Sokan éltünk már át szomorú viszályokat és szakadásokat az egyházainkon, gyülekezeteinken belül. Több évtizedes tapasztalataim alapján bátran mondhatom: kevés dolog okoz nagyobb károkat az evangélium ügyének, mint a hívők közötti viszálykodás. Ez nem új jelenség, az újszövetségi levelek és az apostoli atyák (pl. Ignatiosz, Kelemen) írásai bizonyítják, hogy az egyház kezdettől vétkes ebben. Az egyház megváltott, de bűnös emberekből áll, akiket nem mindig az egymás iránti szeretet mozgat. Az egységre és békességre törekvés ezért elengedhetetlen az egyház jóléte, sőt, időnként léte szempontjából. John Bunyan Exhortation to Unity and Peace (Buzdítás egységre és békességre) c. könyvecskéjében számos megfontolandó és bölcs gondolatot mond erről a témáról, ezekből válogattam össze három bejegyzésre valót.
Miben áll az egység és békesség? Bunyan öt dolgot sorol fel.
1) Az egység számára paradox módon fontos, hogy tudatlanok vagyunk számos igazságot illetően, és tévedésben vagyunk néhány dolog tekintetében. Ez Bunyan szerint felszabadító, mert az egységhez és békességhez így nem szükséges a teljes egyetértés. Az egység és békesség abban áll, hogy hisszük és gyakoroljuk azt, ami az üdvösséghez és a gyülekezeti közösséghez szükséges. Bunyan három dolgot sorol ide: a. abban való hit, hogy Krisztus az Isten Fia meghalt az emberek bűneiért, b. az, hogy aki hisz, meg is keresztelkedik, és c. a hívők szent életvitele. E három lehet Bunyan szerint a keresztény egység alapja.
2) Az egység és békesség abban áll, hogy azt kezdjük a gyakorlatba ültetni, amit már tudunk. Mennyivel nagyobb lenne az egység és békesség a gyülekezetekben, mondja Bunyan, ha a hívők abba fektetnék az energiájukat, ami nyilvánvaló (pl. egymás iránti szeretet parancsa), ahelyett, hogy a vitatható dolgokon veszekednének.
3) Az egység és békesség abban áll, hogy egymással egyetértésben imádkozunk azért és törekszünk arra, hogy megértsük mindazt, amiket még nem tudunk. Ha tökéletlenségeinket és tudatlanságunkat képesek vagyunk elismerni önmagunk és egymás előtt, viszálykodás helyett együtt is kereshetjük imádságban az igazságot.
4) Az egység és békesség az egymás iránt táplált szeretet egységében áll. A szeretet köteléke mindent átfog. Ez a nagy parancsolat, a régi parancsolat és az új parancsolat. A szeretet az, ami soha el nem fogy. Az egyház egysége Bunyan szerint nem a szokások egyformaságának, hanem a szeretetnek az egysége.
Bunyan pontjai egyrészt rámutatnak arra, hogy az egységhez nincs szükség teljes egyetértésre. Felszabadító tudni, hogy a teljes egyetértés most nem is volna lehetséges, hiszen mindnyájan tükör által látunk, homályosan. Másrészt arra is rámutatnak, hogy az egységhez ugyanakkor szükség van néhány alapvető egyezésre, mint például az evangélium központi üzenetében való hit és az életszentségre való törekvés. És végül Bunyan pontjai azt is kiemelik, hogy az egység és békesség eléréséhez és fenntartásához a szeretet, az alázat és a nyilvánvaló dolgok megtételére való engedelmes törekvés vezet.
Az egység leginkább úgy tud létrejönni, hogy aki megbontotta, az megokosodik, és visszacsinálja a tettét. Pl. a koptok rájönnek, hogy Jézus mégis lehetett Isten Fia, és visszatérnek a többi keresztényhez, vagy a keleti ortodoxok rájönnek, hogy modernizálódni mégsem ördögi, és visszatérnek.
Protestáns oldalról egységet óhajtani kissé úgy hat, mint ha a tékozló fiú idegen földön marad, és onnan üzen haza lelkesen, hogy lakjunk már együtt – költözzetek ti mind ide.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy kötelező újraegyetemesedni (vitatható és vitatott téma) – arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a tékozló fiú hazaköltözhet az egység érdekében, vagy beláthatja, hogy az egységretorika számára nem hiteles opció, mert cselekedetet igényelne, és nem szavakat. 🙂
Egyébként gyakorlatilag nem maradt már lényeges elvi-dogmatikai különbség az irányzatok között, a különállás inkább „ha már így alakult, sodródjunk így tovább” alapon marad fenn, mára az egység bármiféle önfeladás nélkül könnyedén helyreállítható lenne.
Magas labda volt… de Bunyan egészen más síkon tárgyalta ezt a kérdést. Kongregacionalista volt, a katolicizmus intézményes építménye itt a térképen sincs számára. A gyülekezeti élet foglalkoztatta.
„……..
Mennyivel nagyobb lenne az egység és békesség a gyülekezetekben, mondja
Bunyan, ha a hívők abba fektetnék az energiájukat, ami nyilvánvaló ….”
Az elmúlt évtizedek alatt Isten Szentlelke a szeretetkapcsolaton túl arra
is tanít, hogy hívő testvéreimmel találkozva különböző platformokon, vagy
személyesen, arra fókuszáljak, ami bennük krisztusi. Így sok örömben van
részem.
A krisztusi jellemvonás megnyilvánulhat bölcsességben, építő tanításban,
csendben maradásban, vagy beszédben, az ige iránt engedelmeskedő hajvise -letben, ruházkodásban, családtervezésben, egyedül maradásban, munkahely
és iskolaválasztásban, családi feladatok előtérbe helyezésében, a pihenés
idejének felismerésében, stb..
Rám gyakorolt hatásuk pedig azon túl, hogy Krisztushoz mint főhöz tartozó
ugyanazon test parányi alkotórészei vagyunk, örömet, elmélyülést, inspirá –
ciót, felismerést váltanak ki.
„….
A krisztusi jellemvonás megnyilvánulhat …………………………..”
Tudom én, a krisztusi jellemvonásnak sok „színe” van. Miközben söpörtem a
havat, egy újabb jutott eszembe, amelynek kiformálódása, életem egyre több
területen való térnyerése igen hasznosnak bizonyul. Ez pedig a mértékletes –
ség, melyért Istennek vagyok hálás. Ő szabadított meg a mértéktelenségtől.
Ezért a mértékletességben megnyilvánuló erő jelenléte úgy saját, mint hívő
testvéreim életében, szintén sok örömet okoz.
Mondjuk nem véletlen hogy több keresztény irányzat van. Az ok az, hogy lényegi dolgokban van eltérés. Ezeket nem lehet csak úgy félredobni a szeretetre hivatkozva.
endi: Szerintem lényegi dolgokban mára tényleg nem maradt eltérés. Példa: a koptok szerint Jézus „csak” ember volt, és nem valóságos Isten. Na és? Ha feltámadt, akkor nem tök mindegy? Aki feltámad, az nyilvánvalóan nem hétköznapi „csak” ember. Ahelyett, hogy felesleges, és valós teológiai következmény nélküli vitát nyitnánk erről, simán együttműködhetünk a közös céljainkért.
Ádám: „Kongregacionalista volt, a katolicizmus intézményes építménye itt a térképen sincs számára. A gyülekezeti élet foglalkoztatta.”
– Nyilván nem olyan egységről beszélt, mint amit egység alatt szoktunk érteni. Itt felmerül a kérdés, hogy akkor miért használnánk erre a fogalomra pont az egység szót? A bableves legyen bableves, de ami úgy bableves, hogy nincs benne konkrét bab, azt miért hívjuk bablevesnek? Keressünk erre egy pontosabb szót. Mondjuk, szándékközösség, célközösség, együttműködés, stb. Ezek mind pozitívak és üdvözlendők.
A bableves legyen bableves, de ami úgy bableves, hogy nincs benne konkrét bab, azt miért hívjuk bablevesnek?
László, kapcsolódj egy evangéliumi gyülekezethez és megérted, miről szólnak ezek a bejegyzések.
A fenti egység témában minden érdekel.