Balog Zoltánnak írt nyílt levelem megírása után David Baer evangélikus professzor (a Texan Lutheran University filozófia- és teológiaprofesszora) keresett meg emailben, és hívta fel a figyelmemet augusztus 13-án publikált cikkére. A cikkben angolul foglalta össze az új egyháztörvénnyel és a magyarországi kisegyházak státuszvesztés utáni helyzetével kapcsolatos megfigyeléseit. (David Baer hónapokkal ezelőtt is megszólalt az egyháztörvény ügyében, akkor Márfi Gyula veszprémi katolikus érsek válaszolt a felvetéseire, majd David Baer is reflektált az érsek levelére.) A professzor újabb megszólalása még nem csapódott le a magyar egyházi közegben, pedig a cikkben vannak olyan részletek, melyek őszintén szólva engem is megleptek. Kettőt ezek közül kiemelnék, hátha másban is elindítanak építő gondolatokat.

1.

Az új egyháztörvény igazolásaként sokszor, sokféleképpen elhangzott, hogy a tízmilliós Magyarországon érthetetlenül sok a háromszáz-valahány bejegyzett egyház. Úgy tudom, a magas szám kapcsán a Velencei Bizottság tagjai is felhúzták szemöldöküket, talán ez is közrejátszhatott abban, hogy a helyzet súlyosságához képest viszonylag enyhe bírálatot fogalmaztak meg. Nos, Bear professzor utánanézett, hogy hogyan is állt össze a többszáz egyházból álló lista, és enyhén szólva érdekes dolgokat talált.

„A Velencei Bizottságnak a magyarországi vallási törvényről szóló véleménye ismételten 300 korábban regisztrált egyházról tesz említést, és azt állapítja meg, hogy ’a magyar hatóságok szerint a korábbi szabályozás tarthatatlan helyzetet teremtett, melyben több mint 300 egyházat jegyeztek be’ (13. par.); valamint ’az új törvényt főként azzal igazolják, hogy megakadályozza, hogy bizniszegyházak visszaéljenek a társadalmi egyházfinanszírozás lehetőségével’ (17. par.).”

„A háromszáz egyház valóban magas számnak tűnik egy tízmilliós európai országban” – írja a magyarul kiválóan értő és beszélő tudós –, „legalábbis ha más európai országokkal vetjük össze. A magyar Alkotmánybíróság által rendelkezésre bocsátott bejegyzett egyházak listája 366 egyházat tartalmaz. Azonban ha közelebbről megnézzük a listát, azt vesszük észre, hogy számos ’egyház’ valójában ugyanahhoz az egyházhoz tartozó vallási intézmény. Például a Magyar Katolikus Egyház mellett ott találjuk a listán a Magyar Kurír Szerkesztőségét (mely katolikus újság), a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságát. A Református Egyház zsinata is a listán szerepel, valamint egy öregotthon, melyet úgy tűnik, a Református Egyház működtetett.”

„Számos katolikus rend is külön szerepel a listán” – folytatja David Baer. „Nem tudom az okát annak, hogy az Alkotmánybíróság által rendelkezésre bocsátott listán vallási intézmények miért szerepelnek külön egyházakként, a válasznak azonban valószínűleg köze van az adózáshoz (talán mindegyik intézménynek külön adószáma volt, melyet fel lehetett tüntetni a személyi jövedelemadó 1%-ának átutalásakor), vagy az állami támogatáshoz (a lista talán azokat az intézményeket sorolja fel, melyek állami támogatásban részesülhettek).”

Mivel én sem ismerem az okokat, nem akarom inszinuálni egyik előbb említett egyházat sem. Elég, ha a többszörös regisztráció tényét rögzítjük.

Az evangélikus professzor szerint más is utal arra, hogy a nagy szám mögött a valóságban jóval kevesebb egyház állt. „Hozzájutottam egy 2007-ben az Oktatási és Kulturális Minisztérium által kiadott nyilvántartáshoz. A nyilvántartás 159 különálló egyházat/vallási közösséget sorol fel, majd külön mellékletekben ezeket iskolákkal, vallási rendekkel és más intézményekkel bővíti, melyeket az egyházak és vallási közösségek működtetnek.”

„Nyilvánvaló, hogy az új törvény előtt nem volt háromszáznál több különálló egyház Magyarországon, csak körülbelül ennek fele” – szűri le David Baer a következtetést. „Az a gyanúm” – írja –, „hogy a 300 vagy annál több egyházra való hivatkozás félrevezető kampány volt, hogy alátámasszák állításukat, miszerint a korábbi regisztrációs törvény túlságosan megengedő volt, és ’bizniszegyházak’ visszaéltek vele.”

Nem tudtam utánanézni Baer professzor megfigyeléseinek, de ha a háromszáz körüli egyház számottevő része valóban egyházként nyilvántartott nagyegyházi (elsősorban katolikus) intézmény volt, az új egyháztörvény és annak állami propagandája még igazságtalanabb, mint gondoltam.

2.

Az egész folyamat egyik legméltánytalanabb eleme az egyházi státuszuktól megfosztott egyházak vagyonelkobzással való fenyegetése. David Baer beszámol egy esetről, amikor ez lényegében bekövetkezett. Azoknak, akik nem követték az eseményeket, először összefoglalom a törvénynek ezt a bizarr vonatkozását.

Arról van szó, hogy ha egy egyház nem kapta meg újból az egyházi státuszt, elvileg egyesületté alakulhatott. Ha ezt bizonyos határidőn belül (hogy ez mi volt, az legalább annyira zavarbaejtő, mint maga a tény, mindjárt erre is kitérek) nem tették meg, vagyonuk az államra szállt. Az egyesületté válás azonban nem volt könnyű döntés, elvi szinten sem. Tegyük fel, hogy az események furcsa alakulásaként mondjuk a Katolikus Egyháznak kellene egyesületté válnia. Az egyesületi törvény demokratikus folyamatokat ír elő, tagsággal, megszabott tisztségekkel, szavazási procedúrákkal. A forma nyilvánvalóan alkalmatlan egy püspöki rendszerű, hierarchikus szervezet működéséhez.

Hát ugyanilyen alkalmatlan a legtöbb evangéliumi egyház belső struktúrájának leképezésére is. A törvény megpróbálja ezt valahogy megoldani (kimondja, hogy a bíróság nem vizsgálja majd, hogy a szervezet létesítő okirata megfelel-e az egyesületi szabályoknak), de vajon ez mit jelent hosszútávon? Mi van, ha az egyház változtatni akar a 2011. december 31-én érvényes alapszabályához képest (mondjuk új szervezeti egységet vagy döntési mechanizmust akar beiktatni)? Helyes, ha az egyház elfogadja az egyesületi kereteket? Valóban megteremti majd az állam a törvényi hátterét annak, hogy a vallási egyesületek saját elvi megfontolásaik alapján (az Alaptörvényt nyilván tiszteletben tartva) működjenek? Mi van, ha mégsem? Nehéz kérdések előtt álltak a jogfosztott kisegyházak. Ezeket a hosszú vitákat igénylő kérdéseket a határidők miatt az egyes felekezetek megfelelő fórumain villámgyorsan, minimális információk birtokában kellett átpörgetni. (Tudok olyan gyülekezetről, ahol ez szakadáshoz vezetett.)

A probléma azonban ennél is súlyosabb volt. A törvény február 29-ét jelölte meg az egyesületté válás kérelmezésének határidejeként. Mint ismeretes, az evangéliumi kisegyházak többsége korábban azt kérvényezte, hogy megtarthassák egyházi státuszukat. Mivel az elutasító döntés február 27-én született meg, a kormányzati tisztviselők is belátták, hogy a határidő szűkössége szinte lehetetlenné teszi az elutasított felekezetek számára a megfelelő jogi lépéseket, ezért április 30-ra tolták ki a határidőt. Ez akár csapdává is válhatott.

Fontos tudni, hogy ebben az időben nem léteztek azok a jogi keretek, melyek alapján a bíróságok egyesületté tudtak volna nyilvánítani egy korábban egyházként működő felekezetet. Vita volt kisegyházak között, hogy vajon helyes-e a köztes időszakban (február 27. előtt) lépni, hiszen minden lépéssel vagy azt kockáztattuk, hogy egyházi státuszunk megtartásáért beadott kérvényünket elutasítják, vagy azt, hogy jogfolytonosságunkat veszítjük el, mely a jövőre nézve végzetes lehet egy újabb regisztrációs kérelem benyújtásakor. Voltak kisegyházak, melyek mégis megpróbálkoztak az egyesületté alakulás kérvényezésével, nehogy kicsússzanak a határidőből (melynek jogutód nélküli megszűnés és kényszer-végelszámolás a következménye). Törvényi háttér nélkül a bíróságok vagy hiánypótlást kértek tőlük, vagy automatikusan elutasították a kérvényüket. Zsákutca.

Azután megszületett az elutasító döntés az egyházi státusz ügyében is, és elkezdett ketyegni a másik óra. David Baer az elmúlt hónapokban felvette a kapcsolatot számos kisegyházzal és tájékozódott a helyzetükről. Meglepett a tapasztalata. Tudtam, hogy Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett a vagyonelkobzás lehetősége (még most is, hiszen a bíróságok halogatják az egyesületté nyilvánításunkat), azt azonban David Baer cikkéből tudtam meg, hogy legalább egy felekezet esetében már meg is történt az elutasítás. Az Isten Gyülekezete Egyesült Pünkösdi Egyházról van szó. (Ez az egyház nem vett részt az evangéliumi egyházak összefogásában, teológiai nézeteik ezt nem is tették volna lehetővé.)

David Baer hangsúlyozza, hogy az Isten Gyülekezete Egyesült Pünkösdi Egyház 1926 óta működik Magyarországon, és szorosan kapcsolódik az amerikai Assemblies of God United Pentecostal Church felekezethez. Ez a törvényi követelmények miatt lényeges: a felekezet talán kétszeresen is megfelel az előírt minimum működési idő követelményének (magyarországi húsz év, nemzetközi száz év). A felekezet hazai tagsága Baer szerint ezer-kétezer fő között lehet, többségük roma származású. Ők ma a legjogfosztottabbak, hiszen Baer professzor szerint az egyházat törölték nem csak az egyházak sorából, de egyesületté válási kérelmüket is visszautasították. Vagyonuk mostantól az államé.

A döntés körülményei azonban igencsak zavarbaejtőek. Ahogy említettem, a február 27-én módosított törvény úgy rendelkezett, hogy a törvényben eredetileg szereplő február 29-i dátumot április 30-ra tolják ki. Eddig jelezhetik az egyházi státuszuktól megfosztott egyházak egyesületté alakulásukra vonatkozó kérésüket. A határidő módosulásáról az Isten Gyülekezete Egyesült Pünkösdi Egyház április 13-án hivatalos értesítést kapott. A közösség április 22-én beadta kérvényét, melyet a bíróság április 23-án meg is kapott.

Május 25-én a bíróság elrendelte az Isten Gyülekezete Egyesült Pünkösdi Egyház jogutód nélküli megszüntetését, azon az alapon, hogy az egyház nem adta be kérvényét a február 29-i határidő előtt.

„A történet alakulásának legkedvezőbb értelmezése az, hogy a döntést meghozó bíró nem volt tudatában a parlamentben zajló eseményeknek és a határidő kitolásának. Nehéz ugyanakkor elképzelni, hogy egy bíróság ennyire inkompetens legyen” – írja David Baer. Én azt is lehetségesnek tartom, hogy a bíróság a február végi dátumot alkalmazta azokra a felekezetekre, melyek nem adtak be külön kérvényt egyházi státuszuk megtartásáért, és az Isten Gyülekezete talán nem adott be ilyen kérvényt. Nem tudom. Talán reménykedtek abban, hogy az Alkotmánybíróság döntése után a kormány kihátrál saját diszkriminatív politikája mögül, és mégis egyház maradhatnak. Persze lehet, hogy nem így volt.

David Baer szerint más furcsaságok is körüllengik az esetet. „Az Isten Gyülekezete székhelye Pécsen van. Ennek megfelelően a kérvényt a Pécsen lévő Megyei Bírósághoz adták be. Az Isten Gyülekezetét megszüntető ítéletet azonban a Veszprém Megyei Bíróság hozta meg. Az egyháznak ezután azt mondták, hogy a veszprémi bírósági ítéletet Győrben fellebbezhetik meg. Vajon miért tesz meg az ügy ilyen kerülőutakat? Az új magyar bírói törvénnyel van kapcsolatban? Esetleg az Országos Bírósági Hivatal tevőlegesen is részt vett az ügy kezelésében?”

„Vajon egy ilyen elbánásban részesülő jogfosztott egyház bízhat a legkisebb mértékben is a törvény erejében?” – hangzik az evangélikus teológus költői kérdése.

Nem is szeretnék ehhez hozzátenni semmit, csak annyit, hogy köszönöm, köszönjük, professzor úr.

***

David Baer azóta tájékoztatott, hogy az Isten Gyülekezete az egyházi státuszért a második fordulóban is beadta a kérvényt, jószándékú olvasatomnak tehát nincs alapja. Arról is tájékoztatott, hogy az egyház fellebbezett a kényszer-végelszámolással szemben.