Két hatás ért a közelmúltban, ami mélyebben elgondolkodtatott a művészi blaszfémia időszerűségéről. Az egyik egy kiváló esszésorozat a The Rise and Triumph of the Modern Self [A modern én felemelkedése és bukása] szerzőjétől, Carl R. Truemantól, akinek borotvaéles szellemességét egykori tanáromként személyesen is tapasztalhattam. A másik egy formális és egy azt követő informális kolozsvári eszmecsere Visky Andrással, a Kitelepítés című könyv írójával, a kinyilatkoztatás és az irodalom kapcsolatáról. Amikor beszélgetőtársam a performansz-színház egyik megbotránkoztató jelenetét hozta szóba, magamban ösztönösen tovább ugrottam az erdélyi író ismert tételére, hogy a blaszfémia a kereszténység lényegéhez tartozik. Azóta is töprengek ennek igazságán. A Megváltót blaszfémia vádjával végezték ki, és Visky András szerint a kereszténység történetét is meg lehetne írni a blaszfémiák történeteként. Ez az állítás felkavaró, nyugtalanító és tagadhatatlan. Csakhogy Carl Trueman, aki már azt a nyugati generációt képviseli, amelynek friss élménye nem az üres vallásosság botránya, hanem a szekuláris eltörléskultúra dermesztő fenyegetése, egy egyszerű összefüggésre hívja fel a figyelmet, ami szintén elgondolkodtató. A blaszfémia mindig feltételezi a szent létét, ezért a mi korunkban, amely lényegében eltörölte a szentet, üres gesztussá vált. Hadd bontsam ezt ki abból a szemszögből, ahonnan most én látom.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Társadalom
Óvatosan értelmezzük a népszámlálás vallási statisztikáit!
Néhány gondolat következik a népszámlálási statisztikák vallásra vonatkozó adatairól. Először is itt vannak a legfontosabb adatok. Azok közül, akik a vallási hovatartozásukról nyilatkoztak (60%) a legtöbben (2 millió 643 ezer) római katolikusnak vallották magukat, utána következnek a reformátusok (943 ezer), majd az evangélikusok (176 ezer), negyedik helyen a Hit Gyülekezete (22 ezer), azután a baptisták (17 ezer) és a pünkösdiek (8947). Ezek közül csak a Hit Gyülekezetéhez tartozók száma nem csökkent. A magukat római katolikusnak vallók száma 2001-hez képest megfeleződött (!), a reformátusoké több mint hatszázezerrel csökkent. Ugyanakkor a más keresztény felekezetekhez tartozók száma négy és félszeresére nőtt, ma közel 54 ezer, ez a legnagyobb kis ugrás. A nem vallásosok aránya a nyilatkozókon belül csupán 27%. Mit jelentenek ezek a számok?
A nők valóban képesek mély barátságokra
Elolvastam a Tóth Sárával készített interjút a Felszabtér blogon. Sárát még abból az időből ismerem, amelyiket élete „egyik legcsodálatosabb korszakának” nevez. Ezek azok az évek, amikor kapcsolatba lépett a MEKDSZ-szel és aztán a Harmat alapító-főszerkesztőjeként dolgozott. Nekem is meghatározó volt az az időszak, többek közt éppen azért, mert a MEKDSZ munkatársaként Sárával szinte minden nap hosszas beszélgetésbe elegyedtünk a közös Harmat/MEKDSZ-iroda konyhájában. Élveztem a társaságát és azt is, hogy megvitathattuk egymás gondolatait. Azok az évek elképesztően fontosak voltak az intellektuális ébredésemben, C. S. Lewis-t például Sárától „kaptam”, és egy idő után Kálvin is azt hiszem, valamelyest összekapcsolt bennünket. Később én is angol szakon végeztem, az egyetemen az irodalomkritika volt a filozófia mellett a kedvenc tárgyam, diplomadolgozatomat a középkori allegóriáról írtam. Teológusként is a teológia metaforikus természete lett a legizgalmasabb terület számomra. Amikor 2009-2010-ben posztgraduális tanulmányokat folytattam a St. Louis-i Covenant Theological Seminary-n, kutatási témámnak részben ezt választottam. Lehet, hogy a 90-es évek hatása, de ma is nehezen találok a spiritualitást mélyebben meghatározó témát az irodalomelmélet és a teológia összefüggéseinél. Sárával osztozom tehát a metaforikus beszéd fontosságának elismerésében.
Különvélemény, Tűzfal, kultúra, egyebek
Az alább belinkelt videóban Tóth Krisztián baptista teológus moderálásával beszélgetünk Somody Imrével és Bolyki Lacival - ahogy a cím szól - napjaink társadalom- és kultúraformáló erőiről. No meg a podcastjeinkről. Imrével a Különvélemény podcastet csináltuk évekig, Lacival a Tűzfal podcastet készítjük második éve, és ezek témái valóban társadalmi-kulturális kérdéseket is lefednek. Aki szeret benézni a kulisszák mögé, vagy az érdekli, hogy van-e bármi kapcsolat a két podcast között (rajtam kívül), esetleg hogy lesz-e új Különvélemény epizód, annak érdekes lehet ez a beszélgetés. De talán...
Szent Ágoston látomása Isten szabad városáról
Amikor Kr. u. 410-ben a vizigót Alarik csapatai feldúlták Rómát, olyan civilizációs átrendeződés vette kezdetét, melyhez képest a Nyugat hegemóniájának mostani megingása jelentéktelen bolhacsípésnek látszik. Az Örök Város addig elgondolhatatlan megrendüléséért sokan a kereszténységet tették felelőssé. Ez egyáltalán nem tűnt abszurdnak, hiszen Nagy Konstantin csupán száz évvel korábban vette magára a kereszt jelét, Theodosius császár pedig mindössze három évtizeddel azelőtt tette a (niceai) kereszténységet államvallássá. Az antik rend hívei úgy gondolták, hogy a Mediterráneumot sasként uraló Római birodalom számára végzetessé vált a „sápadt Galilei” erőtlensége, a kereszten függő Megváltó egyszerűen nem tudta úgy védeni Romulus és Remus hagyatékát, mint a régi római istenek. A keresztényeket ért vád annyira súlyos volt, hogy Augusztinusz (Szent Ágoston) tizenhárom évet szánt annak megválaszolására. Hippó tudós püspöke ennyi idő alatt írta meg ugyanis az Isten városáról szóló monumentális apológiáját, amit én pedig ezen a nyáron olvastam végig, régi vágyamat beteljesítve.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK