A Biblia igazsága és a beszédaktus-elmélet (1)

Egy korábbi bejegyzésben azzal a kérdéssel foglalkoztam, hogy a Biblia vajon Isten szava-e, egy másik bejegyzésben pedig azt a kérdést feszegettem, hogy a Biblia mindig igazat mond-e. Az első kérdésre egyértelmű igen volt a válaszom: a Bibliát Isten lehelte ki, ezért az emberi szerzőkön keresztül ő maga szól hozzánk. A második kérdéssel kapcsolatban azt hangsúlyoztam, hogy a Biblia igazat mond, amikor állít valamit, de a Biblia igazságigénye mindig ott van, ahol a szerző és az olvasók közötti valódi kommunikáció zajlik, ez pedig a szöveg és a kánon szintje. Innen szeretnék most továbbmenni....

bővebben

A cinizmus üres identitás?

A cinikus emberrel könnyű együtt nevetni, de nehéz vele valódi kapcsolatot ápolni. Ennek fő oka az, hogy a cinikus ember identitásának nincs világosan behatárolható középpontja, és mivel ezt ő maga is tudja, szorong, és belső ürességét mindenáron leplezni akarja. Akár azon az áron is, hogy mások identitását rombolja. James Houston (a kanadai Regent College alapítója) tökéletes leírását adja a cinikus ember lelkivilágának: „Tudjátok kik a cinikus emberek?” – kérdezi egy lelkiségről szóló előadásában. „Azok, akiknek az identitásából hiányzik a középpont. Ezek az emberek félnek attól, hogy...

bővebben

Húsvét a gyermek szemszögéből (C. S. Lewis)

„Van egy időszak a gyermek életében, amikor nem tudja egymástól elválasztani a karácsony, illetve a húsvét vallásos és ünnepi jellegét. Hallottam egy igen fiatal és kegyes kisfiúról, aki húsvét reggelén a következő, maga által költött verset mormolta magában: ’Feltámadt Jézus és a csokitojások’. Az én szememben a fiúcska korához képest ez csodálatra méltó költészet és hitbuzgalom. Ám hamarosan eljön az idő, amikor a gyermek nem tudja minden erőfeszítés nélkül és spontán módon élvezni ezt az egységet. Képessé válik arra, hogy elválassza egymástól a húsvét spirituális és szertartásos, ünnepi...

bővebben

Nagypéntek a gyermek szemszögéből (Kierkegaard)

„Hát tekints rá még egyszer, a megalázott Krisztusra! Milyen hatást vált ki belőled a látvány: nemde arra indít, hogy így vagy úgy, de hozzá hasonlóan akarj szenvedni, vagyis hogy tanúskodni akarj az igazságról, akár a szenvedést is kockáztatva? Ha lehet, felejtsd el egy pillanatra mindazt, amit tudsz róla, szakítsd ki magad abból a mégiscsak renyhe szokásból, ahogyan tudomással bírsz róla: tégy úgy, mintha megaláztatása történetét első ízben hallanád. Vagy azt gondolod, hogy képtelen vagy rá? Nos rendben, akkor máshogy segítünk magunkon: egy olyan gyermeket hívunk segítségül, akit még nem...

bővebben

Szégyenketrec a hiúság vásárán

Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke ma szégyenteljes körülmények között lemondott elnöki posztjáról. A lemondása hátterében egy doktori cím áll, melyet annakidején úgy szerzett meg, hogy – fogalmazzunk irgalmasan – nem dolgozott meg rendesen érte. Erről a háttérről rengetegen elmondták már a gondolataikat, az ügy tulajdonképpen el is ért a végkifejlethez, a lemondáshoz. Engem ebben a történetben most is inkább az érdekel, ami a hittel és a lelkiséggel kapcsolatos. Az ügy hátterének hátteréről szeretnék beszélni, ami szerintem nem más, mint a hiúság. Egy ártatlannak látszó bűn, ami...

bővebben

Schmitt Pál felfelé bukott?

Sokan arra számítottak, hogy tegnap este Schmitt Pál a lemondását fogja bejelenteni, miután a Semmelweis Egyetem plágium miatt megfosztotta kisdoktori címétől. Szomorú volt látni Magyarország realitásérzékét vesztett elnökét. Schmitt Pál az interjúban újabb bizonyságát adta annak, hogy nagyobb feladatot vállalt, mint amire a képességei alkalmassá teszik. Az egykori olimpiai bajnok felfelé bukott. Ez azért félelmetes, mert mindannyiunkkal előfordulhat. Nem az, hogy államelnökök leszünk, hanem az, hogy alkalmatlannak bizonyulunk. Azt hiszem, a szívem mélyén sajnálom ezt az embert. Ha...

bővebben

Ebből így nem lesz keresztény Magyarország

A dolgok alakulását figyelve úgy látom, hiába hivatkozik az új Alaptörvény a kereszténység nemzetmegtartó szerepére, Magyarországból nem lesz keresztény ország. A széles utat egyébként sem lehet egyik napról a másikra lezárni a nagyközönség elől (ehhez majd kozmikus csodára lesz szükség), úgy meg semmiképpen nem fog ez menni, hogy a kereszténységükkel kérkedő politikusok akarják szentkoronás szalagkorlátok között terelgetni a néptömegeket a szoros kapu felé. Márpedig az Alapítótól tudjuk, hogy a valódi kereszténység a szoros kapunál kezdődik, és a keskeny úton át vezet az örök életre. A...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK