Jakus Ágnes, a parokia.hu újságírója álmodta meg azt a hatrészes cikksorozatot, amiben néhány cikk megírásával én is részt vettem. A miniprojekt célja az volt, hogy az ember istenképűsége fényében beszéljünk a keresztény életről, a kreativitásról, a megszentelődésről, az egyházról, az imádságról és az ember világban betöltött küldetéséről. Örömmel írtam meg a rám bízott cikkeket, mert a témafelvetés szerintem is fontos és kiemelt figyelmet érdemel. A megvalósult kereszténységből ugyanis gyakran hiányzik a szó legszorosabb értelmében vett emberség, ami nélkül pedig nincs egészséges, igaz lelkiség. Ági az első cikket Hamar Danira, a másodikat Földesi Barnabásra, a többit rám bízta. Jó szívvel ajánlom a sorozatot, szerintem érdemes elölről, egészében végigolvasni!
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Társadalom
A világnézet előbb van, mint a politika
A magát többnyire nem különösebben barátságos embernek mutató Hont András – a HVG volt újságírója – a minap egy nagyon fontos dolgot mondott ki a magyar társadalom és a politika kapcsolatáról. „Az a helyzet, hogy ez a fajta világi, ellenzéki – mittudomén milyen – közvélemény semmit nem fog megérteni Magyarországból addig, amíg fel nem fogja azt, hogy vannak olyan közösségek, vannak olyan hagyományok, amelyek Fidesztől függetlenül léteznek. Számukra az, hogy eucharisztikus világkongresszus van, az nem egy politikai esemény.”
Steiner Kristóf morális univerzuma
A minap a Google algoritmusa elém dobta Steiner Kristóf egyik facebook bejegyzését, ami a nyilvános meztelenségről szólt. Azt hiszem, azért talált meg ez a poszt, mert egyszer korábban olvastam a szerző cikkét arról, hogy hogyan gyászolta el az édesanyját. Megrázó írás volt egy jó tollú újságírótól, aki érezhetően egy másik morális univerzumban él, mint ahol én. A megértés szándékával közeledtem ehhez az írásához is, és néhány dolgot talán meg is értettem belőle. Elgondolkodtatott, mennyire logikusan érvel a maga észszerűsége mentén, most például amellett, hogy nyilvános helyeken is engedni kellene az embereknek, hogy meztelenül sétáljanak. Ezt írja: „ha normalizáljuk az intimitást, sokkal kevesebb nyomorult lelkű, öngyűlölő gyerek és felnőtt végez majd roncsként az élet iskolájában”. Vagy ezt: „Ha az ember természetes kíváncsisággal és elfogadással tudja kezelni a pőreséget, nem lesz szüksége nőket lealacsonyító, férfiakat tárgyiasító, valóságtól elrugaszkodott pornófilmeket nézni.”
Hadd öntsek tiszta vizet a pohárba!
Az elmúlt hónapokban érzékeltem, hogy az olvasóim egy részét zavarta, némelyeket kifejezetten irritálta, hogy a teológia mellett társadalmi és kulturális kérdésekről írtam. Volt, aki ezt személyesen szóvá is tette, volt, aki leírta, volt, aki csak másoknak puffogott. Ez a feszültség különösen az LMBTQ-ügyekben írt cikkeim kapcsán jött elő, amelyek jelenleg a politikai idegszálakat is telibe találják. Azok a keresztény testvéreim, akik alapvetően rossz véleménnyel vannak a mostani kormányról, sőt talán egyébként is inkább liberális vagy baloldali elveket vallanak, nagyon nehezen élték meg, hogy a megszólalásaim időnként rímeltek a kormányoldalon lévők megszólalásaira. Megértem, hogy az állásfoglalásom nehéz annak, aki a kormány ezirányú politikája mögött nem helyes társadalompolitikai víziót, inkább ravasz szándékot feltételez. Viszont volt, aki arra figyelmeztetett, hogy nem is dolgom a társadalmi kérdésekben való megszólalás, és volt, aki egyenesen azzal vádolt, hogy kormánypropagandát folytatok. Na ezt meg én éltem meg nehezen, mert aki ezzel vádol, teljesen félreismer engem és a motivációimat. Úgyhogy megpróbálok néhány dolgot a helyére tenni.
Afgán tükör
A tálibok viharos győzelmével húsz év véres-verejtékes befektetése ment egyik pillanatról a másikra a kukába. Sokkoló az amerikai vezetés látványos csődje, a kapkodás, a pánik, a saigoni pillanatok hatványozott ismétlődése. Sokkoló, hogy tízezrével rekedtek amerikaiak (!) ellenséges vonalak mögött, és jelenleg a tálibok jókedvén múlik, hogy eljutnak-e a kabuli repülőtérre, ahonnan kimenthetik őket. Sokkoló 2001. után éppen húsz évvel megint embereket látni, ahogy az égből potyognak. De talán még sokkolóbb, hogy a tálibok gyakorlatilag ellenállás nélkül vették át a hatalmat egész Afganisztán felett. A legtöbb várost egyetlen golyólövés nélkül vették be, hiába néztek szembe többszörös túlerővel. Akik arra számítottak, hogy az amerikaiak által felkészített afgán kormányhadsereg – meg a szabadságát féltő afgán nép – legalább egy ideig feltartóztatják a tálib hadműveleteket, keservesen csalódtak. Nem kell Afganisztán-szakértőnek lenni ahhoz, hogy ennek az egyik tanulságát viszonylag könnyen felismerjük. Az afgánok zsold nélkül egyszerűen nem akartak az amerikaiak világáért harcolni.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK