Elérhetővé váltak a NEXT konferencia anyagai! Ez az a konferencia, ahol Rod Dreher és Pocsaji Miklós mellett engem is felkértek egy előadás megtartására. Bonhoeffer kérdezte annak idején: „Ki számunkra Jézus Krisztus ma?” A NEXT egy fojtogató kulturális pillanatban tette fel ugyanezt a kérdést. A konferencia a jelenben kereste az egyház küldetésének jövőjét, és ehhez a múltba is visszapillantottunk, hogy érthessük magát a jelent. Az én előadásom címe például ez volt: Kulturális amnézia: a kulturális ébredés előfeltétele az ébredésnek? Amiről beszélgettünk, meghatározóbb és fontosabb, mint ez a mostani választási kampány. Hogy miért, az kiderül az előadásokból. Mindenkit bátorítok, hogy nézzétek meg őket!
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Közösség
A hálátlanság vétke
A keresztény hagyományban a Nagyhét szorosan összekapcsolódik a bűnbánattal. A mostani Nagyhét pedig a választásokkal. Ezt a kettőt szeretném én pedig összekapcsolni most egy olyan bűnnel, amelyről ritkán esik szó, pedig ott terpeszkedik az életünk közepén. Ha van emberi tulajdonság, amit szinte minden másnál csúnyábbnak látok, az a hálátlanság. Én sem vagyok ebben vétlen, sőt. Annak idején sok konfliktusom volt édesapámmal. Gyakran éreztem igazságtalannak. Voltak vele szemben jogos kritikáim, és fájó sérelmeim. De arra is emlékszem, amikor rádöbbentem, hogy neki milyen nehéz volt velem. Eszembe jutottak szavak, amelyekkel én bántottam meg őt. Az én méltánytalanságaim felé. Már elment, de olyan szívesen rendeznék még vele egy dolgot. Azt, amikor egy feszült helyzetben szóba hozott egy könyvet, amit nekünk olvasott, és én úgy tettem, mintha nem emlékeznék, melyik könyvre utal. Pedig egyébként mennyire szerettem azt a könyvet, és mennyire szerettem azt is, amikor olvasta nekünk! Olyan szívesen elmondanám neki, hogy ez bánt engem. Egyszer később megpróbáltam szóba hozni, de akkor már demens volt, nem hiszem, hogy értette, amit mondok.
Arvo Pärt hitvallása
Nem volt könnyű hitvallónak lenni a szovjet kommunizmus idején. A Tűzfal podcast hatvannyolcadik részében Arvo Pärt észt zeneszerző Credo és Summa című zeneművein keresztül a Niceai hitvallásról beszélgetünk, és hogy ő hogyan vallotta azt meg a zene nyelvén, ellenséges közegben. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
A lelepleződött vezetők iránti megalapozatlan bizalomról
Annyira sok keresztény egyházi vezetőről derült ki az elmúlt években, hogy kettős életet éltek, hogy néha már az a benyomásunk, hogy alig vannak normális, viszonylag stabil, krisztusi jellemű vezetők, és inkább annak kell örülnünk, hogy azok, akik valahogy lelepleződtek, magával a lelepleződéssel és az arra adott szeretetteljes reakciónkkal a kegyelmet tudják szemléltetni számunkra. Ez azonban egyáltalán nincs így. Meggyőződésem, hogy a keresztény vezetők nagy többsége jellemes ember. Nem hibátlanok, nem bűntelenek, nem tökéletes a házasságuk, de alapvetően megfelelnek azoknak a kritériumoknak, amelyeket a Szentírás a vezetők elé állít. Néhány hitvány vezető hűtlensége miatt ne váljunk gyanakvóvá általában a pásztorok és lelki vezetők iránt. A bűn szétterítése épp annak a vétkét teszi súlytalanná, aki lebukott.
„Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek.”
Napok óta szakaszosan, megszakításokkal nézem azt a majdnem hatórás videót, amit Mike Winger készített arról, hogyan tussolta el a Bethel Church hosszú időn át az általa felemelt Shawn Bolz „próféta” döbbenetes, csaló ámokfutását. Egyik percben a hányinger kerülget, a következőben sírni lenne kedvem. Émelyítő és végtelenül szomorú, amit látok. Megrendít, pedig nem volt soha közöm ehhez a mozgalomhoz, csak néhány név ismerős az elhangzottakból. De ez valahol mégis a mi ügyünk. A keresztény egyházé. Egy újabb sötét történet, amivel el kell számolnunk. Amiből meg kell tisztulnunk.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK