A Különvélemény 17. epizódjában Tim Keller – világszerte ismert New York-i szerző – egyik könyvecskéjéről beszélgettünk, aminek az a címe, hogy Az önmagunkról való megfeledkezés szabadsága (Harmat-Koinónia, 2015). (Itt egy rövid beharangozó.) Nagyon kedves számomra ez az epizód, mert az eddigiektől eltérően Imrével most egy meggyőződéses keresztény gondolatait beszéljük át, aki ugyanakkor mélyen érti a mai kultúrát, és az egyik központi kérdésére ad evangéliumi választ: kinek az ítéletét fogadjuk el magunkra nézve? Nem hiszem, hogy lenne ma ember a földön, akit ez a kérdés egyáltalán nem...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Egyén
Isten zsonglőre
John Owen, az ismert puritán teológus mondta egyszer John Bunyanról, a Zarándok útja szerzőjéről: „Egész műveltségemet odaadnám azért, hogy úgy meg tudjam ragadni az emberek szívét, ahogy ez az üstfoltozó.” Hasonlót érzek, amikort Chestertonra gondolok. Nekem is volt olyan pillanatom, amikor minden tanulmányomat odaadtam volna azért, hogy úgy tudjak írni, mint ez az írózseni, vagy ha életemben csak egyetlen olyan könyvet írhatnék, mint a St. Francis of Assisi. Ez a különleges életrajz, amely egyszerre szépirodalom, teológia, kortörténet, de leginkább egy akrobata merészségével megírt, terjedelmes esszé, Assisi Szent Ferenc alakjában számomra a mennyet és a földet kapcsolja össze, mégpedig úgy, hogy mindkettő – egy tarthatatlan, groteszk pozícióba helyezkedve – a másikban tükröződik, engem pedig minden alkalommal úgy nyűgöz le, mint egy kisgyereket.
Fontosabb, hogy merre tartunk, mint az, hogy hol tartunk
Két ember útja keresztezheti egymást akkor is, ha az ellenkező irányba mennek, az egyik mondjuk Bécsbe, a másik meg Debrecenbe. Vezethet mindkettőjük útja Budapesten át, el is időzhetnek ott egy darabig, felfedezve a város kincseit, vagy éppen sötét helyeit, de ez másodlagos ahhoz képest, hogy mi az úti céljuk. Ha egy ember Debrecenbe tart, azért megy Budapesten át, mert az útja arra vezet. Élvezheti Budapestet, de végül Debrecenbe szeretne megérkezni. Tehet kitérőket, kacskaringókat, választhat kerülőutakat, mehet lassan vagy gyorsan, viszont előbb vagy utóbb Debrecenbe akar eljutni. A lelki életben is végül fontosabb, hogy milyen irányba megyünk, mint az, hogy éppen hol tartunk. Persze ez épp a közelmúltban nem volt mindenkinek magától értetődő.
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma
A Különvélemény 13. epizódjában Byung-Chul Han koreai filozófus A kiégés társadalma c. könyvecskéjéről beszélgetünk. Han szerint a 21. századi ember nagy árat fizet azért, hogy kivívta a külső korlátoktól való szabadságát. A mai ember fő problémája nem az elfojtás, hanem a pozitivitás túltengése, amely neurális erőszakká válik – szó szerint az idegrendszerünket kezdi ki. Ez ellen nincs védekezés, hiszen a határtalanság kultúrájában megszűntek az immunológiai reakciók is. Ma semmi nem „idegen”, legfeljebb csak „különböző”, és nem a „kell” a kulcsszó, hanem a „lehet”. A nyugati embert, aki eltörölte az úr-szolga viszonyokat és a külső normákat, a szabadság illúziója teszi kudarcossá és depresszióssá. A Különvéleményben Imrével erről beszélgetünk, valamint arról is, hogy mi a megoldás.
Szabad-e egy szabad államban megkeresztelni a gyermekeket?
Figyelemre méltó vita alakult ki az elmúlt napokban a keresztelés gyakorlata körül. No, nem az egyházban, különböző felekezetek között, hanem a társadalomban, egy fiatal ateista köztisztviselő írása kapcsán. Békés Gáspár azt vetette fel, hogy be kellene tiltani a kereszteléseket, mert szerinte az Alaptörvény és az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye által egyaránt védett vallásszabadságot sérti, ha valaki a saját vallását másra – jelen esetben a gyermekére – kiterjeszti. A Mandinernek adott interjúban így fogalmaz: „A vallásszabadság ugyanis saját magadra vonatkozik, azt másra kiterjeszteni már a másik ember jogába ütközik, akkor is, ha az illető valakinek a gyermeke.”

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK