Közösség

Tegnap Angliában, angol barátokkal együtt néztük végig Charlie Kirk éjszakába nyúló búcsúztatását az arizonai stadionban. Elképesztő volt. A posztkeresztény Nyugat távoli fellegvárában valami olyasmi történt, amit már szinte elképzelhetőnek sem gondoltam. Olyan erővel jelent meg a keresztény társadalmi jelenlét legtisztább, legnemesebb hagyománya, ami az 1950-es évek Billy Graham-kampányaira és felívelő keresztény trendjeire emlékeztetett. Hívő emberek beszéltek Charlie Kirk Jézusba vetett hitéről, és maguk is hitet tettek mellette. Az amerikai külügyminiszter nem csupán mély személyes hitéről vallott, hanem egyenesen és tisztán hirdette Jézus Krisztus evangéliumát az ott összegyűlt százezer, és a világszerte figyelő sok tízmillió embernek. Ugyanezt tette a hadügyminiszter és alelnök is, tisztábban, mint ahogy az számos egyházban és gyülekezetben ma elhangzik. Egy temetésen megtehették, és meg akarták tenni. Tucker Carson a személyes bűnbánat és megtérés elengedhetetlenségéről beszélt. Az evangélium újra és újra és újra világosan el lett mondva, élekkel és szorosra vágott kapuval. Talán nem volt még a történelemben olyan evangelizáció, amit ennyien hallgattak volna szerte a világon. Amazing, truly amazing!

Világszerte sokkolta az embereket (és nem csak a keresztényeket!) a Charlie Kirk ellen elkövetett politikai gyilkosság. Talán ott van sokakban a kérdés, hogy miért pont ez az eset kelt ilyen hullámokat. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy perfect storm (tökéletes vihar). Számos dolog összeért és egymást erősítette. Azt is mondhatnám, hogy ez egy kairosz. Az ördögi tett mögötti isteni időzítés. Valami elpattant. Valami született. Valami megváltozott. A Szentlélek is nagy erőkkel munkálkodik. Fiatalok tódulnak vissza az egyházba. Mindenesetre ahogy telnek a napok, olvasom a kommenteket, nézem a videókat, és igyekszem Krisztus uralma alá vinni az indulataimat, több random gondolat született bennem, amelyeket most így, félkészen megosztanék veletek.