Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Kultúra

Tizenöt éve az Astoriánál

Az élet egyik különös misztériuma, hogy egymást követő generációk drámái sűrűsödnek ismétlődő pillanatokba. A jelen ezáltal a távolodó múltban nyer értelmet, vagy épp fordítva: a tegnap kapaszkodik korokon átívelő horgonnyal a mába, mielőtt végleg elfelejtik. Mint október 23-án, nemzeti ünnepünkön, amiről egy felkavaró személyes emléket osztok most meg, melybe piros tintaként édesapám emlékei is belefolynak. T. S. Eliot írja a Négy kvartettben: „Jelen idő és múlt idő / A jövő időben talán jelen van, / S a jövő idő ott a múlt időben.” Kierkegaard szerint a jelen, a múlt és a jövő összekapcsolása annyira fontos, hogy az abszolút magában az ismétlődő pillanatban jelenik meg. Amint a spirál, amely vissza-visszatér, mégis halad, az idő is az ismétlésben fedi fel valódi irányát. A jelent és a jövőt a múltból tudjuk megérteni, illetve amikor az újra megjelenik a mában. Ebben az időspirálban először tizenöt évet menjünk vissza, arra a helyszínre, ami most számomra a központi emlék.

bővebben

Egy mai Debóra kiáltása a legkisebbekért

Nem tudtam olyan gyorsan jegyzetelni Andrea szavait, hogy mindent szó szerint visszaadhatnék, de megpróbálom a jegyzeteimből és az emlékeimből rekonstruálni néhány gondolatát. Azért nem nehéz, mert a szívembe égtek. Andrea Minichiello Williams brit ügyvéd, a Christian Concern szervezet alapítója és a Christian Legal Centre igazgatója. Számos youtube videóban látni őt, ahogy az LMBTQ-lobbistákkal szemben áll ki a legkisebbek jogaiért. Néhány napja az IFTCC nemzetközi konferenciáján hallgattam őt, ahol szenvedélyes előadást tartott arról, hogy a genderideológia néhány évtized alatt hogyan formálta az Egyesült Királyság jogrendjét a maga képére, és mit tehetnek azok az országok, amelyek még nem adták meg magukat ennek az ideológiai szörnynek. Megrázó volt hallgatni őt. És nem is csak megrázó, hanem megszégyenítő, elborzasztó, de egyben hihetetlenül inspiráló is.

bővebben

Az indirekt beszédmód öröme

Többször tapasztaltam, hogy amikor közvetett beszédmódra váltok, olvasóim egy része összezavarodik és vagy a logikai következetességet keresi a szövegeimben, vagy a világos, egyértelmű állásfoglalást a valóság mellett. És mivel az írásaim zömében törekszem a valóság melletti világos, egyértelmű állásfoglalásra, nem is teljesen indokolatlan ez az elvárás. Előbb-utóbb azonban bekopog az én ajtómon is egy szürke köpenyes varázsló, és hív, hogy hagyjam ott a biztonságos egyértelműséget, induljak felfedezőútra, nem tudva, hogy az pontosan hová is vezet. Ekkor válik a nyelvi kifejezésmódom nehéz, kalandos úttá biztonságra vágyó olvasóim számára is, akik ha nem figyelnek, könnyen eltévednek, vagy talán el sem indulnak velem.

bővebben

Lehetnek-e megbízhatók a történeti Jézusról szóló emlékek?

Az apostolok hagyománya c. könyvemben többek között azt a kérdést járom körül, hogy vajon megbízható-e az egyház legkorábbi ismert hagyománya, az apostolok bizonyságtételére épülő újszövetségi hagyomány. Ez szorosan kapcsolódik ahhoz a kérdéshez, hogy vajon lehetnek-e egyáltalán megbízhatók az emlékek. Ha ugyanis nem emlékezhetünk biztosan semmire, akkor az apostolok emlékei sem lehettek teljesen megbízhatók, amikor azokat írásba foglalták. Jogos tehát a kérdés: az emlékekről szerzett lélektani ismereteink fényében lehetnek-e megbízhatók a történeti Jézusról szóló apostoli emlékek?

bővebben

Egy bátor hölgy?

A New York-i metrót olyan hirdetések lepték el (nem az ajtón, hanem a hirdetési felületen, körbe az egész kocsiban), amelyek a különböző szexuális szokások helyességét propagálják, meglehetősen explicit módon. A hirdetések mögött az OKCupid nevű weboldal áll, és a panszexuális életmódtól a nem-monogám szexig sokféle pózban és sejtető nyelvezettel mutatják, hogyan szeretheti egymást két vagy több ember. És hogy ez oké. Mondhatnánk, hogy ebben nincs is semmi különös, ez mindennapos, hiszen nyugaton lassan hozzászoktak az emberek ahhoz, hogy mindent, de tényleg mindent eláraszt az LMBTQ-propaganda, és viszi magával a gyermekeiket. Most viszont valami megtörte a mintát.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK