchevvel, Greg Pritcharddal, vagy éppen a vacsoraasztalnál ülő román lelkipásztorral, norvég filmrendezővel vagy lengyel zenésszel életreszóló élmény lehet. Az ELF lehetőséget ad mentori beszélgetésekre is, spontán vagy akár szervezett formában. Ma reggel Fűtő Robival reggeliztem, és azt hiszem, már önmagában ezért megérte eljönnöm a Forumra. Robi segített nekem tisztábban látni...

bővebben

Os Guinness néhány gondolata a globalizációról és az evangélizációról

Az 1974-ben Lausanne-ban kezdődött folyamat harmadik állomásaként tavaly októberben a világ evangéliumi kereszténységének közös evangélizációs kongresszusa zajlott Dél-Afrikában. A földgolyó minden tájáról érkeztek evangéliumi vezetők Fokvárosba, hogy az evangélizáció kérdéséről együtt tanácskozzanak. Most egy rövid, alig tízperces előadásra szeretném felhívni a figyelmet, melyet Os Guinness tartott a globalizáció és az evangélizáció kapcsolatáról. Os Guinness évtizedek óta az egyik legfigyelemfelkeltőbb elemzője a közöttünk zajló társadalmi folyamatoknak. Guinness szerint a globalizáció...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK