Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Elmélkedések

Megbotránkozzunk Isten irgalmatlanságán?

2024. június 28. | , , | 3 Hozzászólások

A hitünk valódiságát gyakran az mutatja meg, hogy igazat adunk-e Istennek, amikor irgalmasabban cselekszik annál, ami szerintünk helyes lenne. Ezt látjuk Jónás esetében, aki megbotránkozik, amikor Isten nem hajtja végre a meghirdetett ítéletet Ninive felett, holott ő már odakészítette a kis székét a kunyhója elé a tök árnyéka alá, hogy biztonságos páholyból nézze végig, ahogy beteljesedik a rá bízott prófécia. Valahol a farizeusok is azon rökönyödtek meg, hogy Jézus Isten nevében olyan szélsőségesen erkölcstelen életet élő polgártársaiknak adott kegyelmet, akik arra egyáltalán nem szolgáltak rá, sőt, a Tóra értelmében akár még halálbüntetésre is méltók voltak. Hitetlenül reagáltak, mert a hit ezekben az esetekben azt jelentette volna, hogy elfogadják: Isten irgalmasabb az elvárásaiknál.

bővebben

Bölcs mondások választások után

2024. június 16. | , , , | 5 Hozzászólások

Túl vagyunk a választásokon, talán most már kicsit higgadtabban tudunk beszélni néhány dologról. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy egy-egy választás bináris helyzet (vagy jól, vagy rosszul döntünk), holott az isteni bölcsességnek sokkal több köze van szívbeli indulatokhoz, attitűdökhöz, viselkedésmintákhoz, mint egy iksz berajzolásához egy szavazólapon. A közéletben való helyes forgolódás ugyanúgy része a megszentelődésnek, mint a gyülekezeti élet, és ugyanúgy ügyelnünk kell a szívünkre, mint a családban. Hadd mutassak egyetlen fejezetet a Bibliából, amit majdnem véletlenszerűen választottam ki erre a célra. Menjünk végig mondjuk a Példabeszédek könyve 16. fejezetén, ahol több tucat egyszerű bölcsességgel találkozunk, amelyeknek köze van a közéletben való forgolódáshoz is. 

bővebben

Néhány szó a gőgről

2024. május 28. | , , , | 9 Hozzászólások

„Van olyan bűn, amelytől egyetlen ember sem mentes a világon, amelyet mindenki megvet, ha másban látja, s amelyről a keresztények kivételével aligha gondolja bárki is, hogy érintett lenne benne” – írja C. S. Lewis Keresztény vagyok (Harmat, 2006) című könyvében. „Hallottam már embereket beismerni, hogy rosszkedvűek, hogy elveszítik a fejüket a nők vagy az ital miatt, vagy hogy gyávák. De azt hiszem, soha senkit nem hallottam, aki nem volt keresztény, hogy ezzel a bűnnel vádolta volna magát. S ugyanakkor nagyon ritkán találkoztam olyan nem hívő emberrel, aki a legcsekélyebb megértést tanúsította volna ezzel kapcsolatban mások iránt. Nincs még egy ballépés, ami népszerűtlenebbé tenné az embert, sem olyan, amelynek önmagunk kevésbé lennénk tudatában. S minél jellemzőbb ránk, annál kevésbé kedveljük másokban. A bűn, amiről beszélek, a gőg és az önhittség.” (163-4)

bővebben

Chestertoni kálvinizmus

2024. május 2. | , , , , , | 5 Hozzászólások

Amikor először hallottam ezt a jelzős szerkezetet, azonnal beleszerettem, mert olyan feszültséget hoz létre a teológiai nyelvben, amely kifejezi saját hitem paradoxonait is. Szinte a hívő életem kezdetétől mélységes szerelem fűz G. K. Chesterton világlátásához, és egyetértek C. S. Lewisszal, hogy a modern írók közül ő a legértelmesebb. Messze a legértelmesebb. A teológiám azonban nagyjából megegyezik azzal az iskolával, amelyről Chesterton mindig csak mélységes viszolygással tudott beszélni: a kálvinizmussal. Vagyis itt állok rögtön egy paradoxon előtt: a chestertoni módszer megsemmisíti azt, amiben mélyen hiszek, ugyanakkor Chestertont elválaszthatatlanul összekapcsolom azzal, amit megsemmisített, magával a kálvinizmussal, amelyet az evangélium legmélyebb kifejtésének tartok. A paradoxon lényege itt az, hogy szerintem nem chestertoni chestertonizmusra, hanem chestertoni kálvinizmusra van szükségünk, de a kettő egymásnak feszül.

bővebben

Mitől lehet az egyház újra releváns?

2024. április 28. | , , , , | 10 Hozzászólások

Sok szó esik a nyugati civilizáció válságáról, de a Nyugatnak nem egy, hanem két ijesztő gondja is van. Az egyik a civilizációnk megrendülése, a másik a keresztény egyház(ak) megrendülése. A szekuláris civilizáció megrendülését sokan megjövendölték, rámutatva annak hiányzó alapjaira és spirituális ürességére, ezt azonban hosszú ideig eltakarta számos sikere, a technológia szédületes fejlődésétől a kulturális „soft power” globális érvényesülésén át a jólét folyamatos növekedéséig. Sokak számára még ma is hihetetlennek tűnik a felvetés, hogy a szekuláris kor a végéhez közeledne, de mára viszonylag széles konszenzus formálódott azzal kapcsolatban, hogy az összeomlás legalábbis elérhető közelségbe került. Az okok egy része külső, mint Kína, Oroszország vagy a Globális Dél megerősödése, a másik része belső, mint a kulturális marxizmus dominanciaharca, vagy akár az, hogy lassan mindannyian belefulladunk a fogyasztásba és a dopaminba. Jó lenne azt mondani, hogy a keresztény egyház épp erre a pillanatra készült, hogy betöltse prófétai felelősségét, csakhogy a jelen krízisét pont az növeli, hogy a kereszténység is válságban van.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK