Az előző nyolc posztban azt mutattam meg, hogy elődeikhez hasonlóan az egyház mind a nyolc (!) „doktora” vallotta és tanította a helyettes bűnhődés tanát. Mind keleten, mind nyugaton általánosnak mondható a hit, hogy Krisztus a mi bűneink büntetését szenvedte el a kereszten. Hagyományosan Nagy Szent Gergelyt nevezték az egyház utolsó nyugati „doktorának” (akihez azóta másokat is társítottak), ezért írtam róla közvetlenül Hieronymus után, de Gergellyel kicsit előre ugrottunk az időben. Most visszamegyünk egy évszázaddal korábbra, és a hátralévő posztokban szeretnék még néhány egyházatyát...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Szabados Ádám
Új teológiai folyóirat indult!
Evangéliumi Fókusz – Teológia és Társadalom a neve egy most induló lektorált teológiai folyóiratnak. Az Evangéliumi Fókusz arra vállalkozott, hogy evangéliumi hittel, tudományos igényességgel és társadalmi felelősséggel szolgálja Isten népét és a mai magyar társadalmat. Hiánypótló sajtótörténeti kezdeményezésről van szó, mert a folyóirat egyszerre vállalja fel azt a felelősséget, hogy evangéliumi gondolkodású szerzőktől tudományos igényességű tanulmányokat jelentessen meg, és azt a törekvést, hogy az evangéliumi teológia mai társadalmi kérdésekben segítse a hívők gondolkodását. Az első szám...
A helyettes bűnhődés tana az egyházatyáknál – Nagy Szent Gergely
Nagy Szent Gergely Róma püspöke volt a Római birodalom széthullása utáni viharos 6. században. Kr. u. 590-ben választották a város püspökévé, amely titulus akkor már lényegesen többet jelentett püspökségnél, ezért nem anakronisztikus őt az egyik korai pápának sem nevezni. Kálvin, aki gyakran hivatkozott Gergelyre, azt írja: „maga a római püspök csak úgy állott mások fölött, amint alá is volt másoknak rendelve, kitűnik mégis, hogy mennyire nem tetszett Gergelynek ez az állapot, mert többször panaszkodik arról, hogy a püspökség szine alatt visszakerült ismét a világba és hogy jobban...
A helyettes bűnhődés tana az egyházatyáknál – Hieronymus
Hieronymus – vagy Szent Jeromos, ahogy sokan ismerik – a latin egyház meghatározó teológusa és doktora. Elsősorban bibliakutató volt, a Vulgata fordítója, a bibliai nyelvek kiváló ismerője. Hieronymus megélte a kereszténység államvallássá válását, a Julianus idején bekövetkezett pogány restauráció rövid időszakát, a több évtizedes ariánus vitákat, és Róma lerombolását. Jeromos még Kr. u. 385-ben elhagyta Rómát, és kisebb kitérőkkel Betlehembe költözött, ahol szerzetesi közösséget hozott létre. Tanítással és bibliatanulmányozással foglalkozott. Hieronymus fáradhatatlanul kutatta az Írásokat,...
A helyettes bűnhődés tana az egyházatyáknál – Augusztinusz
A nyugati egyházatyák között óriásként emelkedik ki Aurelius Augusztinusz, a filozófusból és rétorból lett keresztény teológus, Hippó püspöke, akit szintén az egyház doktoraként szoktak emlegetni. Ambróziuszon keresztül tért meg Kr. u. 386-ban, Vallomásaiban részletesen számol be azokról a belső folyamatokról, amelyek a szívbeli megtérésre vezették. Katolikusok és protestánsok egyaránt nagy tisztelettel tekintenek rá, Augusztinusz jelentősége és hatása felbecsülhetetlen a nyugati teológia történetében. B. B. Warfield egyenesen azt mondja, hogy „a reformáció belső lényegét tekintve...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK