A hatalomról való diskurzusainkat huzamosabb ideje az határozza meg, hogy a hatalomnak hogyan kellene viselkednie, mi a hatalom kötelessége felénk, mi a probléma a hatalommal, és hogyan nevezzük a hatalom aktuális formáját. Ezek mind érvényes felvetések, szükséges is foglalkozni velük, azonban hadd mutassak most öt bibliai gondolatmenetet, amelyek azt vetik fel, hogy nekünk hogyan kell viselkednünk a hatalommal szemben, mi a mi kötelességünk a hatalom felé, mi a probléma velünk, és hogyan nevezzük meg azt, ahogy a hatalomhoz viszonyulunk.
1) „Fiam, féld az Urat és a királyt, és felforgatók közé ne keveredj! Mert hirtelen támad rájuk a veszedelem, és ki tudja: kettőjüktől milyen pusztulás jön?” (Péld 24,21)
Igen, én is látom, hogy ez a vers nagyon komoly kérdőjeleket tesz a magyar forradalmi hagyomány mellé, bennem is felvet nehéz kérdéseket. De talán nem baj, ha az ige a hatalomhoz való viszonyulásunkkal kapcsolatban is megingat megkérdőjelezhetetlen meggyőződéseket, hiszen ezt teszi az élet számos egyéb területén. Ha legalább azon elgondolkodunk, hogy a Bibliában az istenfélelem és a hatalom megfelelő félelme között van összefüggés, ahogy a kettő hiánya között is, már valamivel közelebb kerültünk ahhoz, amit a Teremtőnk elvár tőlünk.
2) „Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.” (1Pt 2,13-17)
Joggal várjuk el a hatalom birtokosaitól is, hogy tiszteljék a többi embert. De ne felejtsük el, hogy a felsőbbségnek van egy nehéz küldetése is: a gonosztevők megbüntetése. Ezt ne vitassuk el tőle, ne hibáztassuk érte, mert Istentől kapott felelőssége, számon lesz kérve rajta ez is. Tolsztoj félreértette Krisztus tanítását, amikor a hatalomtól azt követelte, hogy tegye le a kardot és fordítsa oda a másik orcáját. Isten a hatalomtól nem ezt várja. Tőlünk viszont azt, hogy a királyt tiszteljük.
3) „Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztességben. Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.” (1Tim 2,1-4)
Az apostol arra kér bennünket, hangsúlyossá is téve a kérését, hogy imádkozzunk a hatalmon lévőkért. Ez akkoriban a császárt, a királyt, a negyedes fejedelmet, a helytartót, a konzult, a prokonzult, a városi tanácsosokat és jegyzőket, mindenféle felsőbbséget jelentette. Korruptat és nem korruptat egyaránt. Mindazokat, akik a rend fenntartásáért feleltek. Pál nem is csak értük való könyörgésre hív, hanem arra is, hogy adjunk hálát értük. Hálát?! Igen, hálát. Amíg nem éltünk igazi anarchiában, fel sem fogjuk, milyen jelentősége van az életünkre nézve, hogy a társadalmunk valamiféle hatalom alá van rendezve! Ez a törékeny társadalmi béke egyik legfontosabb biztosítéka, és Pál szerint a társadalmi béke hasznos a misszió szempontjából is. Szoktunk hálát adni a hatalomért?
4) „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett. Aki tehát nem engedelmeskedik a hatalomnak, az Isten rendelkezésével fordul szembe; akik pedig szembefordulnak vele, azok maguknak köszönhetik ítéletüket. Mert nem a jó cselekedet miatt kell félni az elöljáróktól, hanem a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle, mert Isten szolgája ő neked a jó elősegítésére. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi. Ezért tehát engedelmeskedni kell nemcsak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is. Hiszen adót is azért fizettek, mert ők Isten szolgái, akik éppen ebben a szolgálatban fáradoznak. Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig a tisztelettel, annak a tiszteletet.” (Róm 13,1-7)
Ezekben a mondatokban arról olvasunk, hogy Isten a hatalom forrása, a hatalom az ő szolgálatában áll. A császári Róma idején születtek ezek a mondatok. Elgondolkodtató. Pál arról is ír, hogy mi a kötelességünk a hatalommal szemben. Egy ma elterjedt nézet szerint a mi kötelességünk a prófétai intés. A keresztény szemben áll a hatalommal és bírálja azt. A keresztényekhez illő póz a próféta számonkérő, veszekedő póza, minden más Krisztus elárulása. Pál szerint azonban a keresztényekhez illő magatartás inkább a tiszteletteljes engedelmesség. Lehet olyan szituáció, amikor helye van a prófétai intésnek, de Isten a hatalommal kapcsolatban többnyire csak egyszerű engedelmességet vár el tőlünk, valamint azt, hogy éljünk tiszta lelkiismerettel, hogy ne kelljen félnünk a törvénytelen cselekedeteink számonkérése miatt. Látunk olyat, hogy az apostolok Istennek engedelmeskedtek inkább, mint a hatalomnak, de ez akkor volt, amikor a hitük megtagadására szólították fel őket, nem akkor, amikor az adót kellett befizetniük.
5) „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek.” (Fil 2,14-16a)
Nem is nagyon tudok elképzelni olyan igeverset, ami mélyebben ítélne meg bennünket, magyarokat, és bennünket, magyar keresztényeket, mint ez. A zúgolódás nemzeti sport. Ha két ember beáll egy sorba, azonnal egymásra találnak, ha van közös okuk a panaszkodásra. A hivatalnok, a főnök, a vezető automatikus célpontok. A leggyakoribb és leginkább tét nélküli projekciós felület az államhatalom. A feleség, a férj, a szomszéd és a főnök visszaszól. A kormányzati hatalom nem is hallja, amikor egymás között zúgolódunk ellene. Pál arra buzdít, hogy mégse zúgolódjunk, inkább figyeljünk az ige útmutatására. Tegyünk mindent zúgolódás és vonakodás nélkül, mert így tudunk ragyogni mint a csillagok egy elfordult és elfajult nemzedékben! Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Tisztában vagyok azzal, hogy ezek a fenti gondolatok mélyen felháborítanak most néhány olvasót. Volt idő, amikor én is felháborodtam rajtuk. Kérdéseim most is vannak. Csak annyit kérek, hogy engedjük az igéket egy szinttel mélyebbre hatolni a szívünkben, mint eddig. Adjunk esélyt annak, hogy nekünk is korrekcióra van szükségünk. A tét nemcsak a hatalom működése, hanem a lelkünk üdvössége is. És végső soron mindenki önmagáért felel.
Kedves Ádám!
Ezt az intésedet 2006 őszén is elküldted (volna)?
2006 őszén nagyon sokat gondolkodtam ezeken az igéken és Isten szólt is hozzám általuk, feddett, korrigált, elgondolkodtatott. Nehéz volt. Örülök, hogy nem olyan napokat élünk.
Kedves Ádám!
Engem is érdekel, hogy ha Isten 2006-ban is szólt hozzád ezeken az igéken keresztül, akkor leírtad-e őket nyilvánosan, esetleg elmondtad-e prédikációkban? Ha igen, le a kalappal előtted!
Mert sajnos ezekkel az igékkel vissza lehet élni, mint ahogy a történelemben (és sajnos ma is) oly sokszor tették, és kérdés, hogy ez ellen zúgolódni vajon nem jelent-e valamiféle (modern kori) zsarnokölést. (Még akkor is, ha Kálvin ezen a téren szerintem elég homályosan fogalmaz.) Vagy mi az a határ, amikor már lehet? Vagy van-e különbség a zúgolódás és a jogos kritika közt? Vagy, ha törvények (amik mögött szintén állhat Isten akarata) ezt megengedik, engedetlenséget jelent-e az adott igékkel szemben?
A blogot 2010-ben indítottam, talán érettebb emberként már. Akik közelről ismernek, tudják, hogyan küszködtem ezekkel az igékkel 2006-ban. Meg 2002-ben. Meg 1994-ben. Meg friss hívőként 1989-ben. Sőt, 2012-ben is. Az akkori cikkeim elérhetők az archívumban. Nem biztos, hogy mindegyiket úgy írnám már meg, mint akkor. Én is változtam, a világ is sokat változott azóta.
A konkrét kérdéseidre nem könnyű választ adni, a történelemben talán sohasem volt könnyű. Egy képviseleti demokráciában a hatalomról meghatározott időpontokban mi magunk is dönthetünk. Ez egyrészt elvezet feszültségeket, másrészt viszont folyamatos feszültségben tartja a társadalmat. Ezt a média és különösen a közösségi média exponenciálisan megnöveli. 2006-ban is szükségünk volt az igei figyelmeztetésekre (így jutottam szép lassan oda, hogy imádkozni tudtam az akkori vezetőkért, még ha a leváltásukat is kívántam), és szükségünk van rá ma is. Hőbörögni, haragudni, zúgolódni nem kell megtanulnia a többségnek. Nekem sem. Hálát adni, szelídnek lenni, imádkozni a felsőbbségekért és zúgolódás nélkül élni viszont tudatos döntést jelent.
És mi van ha a jelenlegi diktatúrában a jó cselekedetek miatt zúdul rám a „király” haragja és büntetése; a rossz cselekedetekért pedig jutalom és hatalmas vagyonok járnak …
Más: ha egy alkoholista őszintén tanulmányozza az Ígét, akkor rá kell jönnie, hogy nem helyesen él, ezért Isten, az orvosok, családja és testvérei segítségével megpróbál mindent, hogy rendbe jöjjön. De mondhatja azt is, hogy „nagyon sokat gondolkodtam ezeken az igéken és Isten szólt is hozzám általuk, feddett, korrigált”, de én azért alkoholista maradok. Ádám, nem válogathatsz a Biblia igazságai között aszerint, hogy éppen milyen kormány van hatalmon ebben a kicsi országban…
Ergo be kéne ismerni, hogy az elveken kívül semmi gyakorlati útmutatása nincs a Biblia ezen igéinek a mai időkre vonatkozóan. Más a helyzet, ha egyik abszolút hatalmú királyt követ a másik és más a helyzet ha demokráciában választásokat tartanak és civil, közösségi csapatok formálhatják az országot és esetleg annak politikáját is. Egyébként az ország bármilyen pártállású vezetői sem Istenre figyelve kormányoznak (legfeljebb azt hazudják) hanem pont az igazi hatalmat, a zembereket kérdezik meg, és az ő véleményüket szondáztatják meg, hogy lássák meddig mehetnek el, mennyi szavazatot nyerhetnek azáltal.
Nagy Árpád, már az első mondatoddal elvesztettél.
Éltem valódi diktatúrában. Ez nem az. Még 2006-ban sem voltam biztos abban, hogy diktatúra van, amikor a nép akaratával egyértelműen és mélyen ellentétes társadalomátalakító reformokat erőltettek át, és az utcákon fogdosták, verték, börtönbe vetették a random arra járó fiatalokat, időseket, turistákat, lovasrohamot vezényeltek az Astoriánál megemlékező százezres tömegre, azonosító nélküli rohamrendőrök agyba-főbe verték az ünnepre összegyűlő embereket (ott voltam), többek szemét kilőtték, másokat megnyomorítottak. Mindezt annak a volt kommunista miniszterelnöknek a vezényletével, aki KISZ-vezetőként részt vett valódi diktatúra fenntartásában, a családja révén a lehető legmélyebben be is volt ágyazva abba. Szóval az azért egy más helyzet volt, de 2006-ban sem hittem, hogy a posztkommunista elit pocsék és erőszakos kormányzása joggal nevezhető diktatúrának. És lassan elkezdtem imádkozni a miniszterelnökért. Nem tudtam esküdni, hogy rabok tovább nem leszünk, és nem neveztem őt Gyurcsótánynak, mert szólt hozzám Isten igéje.
Azt gondolom Ádám te is ismered Richard Wumbrandt, vagy éppen Magyarországon Zimányi József, vagy Németországban Bonhoeffer történetét. Azt gondolom, hogy vannak olyan határok, amelyek átlépésekor van felelősségünk szólni, és vállalni a konfrontációt. Mégha azt meg is értem, hogy ez nem mindenki elhívása, és a többség a csendet választja.
Én úgy látom, hogy nem kevés ilyen határ átlépésre került mostanában már Magyarországon is, amit különösen súlyosbít, hogy közben Isten neve, kereszténység is emlegetve van folyamatosan. Hálás vagyok, hogy ma is vannak Fabiny Tamások, vagy Beer Miklósok.
A fenti baptista testvérem hozzászólása után engedjétek meg, hogy egy másik amerikai atyánkfia is szóljon hozzánk a témában. Úgy gondolom érdemes odafigyelni ma is Wayne Grudemre! (Köszönet MTA-nak a tegnapi cikkfordításáért)
Elképesztő, hogy egyesek – elvileg keresztényként – mit meg nem engednek maguknak, amikor a politikai vezetőkről nyilatkoznak (és nem csak a kormány tagjairól, hanem az ellenzéki pártok vezetőiről is). Pál apostol érdekes módon még a Néró vezette római allamhatalomról és közigazgatásról is tudott jót mondani, pedig az mai keretekhez viszonyítva egyértelműen diktatúra volt (pszichológiai és morális tekintetben meglehetősen labilis csúcsvezetővel). Biztos nem értett egyet mindennel, de ő egy tiszteletteljes, imadsagos lelkületet várt el Krisztus követői részéről (ez nem zárja ki a kritikát), és nem olyan stílust, ami az elborult, agresszív, magukból kivetkező kocsmatöltelékeket jellemzi.
Ez az egyik dolog. A másik dolog Fabiny Tamás, akinek a kritikája lehet valid, csakhogy a saját egyháza teológiai (és egyre csak gyorsuló) végromlása nem vált ki belőle episkoposkent ilyen “őrállói” reflexeket, így viszont a prófétai hangja kissé súlytalan. Igazából már azt sem értem, hogy Fabiny Tamásnak ezek a mondatai az egyháza álláspontját tükrözik? Amit mond leképezi az evangélikus lelkészek, egyháztagok többségének a véleményét? Ők támogatják ezeket a megszólalásokat? Egy másik evangélikus püspök a CPAC konferencián szerepelt például a korábbi években. Ő egyetért ezekkel a felszólalásokkal? Nem kellene ilyenkor minimum informálisan egyeztetetni az esperesekkel, hogy egyetértenek-e az ilyen egyházvezetői nyilatkozatokkal? Vagy az egyház ilyen értelemben nem demokratikusan működik? (Persze lehet, hogy van mögötte vélemény-azonosság, de kívülről nem ez jön le).
Kedves Ádám és Mindnyájan!
Nem szoktam a testvéröcsémet promotálni (nem is nagyon ízléses, ráadásul nem is mindig értek vele egyet), de ezt a megnyilatkozását jó lelkiismerettel, szívvel, sőt nyitott testvéri szeretettel tudom ajánlani, bármit is kapok érte. Előítélettől mentesen érdemes rászánni 50 percet. Éppen most hallgattam meg.
https://www.valaszonline.hu/2025/03/20/fabiny-tamas-evangelikus-puspok-politika-keresztenyseg-pride-podcast-hetivalasz269/?fbclid=IwY2xjawJKN5RleHRuA2FlbQIxMAABHcQ8cyt7qhgJ65p1ydgJgdXpyBzuwppJYCheOzpraa3qtkUzHuPZheghhQ_aem_etLHpfUkfWOgmT-EuKSJ3g
Köszönjük a linket:
Püspök úr megszólalása több sebből is vérzik. Idézem:
“Tudom, rengeteg vadhajtása volt a Pride-nak, de tudomásom szerint nem erről szól ma már, hanem arról a lehetőségről, hogy ezek a megnyomorított emberek valahol beszéljenek más hasonló gondokkal küzdő emberekkel. És itt az egyháznak is nagyon sok feladata van. Magamra húzom ezt a felelősséget, és nem a politikusokra: tudunk-e olyan egyházi légkört teremteni, hogy odajöjjön hozzám egy meleg pár, és azt mondja, hogy szeretne velem beszélgetni. Lehet, azt kell, hogy mondjam nekik, az egyházunk nem engedi meg, hogy házasságot kössetek egyházi rend szerint – és ezt én magamra is érvényes kötelezőnek tartom –, de azt nem akadályozza meg az egyház, hogy imádkozzam értetek és veletek. Legyetek itt a gyülekezetben, ne bújjatok a föld alá. Ez a mostani tiltás és az ezzel kapcsolatos hisztéria tehát emberek életébe kerülhet. Lelkipásztori felelősséggel mondom, hogy ezekről az emberekről egyszer számot kell adni, akik most megnyomorítva érzik még inkább magukat. Kérem szépen a döntéshozókat: a lelki szempontokra, hogy itt emberekről van szó, figyeljenek! Ha – bocsánat, de – buzizunk meg még ennél is ocsmányabb eszközöket vetünk be, akkor e dehumanizálással megfosztjuk ezeket az embertársainkat attól, hogy ők Isten képmásai, akik küzdenek az identitásukkal, akiket szeretnünk, segítenünk, támogatnunk kell. És itt az egyházban is nagyon sok feladatunk van még.”
1.) furcsa mód sértő a melegtéma kapcsán ez a beszédmód, hogy “megnyomorított” emberek. Ők nem így tekintenek magukra, eleve a rendezvény neve: “büszkeség”. Ez számukra identitás, amit büszkén vállalnak. A pride résztvevők nem “küzdenek” az identitásukkal, hanem vállalják és elfogadják azt. Pont hogy nem bújnak a föld alá – nem is akarnak, ezért tiltakoznak. Fabiny Tamás szóhasználata egy 20. század eleji boszniai pszichiátriai intezet frazeologiajat tükrözi. Akiknek egyre kevesebb mozgástere van, azok azok, akik a bűnt bunnek merik nevezni (hiszen egyből rájuk sütik a homofób bélyeget). Szolidarítson velük is Tamás püspök, ha ideje engedi.
2.) Hamisan ábrázolja a keresztény közösségek melegekhez való hozzáállását. Manipulatív módon T/1-et használ, amikor arról beszél, hogy “buzizunk”. Nem tudom, hogy püspök úr milyen keresztény közösségekben forog, én sehol nem tapasztalok buzizast. Pont azt tapasztalom, amit Ő nóvumként előad, hogy “szeretettel kell fogadni az “ilyen” embereket. Ketlem, hogy az evangélikus gyulekezetekben dehumanizálnák a másként gondolkodó embereket.
3.) A pride és hozzá kapcsolódó már több mint egy hónaposra duzzasztott, egész országra kiterjedő programsorozat több mint felvonulás – az egész egy erőszakos és agresszív indoktrinació. Püspök úr is biztos találkozott ezzel a nyugati evangélikus kollégái templomaiban, hiszen az oltárok sokszor szivarvanyos zászlóval vannak leterítve. Fabiny Tamás esetleg néha nekifeszülhetne az LMBTQ indoktrinacióelőtt kapituláló német kollégáinak is.
Ádám, ne haragudj, de ennél okosabbnak és a teológiAI hermeneutikában jártasabbnak gondoltalak. Szóval Jézusnak is „engedelmeskednie kellett volna a hatóságnak”, Mózesnek a fáraónak, (Bonhoeffernek Hitlernek), stb.
Kedves Endre!
Ezt írod: Hálás vagyok, hogy ma is vannak Fabiny Tamások, vagy Beer Miklósok. Értem, hogy te ezt a kormánykritika nyílt felvállalása miatt írod, lejött, hogy Te sem szíveled a mostani kormányt, de hadd adjak hangot sokak csendes aggodalmának, akik Fabiny Tamás püspök visszatérő kormánykritikusságát egyoldalú és megosztó politikai állásfoglalásként értékelik, ami egy püspök részéről nem szerencsés, egyházi-teológiai téren pedig éppen az őrállói szerepe feladása miatt aggódnak, mintha püspökként ő maga készítene utat a magyarországi kereszténységben a nyugati egyházakban pusztító szexuáletikai eretnekségek számára. Kívülről nekem is ez a benyomásom.
Kedves Kharisz,
hadd okozzak még egy csalódást: nem tudom, mi az a teológiAI hermeneutika. Vagy az AI véletlenül lett nagybetű?
Kedves Endre!
Ha jól értem, te most Fabiny Tamást, Beer Miklóst és az ő politikai térben való fellépésüket egy lapon említed Richard Wurmbrand, Zimányi József és Dietrich Bonhoeffer munkásságával. (Egyébként maga Fabiny Tamás is Ezékiel őrállói hivatását emlegeti a Szemlélekben megjelent cikkében, mielőtt megfogalmazza kritikáit a jelenlegi kormányfő beszédével kapcsolatban.)
Szerintem ez egy elképesztő torzítása a valóságnak, és ez a torzkép a politikai buborékok belsejében alakul ilyenné. Wurmbrand a kommunista Románia legbrutálisabb és legvéresebb állami apparátusával szállt szembe (plusz a nácikkal is), Bonhoeffer a hatmillió zsidót kiirtó Hitlerrel, Zimányi pedig magával a milliókat tömegsírokba juttató Sztálin halálos állami gépezetével. Ezek az emberek iszonyatos kínoztatásokat, fölfoghatatlan szenvedést és az erőszakos halált vállalták, amikor megszólaltak. Hősök voltak, akik vállalták, és el is szenvedték kiállásuk következményeit. Zimányi embertelen meghurcoltatást, szibériai haláltáborokban eltöltött hosszú éveket kapott megtorlásul, Wurmbrand 14 év kínoztatást, börtönt, földalatti magánzárkát, Bonhoeffert pedig fölakasztották. Ha az egyébként nagyon is kritizálható magyar kormányt ezekhez a gyilkos rendszerekhez hasonlítjuk, akkor persze egyből ezékieli, wurmbrandi és bonhoefferi magaslatra emelkedik, aki keresztény lelkészként időnként “beszólogat” annak a kormánynak, amely nemhogy nem üldözi, de milliárdokkal finanszírozza az adott felekezetet.
Inkább legyünk reálisak, már csak a valódi mártírok miatti tisztelet miatt is! Mivel néz szembe egy a mai Magyarországon szolgáló lelkész, egyházi vezető, ha politikai kritikát fogalmaz meg a kormánnyal szemben? Lájkokat fog kapni a FaceBookon azoktól, akik az ő politikai buborékjában léteznek, az ellenoldali politikai buboréklalók pedig fanyalogni fognak egy kicsit.
Akik keresztény vezetőkként kormánykritikus véleményt hangoztatnak, nem hősök, főleg nem hithősök, hanem egyszerűen olyan keresztények, akik ellenzéki politikai tevékenységet (is) folytatnak. Akik pedig kormánypárti véleményt hangoztatnak, vagy nem politizálnak nyilvánosan, azok pedig nem gyávák, megalkuvók. Ehhez mindenkinek joga van, mindenki szabadon elmondhatja a véleményét, vagy úgy dönthet, hogy nem hangoztat politikai véleményt. (És persze vállalja a döntésének következményeit, hiszen tapasztalatom szerint a politikai buborékokban keletkező valóságtorzítások, és főleg a közéletre jellemző törzsi gyűlölködés súlyosan megosztják, egymással szembefordítják a gyülekezetek tagjait is, a “fideszes” vagy “tiszás” identitás érzelmi gyúanyaga pedig porrá égeti a Krisztusban nyert identitást, és az abból származó egységet.)
Jómagam egy olyan gyülekezethez tartozom, amely soha nem kért és nem is kapott semmiféle állami támogatást, a közösség minden felmerülő költségét a gyülekezet tagjai adják össze, és valamennyi szolgálattevő a saját kétkezi munkája mellett végzi a szolgálatát. (Egyébként Ádám is!) Ha már itt tartunk, akkor azt tartanám bátorságnak, hogy azok az egyházi vezetők, akik szerint a regnáló kormány teljességgel elfogadhatatlan, azok ne vegyék igénybe az államtól kapott anyagi forrásokat sem. Főleg, ha lelkiismereti, bibliai, teológiai alapon kritizálják a kormányt! Akkor sem lennének próféták, mártírok és hősök, de legalább következetesnek tűnne a véleményük. (Ha Jónás megélhetését a Ninive Zrt finanszírozta volna, az bizony erősen megkérdőjelezte volna a próféta üzenetének hitelességét…)
Én személy szerint úgy gondolom, hogy olyan hiszterizált a magyar (és nemzetközi) közélet, hogy ha keresztény igehirdetőként beszállok a politikai szekértáborok harcaiba, akkor elveszítem a lehetőséget, hogy mindenkihez szóljam az evangéliumot. De teljesen elfogadom, ha egy testvérem másként gondolja, másként cselekszik. Csak azt kérem, hogy hagyjuk ki a dologból a fellengzős prófétai attitűdöt, a mártír pózt, Ezékielt, Wurmbrandot és a többi valódi hithőst, mert ezek a súlyos aránytévesztések további félreértésekhez vezetnek.
Testvéri szeretettel,
Laci
Nem teszem egy polcra persze őket a korábbi példákkal, mert sokkal nagyobbat kockáztattak akkor ők persze, és az életüket sem féltették. Ehhez képest ma sokkal egyszerűbb a helyzet. Csak mai jó példának hallottam a megszólalásukat. Ha meghallgatjátok a beidézett Fabiny interjút a válaszonlineon, egyébként az is lejön belőle, hogy bizony, ő ezt az ellenkező politikai kurzus alatt is megtette, és megszólalt.
„Akik keresztény vezetőkként kormánykritikus véleményt hangoztatnak, nem hősök, főleg nem hithősök, hanem egyszerűen olyan keresztények, akik ellenzéki politikai tevékenységet (is) folytatnak. Akik pedig kormánypárti véleményt hangoztatnak, vagy nem politizálnak nyilvánosan, azok pedig nem gyávák, megalkuvók. ”
Én őszintén szólva keresztény körökben pontosan az ellenkezőjét látom nagyobb problémának, vagyis a teljesen kritikátlan hozzáállást a mostani kurzushoz. Ami miatt egyébként a fiatalabb generáció számára egyre inkább hiteltelenné válunk.
Személyes meggyőződésem, hogy minden politikai oldaltól egyenlő távolságot érdemes tartani, semelyikkel sem azonosulni kritikátlanul, pontosan azért is, amit írsz, hogy minden politikai beállítottságú ember felé küldetésünk van az evangéliummal.
Endre,
szerintem nem kell egyenlő távolságot tartanunk minden politikai oldaltól, mert az azt jelentené, hogy nincs saját meggyőződésünk. Éppen ellenkezőleg, azt kell képviselnünk, ami ránk bízatott, függetlenül attól, hogy ki képvisel ahhoz hasonlót és hol helyezkedik el éppen a véleményünk a politika ideológiai palettáján. Krisztustól kell elvennünk az üzenetünket. A politikai oldalaktól való távolság méricskélése a politikától tesz függővé, nem Krisztustól.
Én egyébként éppen azt látom, hogy sok jobboldali magyar – és jelenleg ők vannak többségben – értetlenül szemléli a keresztényektől jövő kényszeres kormánykritika egyre növekvő dömpingjét. Ami meg a fiatalokat illeti: szomjasak az üzenetünkre! Nem a kormánykritikánkra, hanem arra, hogy mondjuk meg, mi az értelme az életüknek, mi az értelme a világnak, mondjunk már valami biztosat és igazat nekik erről, valamit, ami örökkévaló!
Kedves Ádám,
Igen, véletlenül lett nagybetű – (teológiai) hermeneutika akart lenni.
Kiragadott igék, a Szentírás komplex üzenetét ignorálva nem igazán érvényes igeteológia és hermeneutika.
Kharisz,
tudod, nem mindig kommunikálunk ezerháromszáz oldalas könyvekkel. Néha (és ez egy blogon inkább gyakori) feltételezzük a kontextust, az igeteológiát és a hermeneutikai munkát, és megkockáztatjuk, hogy az ige szavai a Lélek által a maguk pőreségében keljenek életre bennünk. De ha újra elolvasod a posztot, szerintem Neked is feltűnhet, hogy viszonylag tág teret hagytam az értelmezésre, jeleztem a komplexitást, a kivételeket, és azt is, hogy vannak bennem kérdések. Ettől persze még simán lehet, hogy járatlanabb vagyok a teológiai hermeneutikában, mint gondoltad.
Kedves Ádám!
Örülök, ha akkor is kifejezésre juttattad! Ha másért nem, pszichológiailag van szükségünk erre, akárcsak az ellenségekért való imádságra.
Ugyanakkor szerintem nem vizsgáltad meg az Úr Jézus (neki sokban nem tetsző helyi) hatalomhoz való viszonyát. Még akkor is, ha ez a téma nála marginális kérdés volt. De elég keményen tudott nyilatkozni vagy akár a bizniszük ellen fellépni, ha az a hitre rossz fényt vetett. ld. Templom megtisztítása. És ebből szerintem következik az a kérdés, hogy mi mit tegyünk, ha nyíltan bibliaellenes megnyilvánulásokat látunk a hatalom részéről. pl. Nekünk nem tetsző emberek lepoloskázása. Úgy érzem, Te valahogy az egész hatalomhoz való (szimpátia) kérdést leszűkíted a woke-ra, és nem elég széles a spektrumod. Legalábbis nem adsz neki eléggé hangot. Ha poénkodni akarok, én meg úgy látom, sok blogodat olvasó hívő értetlenül szemléli kényszeres woke kritikád egyre növekvő dömpingjét. Szmájli.
Nem arról van szó, amire amúgy az Ige is bátorít, hogy a cselekedeteket meg lehet, sőt meg is kell ítélnünk? (A szálka-gerenda figyelembe vételével.) Akkor is, ha a hatalomról van szó? Bármilyen színezetűről. Ahogy annak idején, 2006-ban tettük? (És tesszük ma is bibliai szempontból.) De tény, az általad is leírtakat ugyanolyan fontosnak kell tekintenünk. Bármennyire nehezemre esik is sokszor.
Kedves Kovács János,
még mindig nem sikerült megértened, pedig nagyon-nagyon sokszor elmondtam: ez a blog nem a politikáról, hanem a teológiáról, a spiritualitásról és a kultúráról szól. Ha néha bele is ér a politikai szférába, nem az a fókusza. Neked viszont szerintem az, és ez frusztrál Téged folyamatosan itt. Nem kéne. Engedd el.
Kedves Bolyki László és Ádám,
Egyszer Harsányi Gábort, azóta hazaköltözött lelkészünket megkérdezte a helyi képviselő, miért nem pályázunk, hiszen vannak források, mindenki kap, aki kér…
Erre ő azt mondta: köszönjük, a missziót megoldjuk saját pénzből.
Soha, egyetlen fillér fizetést sem kaptak és kapnak a vezetők, szolgálók és nem is fognak, mert írásban lefektettük ezeket az alapokat. Soha nem pályázunk állami forrásokra. Innentől kezdve mi szólhatok, hogy nem értünk egyet valamivel? 🙂
Komolyabbra fordítva a szót, szerintem azért a mai politikai realitásra nem lehet ráhúzni Pál apostolt, vagy Bonhöffert. Az Orbán-kormány kereszténynek vallja magát és ideológiáját, amit nem tett sem Néró, sem Hilter, Sztálin, vagy Gyurcsány stb.
Orbán és Trump egyházi terepre vitte a politizálást. Nem tartom prófétai szerepnek, hogy ha valaki keresztényként elmondja, mi a különbség Jézus tanítása és az Orbán-kormány szavai, cselekedetei között, hiszen minden keresztényt érint, ha a miniszterelnök Krisztus nevében ezt, vagy azt tesz, vagy mond.
Ha én mondjuk azt mondanám, hogy mától testvérgyülekezet vagyok, de közben hierarchikus egyházat építenék, bűnbocsátó cédulákat árulnék, akkor neked gondolkodnod kellene azon, hogy megszólalj, vagy külön prófétai elhívást kellene kapnod?
A többivel egyetértek egyébként, tisztelni, imádkozni értük, nem kritizálni, nem belemenni az indulatokba. Nehéz kimaradni, mert jól felépített rendszerekkel triggerelik az embereket minden oldalról.
szerintem ha valaki felemeli a szavát az ellen, hogy betiltják a pride-ot; vagy hogy civil szervezeteket támadnak, akkor ő nem politizál, csak minimál szinten nemtetszését fejezi ki bizonyos alapdolgok védelme érdekében … (mint ember, akár lelkész akár nem)
egyébként je suis Jóföldi (mármint nem úgy) 🙂
Kedves Norbert! Azért azt szögezzük le, hogy a jelenlegi kormányzat nem azt állította, hogy „újjászületett”, meg hogy „megtért” (egy intézmény, egy állam képtelen erre), hanem csak azt, hogy úgymond a keresztyén kultúrát védi-védelmezi, vagy tartja szem előtt. Például azzal, hogy muszlim néptömegeket nem enged be (a nyugati államokhoz képest nagy számba biztos nem, és Istennek hála itt nem is fordultak elő vallási indíttatású merényletek), vagy a családoknak (a hagyományos családmodellt szem előtt tartva) járó támogatások és adókedvezmények kifejezetten előnyösek. Például a páli igék komolyan vétele ott kezdődne, hogy pozitívumokat is felsorolsz, és nem csak a rosszat látod benne. Mivel Jézus nem szerepel a szavazócédulán, tökéletességet nem várhatsz el egyetlen, bűnös emberekből álló grémiumtól sem – de mintha ezt tennéd, és így kihozod, hogy ez a formáció azért a lehető legrosszabb, mert keresztyénnek mondja magát, bezzeg nem az. Mennyivel hitelesebb lenne, ha nem mondaná magát annak, és nem is tartaná szem előtt, kicsit sem, a keresztyén értékeket (tehát még Néró, Sztálin stb. is jobb volt náluk). Ugye?
András, egyetértek.
Norbert, számomra nagyon meredek, amit írsz. Ha igaz lenne a gondolatmeneted, az azt jelentené, hogy az Isten által uralt történelem közel 1500 évében mentesültünk volna a hatalom iránti tisztelet parancsa alól, mert a hatalom magára nézve iránymutatónak tartott a keresztény hitből levezetett társadalmi elveket, világnézeti előfeltevéseket, politikai prioritásokat. Ez egy szélsőségesen anabaptista (nem baptista, hanem anabaptista!) megközelítés. A konstantini fordulat utáni keresztény világot lehet (sőt kell) bírálni, de a méltányosság azt kívánja, hogy az áldásait is ismerjük el, netán hálával köszönjük is meg Istennek. Mert ha homályosan is, de az ő bölcsessége dicsőült meg általa. Te ezt csak negatív szemüvegen át akarod nézni, mert összetéveszted a személyes tanítványságot a keresztény világnézet társadalmi és kormányzati hatásával, nem teszel különbséget a kettő között. De hogy még Sztálin és Hitler gonosz, antikrisztusi uralmát is kedvezőbb helyzetnek sugallod, mint a keresztény hit világnézeti elsőbbségét elismerő kormányzatokat, az nekem teljesen abszurd.
Egy teológusnak a politika is teológia. Egy politikusnak a teológia is politika.
(Kedves Mindenki! Kicsi vagyok, buta vagyok, a legtöbbször csak be kellene fogni a kenyérlesőmet – nem véletlen a zárójel!
De hadd legyen egy idevágó(?) álszerény kérdésem:
1.) Különbséget tesz-e a Biblia az Istentől származó hatalom, és a Sátántól eredő hatalmaskodás között?
Ha igen (ha látjuk ezt a különbséget), akkor ki tudjuk-e fejezni mi is?
Bocsánat, hogy bele mertem szólni a nagyok dolgába!)
Kedves Norbert!
Ezt írod:
“Az Orbán-kormány kereszténynek vallja magát és ideológiáját, amit nem tett sem Néró, sem Hilter, Sztálin, vagy Gyurcsány stb.
Orbán és Trump egyházi terepre vitte a politizálást. Nem tartom prófétai szerepnek, hogy ha valaki keresztényként elmondja, mi a különbség Jézus tanítása és az Orbán-kormány szavai, cselekedetei között, hiszen minden keresztényt érint, ha a miniszterelnök Krisztus nevében ezt, vagy azt tesz, vagy mond.”
Ez a néhány mondatod rávilágít arra az alapvető fogalmi zavarra, ami hosszú idő óta jellemzi a közbeszédet, és teljes zavart idéz elő, főleg a hívők fejében.
A “keresztény” jelző, amennyiben személyekre használjuk, akkor egy hitrendszert, vallást, spirituális irányzatot (ki hogy nevezi) jelöl. Tehát amikor valaki megtér, újjászületik, akkor egy teljesen új gondolkodásmód és életmód részese lesz, az élete a továbbiakban Isten országának és felülről való uralmának, a Szentírás tekintélyének és a Szentlélek vezetésének rendelődik alá.
Amennyiben viszont a “keresztény” szót országokra, politikai irányzatokra, pártcsaládokra alkalmazzuk, akkor az immár nem ezt, hanem egy civilizációs rendezőelvet jelent, amely a római jogra, a görög filozófiára és a zsidó-keresztény etikára épül. Tehát már egy intézmény sem tud “keresztény” lenni, úgy, ahogy egy újjászületett ember, nemhogy egy politikai párt vagy egy ország!
Az, hogy Magyarország “keresztény”, vagy hogy “Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz” (ahogy állítólag Robert Schuman a 20. század derekán mondta), nem azt jelenti, hogy onnantól a “keresztény” politikusok Jézus tanítását valósítják meg, vagy ahogy írod, a miniszterelnök “Krisztus nevében ezt vagy azt tesz vagy mond”, hanem azt, amit Szent István királyunk értett alatta, amikor az országot “keresztény állammá” tette. Ez nem spirituális, hanem geopolitikai fogalom, és ez a “keresztény” állam nem imacsoportok, bibliaórák és ministráns fiúk tevékenysége által jött létre, hanem… hagyjuk is, jobb nem belegondolni. A dilemma számukra nem Isten országa és a kárhozat, hanem Róma vagy Bizánc volt. Ha te akkoriban éltél volna, öntudatos polgárként elítélted volna István királyt, mondván, hogy Jézus tanítása szerint a “kereszténységet” nem lehet tűzzel vassal, háborúval és felnégyeléssel védelmezni? Ha igen, akkor ma egy aljas képmutatásnak, álkeresztény gyilkosok undorító hazugságának tartod az államalapításunk ünnepét? És akkor a “keresztény” Amerika is egy baromi nagy hazugság, mivel létrejöttének módja szintén nem egészen vezethető le Jézus Krisztus tanításaiból, vagy Pál apostol teológiájából? Egy “keresztény” ország, vagy egy “keresztény” állam nem úgy működik, mint egy keresztény ember, és ez jól van így. Miniszterelnöke nem lelkipásztor, akin a hegyibeszéd tanítását kell számonkérni, miniszterei nem presbiterek, a lakossága pedig nem egy nagy gyülekezet. Egy keresztény ország, ha megtámadják keletről, nem kínálhatja föl a nyugati országrészeit is, a nemzeti bankja nem engedhet el minden tartozást, a fedett titkosszolgái nem mondhatják meg az igazat önmagukról, erőszakszervezetei pedig igenis “kardot” kell viseljenek, ez a dolguk. A 2010-es évek közepe táján kialakuló migrációs krízis alkalmával pont ezeket a fogalmi különbségeket taknyolták össze-vissza, amikor komoly politikusok és egyházi vezetők azt hajtogatták, hogy “egy keresztény országnak kötelessége beengedni minden odaérkezőt”, és az illegális határsértők ellen nem alkalmazhat erőszakot, hiszen Jézus ezt tanította. Ezek szerint a keresztény állam által alkalmazott rendőr pedig nem büntetheti meg a gyorshajtót, és nem bilincselheti meg a bankrablót, a katonája pedig kávéval kínálja azt, aki fegyverrel támad rá? Ezt a teljes nonszensz alapelvet tükrözik a szavaid, amikor azt írod, “nem tartom prófétai szerepnek, ha valaki keresztényként elmondja, mi a különbség Jézus tanítása és az Orbán-kormány szavai, cselekedetei között”
Persze, hogy nem prófétai szolgálat! Egyszerű fogalmi elkülönítés.
Amíg ez a különbségtétel nem világos, lehetetlen értelmes társadalmi párbeszédet folytatni arról, hogy mit jelent a “keresztény” szó politikai értelemben.
A magyar “keresztény” kormányt lehet, és nagyon is kell bírálni, kritizálni, de könyörgök, nem úgy, hogy a Szentírás tanításait teológiai dimenziókban próbáljuk meg “prófétai szóval” bevasalni rajta, mintha az ország egy teokrácia, vagy valamiféle egyház lenne, mert így a teljesen jogos kritikák is komolytalanná válnak.
Kedves András, természetesen nem vágyom vissza Gyurcsány, még inkább Sztálin vezetése alá…
Személy szerint örülök az olyan intézkedéseknek, amik szemben állnak a woke ideológiával, ezt is elismerem.
A politikai kereszténységet viszont nem tudom hová tenni, nem látom, hogy ez a valóságban mit is takar.
A bevándorlás és a családpolitika szokott lenni a két téma, amivel találkozok.
1. A kelet-európai országokban sincs tömeges muszlim bevándorlás, sem Lengyelországban, sem Szlovákiában, Csehországban, Romániában, stb. pedig nem keresztény a kormány. Egyszerűen ide nem jön senki, Nyugat-Európába vágynak, mert ott jól tartják őket.
2. Midenhol bőkezűen támogatják a családokat, a gyerekeket.
Még az egyébként cseppet sem keresztényi, liberális felfogású Franciaországban is, vagy a skandináv országokban is, jóval bőkezűbben.
Őszintén mondom, mindig is fennakadtam ezen a kérdésen, eddig még nem sikerült megértenem, mit jelent a keresztény kormányzás.
Le tudod írni egy pár mondatban a definícióját, vagy az ismérveit?
Mi alapján mondjuk egy kormányra, hogy keresztény?
Milyen intézkedések különböztetik meg a nem keresztény kormányoktól?
Jézus és a kereszténység NEM tanítja azt, amit a modern politikai diszkurzus állít, hogy csak az egyenjogú állampolgárok konszenzusa legitimálhatja a politikai hatalmat, és a nem-demokratikus politikai hatalomnak mindenképpen ellen kellene szegülni. Jézus és a kereszténység tanítása az, hogy a hatalomnak csak akkor kell ellenszegülni, ha a kereszténységgel és az erkölccsel ellentétes magatartásformákat követel a keresztényektől. Ez utóbbi pedig a jelenlegi hatalomról nem mondható.
Miklós, mint oly sok minden mást is, ezt is tisztán látod a kereszténységgel kapcsolatban.
Kedves Norbert!
Hallottál már kereszténydemokráciáról? Érdemes utána nézni a fogalom jelentésének (korábban Bolyki Laci utalt Robert Schumanra).
Más: szerinted Nagy Konstantin (tudom, némely, anabaptista világfelfogással rendelkező ember számára vörösposztó) uralma ugyanolyan volt mint Neroé, Domitianusé vagy Flavius Iulianusé (Julianus apostata)? Vagy IV. Béla magyar királyé mint a tatár birodalomé?
Az, hogy a keresztényeknek milyen hozzáállást kell tanúsítani a mindenkori államhatalomhoz, a fentebbi igék fényében világos. De ez nem zárja ki azt, hogy létezik olyan kormányzat, amely kulturális, világnézeti stb. tekintetben fontosnak tartja a keresztény vallást.
Kedves Ádám,
Olyanokat írsz, amit se nem mondtam, se nem gondoltam.
Én csak annyit írtam, hogy ha valaki kereszténynek nevezi magát, vagy a pártját, azzal szerintem kérdést intéz a keresztények felé, hogy definiálják, mit jelent az, hogy keresztény.
Nem értem, miért mentesülnénk 1500 évig az engedelmesség alól?
Péter ezt írja: Ti, szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Ettől a mai társadalom nagyon távol áll, mégis ez a mérvadó.
A gonoszoknak is engedelmeskedni? Teljes félelemmel? A kíméletleneknek is?
Nem emlékszem, hogy Pál apostol kampányolt volna az pl. orgiák betiltásáért, vagy a homoszexualitás ellen. Péter pedig nem küzdött a rabszolgák felszabadításáért, és nem harcoltak az elnyomott, vagy hátrányos helyzetű társadalmi csoportok jólétéért sem.
Az ún. szabadságjogokat, az elnyomó-elnyomott hatalmi kérdéseket szerintem nem a keresztények helyezték a középpontba most sem.
Részedre is áll a kérdés: pontosab mitől keresztény egy kormány? Mik az ismérvei? Mit jelent a keresztény politika?
A Bibliában nincs szó keresztény kultúráról, vagy politikáról. Milyen igék köthetőek ezekhez a fogalmakhoz?
Kedves András,
A történelmi ismereteim alapján a római korban voltak császárok, akik kegyetlenül üldözték, mások tűrték, megint mások békén hagyták, vagy éppen támogatták a keresztényeket.
Nyilvánvaló, hogy senki sem kereste az üldözéseket és a kegyetlenkedéseket és ma sem keresi.
Az anabaptisták pedig nem hatalomellenesek azért.
A habánokat pl. Bethlen Gábor hívta be Erdélybe, vallásszabadságot biztosítva számukra, amiért nagyon is hálásak voltak neki és Istennek is.
Szerintem egy kiváló példa arra, hogy egy vallási közösség hogyan dogozhat a társadalmi jólétért, ha a világi hatalom nem szól bele, hogyan gyakorolja a hitéletét.
Mi az egyház? Tudjuk: Krisztus teste. S ennek a testnek a részesei vagyunk, akár szimpatizálunk, akár nem szimpatizálunk egymással.S ez alázatra késztet bennünket. Az egyház és a világ kapcsolatáról számomra ma is mértékadó az, amit Ordass Lajos evangélikus püspök 1945-ben írt: „az egyház a nemzet lelkiismerete”. Ne prófétai póz, hanem a lelkiismeretünk indítson bennnünket szólásra, amikor a benső hang arra késztet, hogy szólnod kell! FaTamás esetében szerintem ez történt, még akkor is, ha az Ezékiel-hivatkozás elhibázott volt.
Kedves Norbert,
elnézést, ha olyat tulajdonítottam neked, amit nem mondtál. Kicsit úgy jött át nekem a kommented, mintha kevesebb bajod lenne azzal, hogy Néró, Sztálin, Hitler a maguk istentelen módján kormányoztak, mint azzal, hogy egy náluk milliószor jobb hatalom a kereszténységből vezet le kormányzási elveket.
Minden kormányzat, minden hatalom erkölcsi elvek mentén kormányoz, súlyoz, priorizál. Ez elkerülhetetlen és magától értetődő. Lehet ez a pragmatizmus is, de még az is általában kötődik valamilyen nagyobb világnézethez, valláshoz, ideológiához, civilizációs értékrendhez. Így merül fel a kereszténység, amely a nyugati kultúrkörben valamikor régen felváltotta a görög-római vallás és filozófia civilizációs alapját, illetve melléjük került és fokozatosan átvette a dominanciát. Aztán jött az iszlám, és hatalmas területeken elvette a kereszténységtől ezt a szerepet. Majd jött a felvilágosodás és elkezdte lebontani a Nyugat civilizációja mögül a keresztény világnézeti elemeket, hogy egy másfajta világot építsen fel. Ennek lett a gyümölcse a liberális szekularizmus, a nemzetiszocializmus és a nemzetközi szocializmus, no meg újabban a kultúrmarxista woke társadalmi kísérlet a maga őrületeivel.
Amikor társadalomfilozófusok, politikusok, közgondolkodók keresztény társadalomelméletről, keresztény politikáról, keresztény civilizációról beszélnek, ez alatt azt értik, hogy inkább a keresztény hitből levezetett morális értékek hassanak a kormányzati prioritásokra, erkölcsi normákra, jogrendre, mint az alternatívák. Mert ez így valamivel egészségesebb társadalmat eredményez, jobban érvényesül az, hogy a hatalom a gonoszt bünteti és a jót jutalmazza. Ettől nem lesz mindenki keresztény, a kormányzatban résztvevők sem, de a kormányzatnak nem is az a dolga, hogy az evangéliumot hirdesse, hanem az, hogy a közrendre vigyázzon, azt menedzselje.
Itt van egy cikkem ezzel kapcsolatban: Keresztény értékrend? Ez a két podcast beszélgetésünk is érdekelhet:
https://www.youtube.com/watch?v=hgDW0K8Q27s&t=1s
https://www.youtube.com/watch?v=a80673B29oY
Épp Bethlen a példa arra, hogy mit jelent keresztény uralkodóként Istennek tetsző módon belenyúlni az ország vallási helyzetébe: például támogatta a reformáció egyházait, református főiskolát alapított, támogatta a peregrinációt stb. Ez is beleszólás. „Beleszólás” alatt nem arra céloz senki, hogy xyz államhatalom meghatározza mondjuk a baptista egyház gyülekezeteiben folyó liturgiát, hanem arra, hogy elfogadott, történelmi egyháznak tekinti, és mondjuk anyagilag támogatja. Értsd: kivételezés. Ezzel nincsen semmi probléma, sőt, a reformátori hitvallások alapján ez az uralkodó joga és kötelessége. Ahogy egykor Bethlen behívta a habánokat és területet adott nekik, úgy most az Orbán kormány egy épületet adományozott a baptista egyháznak.
Kedves Laci,
szerintem ez a fogalmi elkülönítés nagyon bonyolult.
Szerintem a nagytöbbség számára a keresztény és a keresztény ugyanazt jelenti. Hiszen ugyanazt a szót használják rá és folyton összemosódik a két kategória.
Trump pl. az első kampány alatt megtért, és nyilvánosan imádkoztak érte a protestáns egyházi vezetők. Orbán Viktornak is volt egy interjúja, amiben elmondja, hogy megtért. Megáldatják a stúdióikat, a miniszterelnöki hivatalt, megáldják a stadionokat. István király is megkeresztelkedett.
Ezek akkor csak politikai aktusok, vagy hitéleti vonatkozásuk is van?
Balog Zoltánnal volt egy jó interjú ebben a témában.
„Azt mondani, hogy Magyarország egy keresztény ország, ez így félreérthető és vitatható dolog. Ha azonban azt mondjuk, hogy Magyarország egy keresztény kultúrájú ország, azt már aláírnám, és akkor különbséget teszek a kultúra és a hitvallás között. A miniszterelnök ezt folyamatosan megteszi, mert ő is érzékelte ezt a félreértést.
Megmondom őszintén, ha egyházi ember lennék – most már az vagyok –, engem zavarna, ha a politikusok mondanák meg helyettünk, mi a kereszténység. Hát hogy jönnének ehhez? A kereszténységnek van egy közösségi letéteményese. Ezek pedig a vallási közösségek, és itt nem tennék különbséget, hogy katolikus vagy protestáns. És azt kicsit sértőnek is érzem, hogy az egyházak csöndben vannak, hallgatnak, és akkor a politikusok kiállnak és kardot csörtetnek, hogy majd mi megvédjük a keresztény hitet.”
Kedves Norbert!
Szerintem önmagában nem bonyolult, de valóban azzá tesszük, mégpedig akkor, amikor összekeverednek a dolgok.
Ha nincs tisztázva a különbség, akkor értelmetlenné válik a “kereszténység”-ről folytatott társadalmi diskurzus.
Gondolj a “bűnös” szó jelentésére! Többször elmeséltem már, hogy volt egy keresztény alapítvány, amelyet igazságtalanul bíróság elé citáltak olyan vádakkal, melyekben teljesen ártatlanok voltak az alapítvány munkatársai. Ám rögtön az első bíróségi tárgyaláson elbukott az alapítvány ügye, mivel az összes munkatárs bűnösnek vallotta magát a bíró kérdésére. Az abszurd helyzet úgy jött létre, hogy egy fogalom két jelentéshorizontját nem különböztették meg a hívő emberek. A “keresztény” szó eltérő jelentésárnyalatait Balog Zoltán az általad idézett interjúban pontosan jelöli meg.
Kérded, hogy Trump, Orbán megtérése, vagy István király megkeresztelkedése vajon hitbéli valóság vagy politikai aktus csupán. Őszintén szólva nem tudom, nem látok a szívükbe. De ha csak a politikusi mivoltukra tekintek, nem is érdekel túlságosan. Egy politikusnak – akár megtért, akár nem – jól kell tennie a dolgát, ezt várom tőle. Pl egy egészségügyi minisztertől nem azt várom, hogy ő maga, személyesen minden betegségtől mentes legyen, hanem hogy jó döntéseket hozzon az egészségügy területén. Tehát ha a “keresztény” szó politikai értelmét veszem, akkor – ha kiélezzük a dolgot – jobb egy ateista politikus, aki jól végzi a dolgát, mint egy újjászületett politikus, aki pancser.
Ez természetesen Isten országában nem így működik, tehát egy egyházi vezető vagy lelkipásztor esetén más a helyzet. Isten országában a karakter, és a vezető hite és hitelessége messze fontosabb, mint a karizma. Ha a vezető élete nem tükrözi a tanításait, akkor alkalmatlanná válik a vezetésre.
Újra hangsúlyozom, hogy a jelenlegi „keresztény” kurzust is lehet, sőt kell is bírálni, kritizálni, és le is lehet váltani. Csak nem érdemes a „kereszténység” szó teológiai jelentéshorizontján támadni, mert nem erre szól a mandátuma.
Kedves Fabiny Tibor,
A teológusok és politikusok kapcsán el kellene dönteni, melyik irányban szeretnénk a lovon ülni…
Annak kapcsán is, hogy mi a Krisztus teste. Szeretném egyre többet azt látni, hogy a politikában egyet nem értő testvérek testvérként állnak ki az evangélium és egymás, mint testvér mellett: politikai véleménykülönbség ide vagy oda…
Abbók sajnos bőven sokat látok, hogy teológiai ürügyekkel de kilógó lóláb módra politikai indíttatással egyre többet támadják egymást.
Kedves András,
Jelen helyzetben nem arról van szó, hogy vallásszabadságért kellene küzdenünk. Mindenünk megvan, imádkozhatunk, családot alapíthatunk, nevelhetjük a gyerekeinket, olvashatjuk a Bibliát, alapíthatunk intézményeket is, ha akarunk. Élhetjük az életünket. Ez nekem bőven elég támogatás, épület nélkül is.
Ha lenne rálátásom arra, hogy milyen épületet kaptunk és mire használjuk, lehet, hogy másképpen gondolnám.
Kedves Laci, köszönöm a választ, sikerült megértenem, miről beszéltek.
Kedves Zsasper!
Kérdés, hogy mi az „elsődleges meghatározottságunk”: a teológiai (értsd: hívő) voltunk, vagy a politikus (értsd: politikai meggyőződésünk)? Politikai preferenciáink formálják-e, irányítják-e a teológiaiakat, vagy a teológiaiak a politikaiakat? Feltételezem, hogy ezen a fórumon az utóbbiról van szó, ezért merek itt én is megszólalni. Hiszem, szeretném hinni, hogy az evangéliumba vetett hitünk a közös nevező, vagyis egy és ugyanaz az elsődleges meghatározottságunk. Ebből persze eltérő politikai állásfoglalások is következhetnek, és ez nem baj. Ha én konzervatív(abb) teológiai nézeteket képviselek, ebből számomra nem következik, hogy politikailag is a konzervatív oldalon keressem vagy találjam magam. És ez fordítva is igaz.Ha a teológiai meghatározottságom az elsődleges, akkor testvérként tudok tekinteni a másik oldalon állókra. Ezért ezt a mondatodat én is osztom: „Szeretném egyre többet azt látni, hogy a politikában egyet nem értő testvérek testvérként állnak ki az evangélium és egymás, mint testvér mellett: politikai véleménykülönbség ide vagy oda…” A következő mondatoddal viszont nem tudok mit kezdeni: „Abból sajnos bőven sokat látok, hogy teológiai ürügyekkel de kilógó lóláb módra politikai indíttatással egyre többet támadják egymást.” Kérdésem: hol láttál „teológiai ürügyet”, „kilógó lólábat”, „politikai indíttatást”? Nálam? A testvéremnél? Másnál?
Kedves Ádám!
Szerintem megint Te értesz félre, és próbálsz a magad spektrumában elhelyezni. Én egy (minapi példával alátámasztott) kérdést tettem fel, miszerint mi a teendőnk akkor a hatalom kapcsán, ha az egyértelműen a bibliai elvekkel szemben cselekszik, hoz törvényt, nyilatkozik stb..
Egyszer Te írtál arról, hogy egy törvény egyben egyfajta útmutató is a társadalomnak, így ha valamit megenged, akkor azt sokan felhívásnak értelmezik a keringőre. Én is ezt a logikát követem, csak éppen a hatalom viselkedése kapcsán. Mert, ha valahogy viselkednek a hatalmon levők, akkor az ugyanúgy útmutató lehet. De bárhányszor kérdezek rá erre, valahogy nem válaszolsz rá, esetleg relativizálsz. Bármi is a politikai nézetem, érdekelnek válaszaid.
Kedves Bolyki Laci!
Nekem is nagyon tetszenek gondolataid, nagyon világosan összefoglalják a lényeget. Viszont egy kérdés továbbra is foglalkoztat. Mi, hívők mire építve bíráljunk, kritizáljunk egy „keresztény kurzust”, ha nem a „kereszténység szó teológiai jelentéshorizontján” keresztül? Szerinted van ilyen etalon? Van olyan a bibliai elveken kívül, ami nem relatív?
Kedves Kovács János,
arra az emberre emlékeztetsz, aki fáradhatatlanul a postást zaklatja, hogy a szemétszállító nem viszi el a szemetet, hiába mondja az neki újra és újra, hogy nem az ő illetékessége.
Kedves Ádám!
Tényleg csak a poén kedvéért. Nem akarsz politikai pályára állni? Zseniálisan térsz ki a válaszok elől.
2006-os események idején rendszeresen jártunk ki, keresztények imádkozni és a jó hírt megosztani a Kossuth téri tüntetőkkel.
Fenyegető lehetőség volt a polgárháború akkoriban.
Kedves Kovács János, ott a szövegben (1Péter), „az Isten által ~ indíttatott ~ lelkiismeret szerint”
Magyarul, nem statikus a szabály, hanem Isten által működtetett és dinamikus.
Arra is indíthat, hogy letojjam a hatalmat, érdektelennek nézzem és arra is idíthat, hogy teljes szellemi erővel ellenálljak a hatalom egy-egy döntésének.
Nem kell statikus szabályhoz igazodnom, mert az Isten indíttat, ébreszt viszonyrendszert. Szabadságom van mindkettőre- elv szerint, de az Isten megmondja, mit ajánl.
~ Ezt a hitetlen nem érti. Istennek, gondja van a gondolataimra, ha kérés ébred, ad választ is. Minden esetben ad választ, max. nem veszed észre.
Pál a Rómaiban hamar át is lép a bélsár- szerelmesek problémáján, azzal, hogy a bélsár szerelem, a jutalmát elvette.
Az ezt, az önmagában is megmutatkozó undormányt propagálókkal nagyobb, bíráló gondja van Pálnak, főleg, ha hívő~ nek mondott~ az illető.
1Tim 2-4-hez
https://keresztenykultura.blog.hu/9999/12/31/imadsag_orban_viktorert
Kedves Kovács János!
Írod:
“Mi, hívők mire építve bíráljunk, kritizáljunk egy „keresztény kurzust”, ha nem a „kereszténység szó teológiai jelentéshorizontján” keresztül? Szerinted van ilyen etalon? Van olyan a bibliai elveken kívül, ami nem relatív?”
Mi hívők akárhogy bírálhatjuk, kritizálhatjuk a politikusainkat, hiszen hívőkként egyben állampolgárok is vagyunk, akik demokratikus jogainkkal élve magunk választhatjuk meg, és válthatjuk le a politikusokat. Mindnyájunknak vannak elképzelései arról, hogy milyennek kéne lenni a gazdaságnak, a külpolitikának, a kultúrpolitikának stb.
A gyülekezetünkben mindenkit bátorítunk, hogy a saját józan belátása és politikai preferenciája szerint éljen a választás jogával, de egyben azt is hangsúlyozzuk, hogy a közösségbe nem engedjük be a politikai aktivizmust, mert az súlyosan megosztaná a gyülekezeti tagságot.
Amilyen torznak gondolom azt, amikor egy lelkész a szószékről prédikálja, hogy a “keresztény kormányra” szavazzanak a hívek, ugyanannyira rossznak látom az ellenkezőjét is, amikor a szószékről az “álkeresztény kormány” ellen agitálnak.
Nem azért, mert egy lelkésznek nem lehet véleménye a politikáról, hanem mert Isten országa teljesen más alapokon nyugszik, mint amilyen alapokon az evilági országok nyugszanak. Isten hatalma teljesen más módon nyilvánul meg, mint az evilági hatalom. Isten kereszten bemutatott hatalmát ne akarjuk becsatornázni az evilági hatalmak politikai támogatása céljából.
A 2010-es választások előtti napokban együtt volt a gyülekezetünk férfiközössége, és azt latolgattuk, hogy vajon mi lesz a végeredmény, illetve hogy hogyan fog reagálni a társadalom a választások végeredményére. (Emlékszem, micsoda hiszterikus légkör uralkodott az országban.)
Ekkor megszólalt Józsi bácsi, a legidősebb elöljárónk: “Én nem izgulok, mert pontosan tudom, mi lesz a végeredmény.” Megdöbbenve néztünk rá mindnyájan, ő pedig nyugodt hangon folytatta: “A kormányt fogják megválasztani.” Rájöttünk, mennyire igaza van, úgyhogy imádkoztunk azért a kormányért, amit majd meg fognak választani. És ezzel vissza is tértünk Ádám cikkének eredeti mondanivalójához:)
Kedves Bolyki Laci!
Köszönöm válaszod! Lehet, hogy sarkít a példa, de ha a Te hivatásodat hozzuk, olvastam, hogy totalitárius rendszerekben, amúgy kiváló zenészek a hatalomhoz közel kerülve, nem épp a legetikusabb / biblikusabb módon túrták ki vagy lehetetlenítették el nekik nem tetsző zenésztársaikat. Mi (volt) ilyenkor a helyes? Mondjuk azt, hogy nagyszerű zenész, de a viselkedése miatt nem vagyok hajlandó jegyet venni a koncertjére, vagy hogy engem a zene érdekel, abban pedig nagyot alkot, ezért elmegyek meghallgatni? Tudom, a hatalom más, de engem elsősorban ez a dilemma érdekel. Mi tegyünk akkor, ha egy hatalom (legalábbis a mi megítélésünk szerint) nem biblikusan cselekszik? Vagy mi az a határ, amikor valamilyen formában jeleznünk kell nemtetszésünket? Amellett, amiről Ádám is írt posztjában. (Mert be kell lássam, utóbbi (jelenleg) nem a legerősebb oldalam.)
Kedves csaba beviz!
Köszönöm válaszod! Most már csak az az érdekes, ha az egyik hívőt erre, a másikat arra indítja Isten. Mert ilyenkor vagy az van, hogy az egyik félreérti, vagy pedig, hogy tulajdonképpen Istennek mindegy, játsszuk le (lehetőség szerint az Ő szabályai szerint) egymás közt. 😊
Ahhoz, hogy válaszolni tudjunk a keresztények és a „hatalom” viszonyával kapcsolatos kérdésekre, először a hatalom fogalmát kell tisztáznunk. A politika őrült beszéd, de van benne rendszer. A hatalom viszont egy másik kávéház. A hatalom struktúrákból áll, és nem egyenlő Orbán Viktorral. Az, hogy politikai eszközökkel ragadható meg a hatalom, nem azt jelenti, hogy a politika egyenlő a hatalommal.
Bármilyen hihetetlen, de még mindig parlamentáris demokrácia van, tehát az államhatalom elsődleges forrása a parlament ez ellenzéki képviselőkkel együtt. De ugyanígy hatalmi tényező egy önkormányzat is. És nemcsak a hivatal a hatalmi tényező, hanem például közszolgálatásokat nyújtó egyházak is, akik az egészségügy, a szociális szféra és az oktatás szolgáltatói. ezek ugyanis immár kvázi állami feladatok, mert alkotmányos szinten az állam kötelezettsége ezek szervezése.
Én úgy gondolom, hogy a Biblia államhatalommal kapcsolatos megállapításai inkább egy korai szekularizációt jelentenek, ami annyit jelent, hogy az egyház ne vegyen részt az állami hatalomban, mint struktúra. Megjegyzem, nemcsak ez a két játékos (állam, egyház) adja ki a társadalmi rendszereket, csak a Biblia korában a többi társadalmi alrendszer nem volt komolyabban intézményesült. Ezek az alrendszerek: a gazdaság, a jog, a tudomány és a kultúra, ezeknek szintén meg van a belső szabályozottsága, és szintén függetlenek az egyháztól. A bibliai korban egy monolit államhatalom volt, ezért írnak a szentírók erről a hatalomról, de szó sincs róla, hogy csak az állam politikai hatalmától kell az egyháznak függetlennek lennie. Ugyanilyen függetlennek kell lenni a gazdaságtól, a jogtól, a tudománytól és a kultúrától is. Az engedelmesség egyszerű jogszabálykövetést és strukturális függetlenséget jelent, ami az egyháznak is az érdeke: én nem szólok bele az állam dolgába, mert akkor várhatom el, hogy az állam se szóljon bele az egyház dolgába.
Természetesen semmilyen akadálya sincs annak, hogy az egyházak, illetve keresztények bármilyen politikai vagy társadalmi kérdésben véleményt nyilvánítsanak, vagy akciókat kezdeményezzenek, közhatalmi vagy politikai szerepet vállaljanak. A fenti társadalmi alrendszerek ugyanis hatnak egymásra, „kommunikálnak” egymással, az egyháznak ebből egyáltalán nem kell kimaradnia. A társadalmi aktivitásból nem szabad kimaradnia az egyháznak. Ettől még strukturálisan nem fog keveredni az állam és az egyház. Mivel sokféle keresztény van, sokféle politikai aktivitással, vagy annak hiányával, ezért nem a politikai irányzatoktól való távolság méricskélése az egyház dolga, ezzel ugyanis belépne a politikába, mert az méregeti magát a többi szereplőhöz, aki beszáll a politikai versenybe.
Én úgy gondolom, hogy bőven akad olyan téma, amellyel biblikusan lehetne beszállni a társadalmi aktivitásba, adja magát a közbeszéd tisztaságának megkövetelése. Igen, az egyház követelje meg a tisztességes beszédet és a tiszta érvelést, mert ez a felebartái szeretet alapja. Már bocsánat a kifejezésért, de általános az elhülyülés a közbeszédben, lassan az összetett mondatok is ritkaságnak számítanak a politikai kommunikációban. Nemcsak nálunk, az egész világban. Én ezzel kezdeném.
https://hirtv.hu/hirtvszines/aki-magyar-petert-tamogatja-az-nem-nevezheti-magat-kereszteny-embernek-2604558?utm_medium=Social&utm_source=Facebook&fbclid=IwY2xjawJUC6VleHRuA2FlbQIxMQABHUwm6CUQxZp7xzO96Wp9QjPA-eOO-Pu_zNqAGrqulzipxustmeYASrOfNA_aem_XBEp8pX-F7t_toOL4xdzXQ#Echobox=1743176740
és ott a pont …