Aki végighallgat egy beszélgetést Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutatóval, az nagyon közel kerül ahhoz, hogy mentálisan maga is összeomoljon. Stumpf-Biró szerint ez az utolsó évtized, ami egyáltalán még hasonlít az ezelőtti évtizedekhez, utána véget ér a globális-ipari civilizáció. Az összeomlás szerinte sokkal gyorsabban következik be, mint ahogy felépült az a komplex rendszer, amelyet megszoktunk. A civilizációnk nem hanyatlani fog, hanem összeomlani, mert a szétesés exponenciálisan fog végbemenni. Ez olyan, mintha egy A4-es papírlapot kezdenénk félbe hajtogatni: az 50. hajtásnál a lap már annyira vastag lenne (persze ha ezt fizikailag is meg tudnánk csinálni), hogy a magasságával a Nap közelébe kerülnénk. A 48. hajtásnál viszont még szinte elképzelhetetlenül messze van a Naptól. Stumpf-Biró szerint a civilizációnk összeomlása jelenleg a 49. hajtásnál tart. Még messzinek tűnik, de már el tudjuk képzelni. Ha a mostani rend összeomlik, talán az egyiptomi vagy a római civilizáció szintjére hullunk vissza.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Spiritualitás
Ideje van az élvezetnek, és ideje a lemondásnak
Jézus azt tanította, hogy csak az lehet a követője, aki kész elveszíteni az életét érte és az evangéliumért (Mk 8,35). A lemondás alapvető a tanítványságban. Pál ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy aki tiltja a házasságot és az ételek élvezetét, démonokra hallgat (1Tim 4,1-5). Vagyis az élvezet is bizonyos szempontból alapvető a tanítványságban. Jézus nem azt kérte a sokaságtól, hogy böjtöljenek, hanem megszaporította számukra a kenyeret, sőt, borrá változtatta egy esküvőn a vizet, valamint rendszeresen együtt lakomázott bűnösökkel, ezért falánknak és részegesnek nevezték (Mt 11,19). Keresztelő Jánossal állították kontrasztba, aki viszont böjtölt és sáskákat evett. De Pál is gyakran böjtölt, virrasztott, botütést és megkövezést szenvedett el, hogy az evangéliumot hirdethesse. És Jézus sem csak lakomázott, hanem fáradhatatlanul szolgált, sokszor a fejét sem volt hova lehajtania, és végül az életét adta értünk.
A vándor hazatér
„A semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog” – írta József Attila, és ezzel saját lelkiállapota mellett akaratlanul is megfestette korunk individuumát, az autentikus egyént, aki levetett magáról minden külső meghatározást és csakis belső érzései szerint él. Az egyént, akinek önmagát kell kitalálnia, ezért bár szabad, kozmikus magányban ül a semmi csupasz ágán és hangtalan vacog. De nem gyűlnek már köré a csillagok, hogy nézzék, nézzék, mert univerzumában ő az egyetlen csillag, a többi jelentőségét vesztve mind lehullt az égről. Csak az egyén van, saját visszhangkamrájába zárva, és nem tudja többé, ki is ő. A semmi kongó ürességében keresi önmagát, és ezerszer is elátkozott, mert tudnia kellene, sőt, egyedül neki kellene tudnia, hogy ki is ő, de mint egy elveszett gyermek az elvarázsolt kastélyban, a lehetőségek végtelen útvesztőjében bolyong.
Jordan Peterson visszajött
Szombaton megint Budapesten járt Jordan B. Peterson kanadai pszichológus. A Kongresszusi Központban tartott előadására a jegyek már januárban, gyakorlatilag egyetlen nap alatt elkeltek. Nekem sem lett volna esélyem részt venni, ha előző nap egy svájci ismerősöm nem keres meg, hogy van két felesleges jegye, ha érdekel, csatlakozhatok hozzájuk. Mivel Jordan Petersonnal sokat foglalkoztam az elmúlt években, írtam róla, előadást is tartottam róla, podcast beszélgetésekben is kibeszéltük a személyét és hatását, sőt, az Axióma is készített velem erről interjút, szívesen elmentem az eseményre. Néhány benyomás következik.
A „mi-ők” különbségtételről
Az emberek közötti konfliktusokért sokan a „mi-ők” megkülönböztetést teszik felelőssé. Az érvelésük logikája egyszerű. Aki „mi” és „ők” kettősségében gondolkodik a világról, az szétválaszt, aki szétválaszt, az pedig össze is ugraszt. Sokkal jobb lenne ezért a világ, ha nem gondolkodnánk „mi-ők” kettősségekben. Ha van a „mi” és vannak az „ők”, akkor a „mi” és az „ők” előbb-utóbb óhatatlanul egymás ellen kezdenek harcolni. Ez történik a klikkek, a pártok, a nemzetségek, a törzsek, a népek és a nemzetek esetében. Ezt látjuk a fehérek és a feketék, a nők és a férfiak, a heteroszexuálisok és a homoszexuálisok, a nyugatiak és a keletiek, a fővárosiak és a vidékiek, a városiak és a falusiak, az oroszok és az ukránok között. Ez történik minden alkalommal, amikor „mi és ők”-re osztjuk az embereket.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK