Amikor az emberek nem hisznek többé a mennyben, nagy eséllyel utópiákban kezdenek hinni. Ennek két fő oka van. Az egyik könnyen belátható, a másik valamivel összetettebb. Kezdem a nyilvánvalóbbal. Az emberiség mélyen vágyik arra, hogy a világegyetemben megjelenjen a boldogság és az igazságosság, de ha nincs Isten és nincs mennyei reménység, akkor a boldog és igazságos világot csakis ő teremtheti meg a maga számára. Ebből a vágyból születnek az utópiák. A szekularista, aki arról van meggyőződve, hogy csak egy élete van, ez ügyben könnyen türelmetlenné is válik. A szekularizmus az „itt és most” vallása, a vallástalan embernek egyszerűen nincs ideje, hogy az álmai úgy épüljenek nemzedékről nemzedékre, mint egy középkori katedrális. Ő csak az „itt és most” boldog és igazságos társadalmában tud részt venni, egy jövőbeli paradicsomban nem. Ezért ha reményben akar élni, nem engedheti meg magának, hogy lemondjon egy utópia sürgős megvalósításáról.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Rendszeres teológia
Tényleg a reformáció felelős a liberalizmusért?
Pogrányi Lovas Miklós esszéista Molnár Tamás Európa zárójelben c. kötete kapcsán adott interjút a Ma7 felvidéki lapnak, és a következőt mondta: „Molnár világosan kimutatta, hogy maga a felvilágosodás a reformációban gyökeredzik. Egyfajta szemérmesség okán ezt az összefüggést ritkán hangsúlyozzuk. A katolikus konzervatívok nem akarják megsérteni protestáns barátaikat és ezért leértékelik Luther Márton gesztusának történelmi súlyát. […] Mi a reformáció lényege? Az, hogy én döntöm el, miként értelmezem a Szentírást – nem pedig a püspökök testülete. Az egyház intézményesülésének korai szakasza óta konszenzus volt arról, ki jogosult interpretálni az Írást. Egy egész intézményrendszer épült ki erre a célra. Aztán jött Luther, aki azt mondta, az én lelkiismeretem nem engedi, hogy neked igazat adjak. Ez egy rendkívül nagyhatású, forradalmi tett volt, mert ezzel az egyén hatáskörébe helyezi annak megítélését, mi helyes és mi nem, mi igaz és mi nem. A liberalizmusnak ugyanaz a lényege, autonómia. Auto nomos, saját magamnak adom a törvényt. Molnár szerint innen datálható az a szellemi fejlődés, amelynek egyik következménye a hagyományos társadalmat szétziláló liberalizmus.”
A megtérés vertikális
A keresztény hitet nem lehet csupán horizontális síkon megérteni. Különösen igaz ez a megtérésre. A megtérés (a keresztény élet kezdete) mindenekelőtt az Istennel való kapcsolatról szól. Ha felütünk egy tetszőleges dogmatikai tankönyvet, és rákeresünk a megtérés definíciójára, azt fogjuk találni, hogy a megtérésnek két eleme van: a bűnbánat és a hit. Egyik nélkül sincs valódi megtérés. Bűnbánat nélkül a megtérés nem igazi megfordulás, holott ez alapvető bibliai motívum, a megtérést jelző héber ige (שׁוּב) vagy a görög ἐπιστροφη főnév egyaránt utal valamiféle irányváltásra (vö. Jer 26,3; ApCsel 15,3). Aki megtér, az elfordul a rossz úttól és rátér a jó útra. Befejezi a tévelygést és hazatér az atyai házba. Ugyanígy, hit nélkül sem beszélhetünk valódi megtérésről, hiszen a bűnbánat Isten előtti bűnbánat. Az igazi bűnbánat része a bizalom (πίστις), hogy Istenhez vissza lehet térni, és hogy ő kész a megbocsátásra. A megtérésben ott van a bűn feletti szomorúság, és ott van az Istenbe vetett remény. Ott a bűnbánat, és ott a hit.
Engesztelés vagy megváltás?
Talán furcsa kérdés, de felteszem: Jézus Krisztus kereszthalála lényegi célját tekintve vajon engesztelés vagy megváltás volt? És rögtön meg is válaszolom, bár még a kérdés sem biztos, hogy érthető: természetesen mindkettő. Pál ezt írja a rómaiaknak: „Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság (ἀπολύτρωσις) által. Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul (ἱλαστήριον) az ő vére által azoknak, akik hisznek.” (Róm 3,24-25) Itt nem csupán egyetlen levélen, de egyetlen mondaton belül olvassuk Krisztus halálával kapcsolatban, hogy az megváltás (váltság) és engesztelés, tehát mindkettő. A két kifejezést különböző formákban máshol is bőségesen megtaláljuk az Újszövetség lapjain, nem egyedi esetről van szó. De miért merül fel egyáltalán a kérdés, hogy válasszunk a két cél – a megváltás és az engesztelés – közül?
Központi és periférikus igazságok: az eszkatológia példája
A hitben vannak központi igazságok és kevésbé központi igazságok. A kevésbé központi igazságok sem lényegtelenek, csak nem központiak. Többek közt azért vagyok teológus, mert minden fontos számomra, amit Isten kijelentett (a legutolsó nemzetségtáblázat vagy a legkevésbé ismert kispróféta legkevésbé ismert próféciája is), és szeretném megérteni és jól érteni Isten számunkra kijelentett igéjét. De teológusként az is egyértelmű számomra, hogy a Bibliában nem minden kérdés ugyanolyan fontos, és nem is minden kérdés ugyanolyan világos. Bár sokat foglalkozom a Szentírás megértésével, nekem sincs mindenről ugyanolyan mély meggyőződésem, van, amiről egyáltalán nincs is meggyőződésem. Illetve nem minden meggyőződésemről gondolom, hogy ugyanolyan fontos.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK