Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (29) – Megszentelem és Istenük leszek
„Megszentelem a kijelentés sátrát és az oltárt. Megszentelem Áront és fiait is, hogy papjaim legyenek. Izráel fiai között fogok lakni, és Istenük leszek. És megtudják, hogy én, az ÚR vagyok az Istenük, aki kihoztam őket Egyiptomból, hogy közöttük lakozzam én, az ÚR, az ő Istenük.” (2Móz 29,44-46)
Maga Isten választotta Izráel fiait a népéül, hogy Istenük legyen és közöttük lakjon. A szent Isten és a tisztátalan nép kapcsolatában azonban közbenjáróra és engesztelésre van szükség: ez ennek a fejezetnek is a legfőbb tanulsága. A főpap a közbenjáró, a kijelentés sátrához tartozó oltár pedig az engesztelés helye. Mindkettőnek szentnek kell lennie.
A genderkérdésről szeretettel
A Különvélemény 20. epizódjában Imrével most azt kockáztatjuk, hogy a kulturális háború kellős közepén fogalmazunk meg különvéleményt, miközben a két lövészárokból kilőtt lövedékek a fejünk mellett zúgnak el. Igen, a genderkérdésről van szó. Beszélgetésünk kiindulópontja az az átfogó munka, amit Szilvay Gergely A gender-elmélet kritikája c. könyvével tett le az asztalra. Tudjuk, hogy a téma sokféle érzelmet hív elő, amelyek egy része ráadásul a politikára irányul. Igyekszünk a jelenségek mögé nézni, és ezúttal is szeretettel, a bibliai-keresztény nézőpontból keressük a választ arra, hogy vajon miért vált ennyire fontossá és megosztóvá az ember természetéről szóló vita, és milyen cölöpökhöz érdemes igazodnunk, ha nem akarunk ebben a zavaros ügyben teljesen elveszni.
Szivárványok árnyékában
Tegnap egészen véletlenül keveredtem a pedofiltörvény módosítását ellenzők tüntetésébe. Nem mesélem el az előzményeket, a lényeg, hogy a fiammal találkoztam Pesten, hogy megigyunk egy kávét az Alkotmány utcában. Én hívtam őt oda, mert más okból arra jártam. Nem tudtam a tüntetésről, mert nem böngésztem a híreket, csak ott szembesültem vele. Így viszont akaratomon kívül a kávézó ablakából figyelhettem a gyülekező fiú- és lánypárokat, bölcsésztáskás egyetemistákat, a belpesti értelmiség jellegzetes aktivistáit, a büszkén cipelt szivárványos zászlókat és esernyőket. Mikor indulnom kellett, hogy elérjem a veszprémi vonatot, a tüntetést megkerülve próbáltam eljutni a Kossuth téri metrólejáróhoz, de ez lehetetlennek bizonyult, csak a szivárványos tömegen átvágva tudtam megközelíteni a mozgólépcsőt. Feltettem a napszemüveget és reméltem, hogy a térnek nem éppen azon a sarkán készülnek a Telex vagy az Index vágóképei. Már a mozgólépcsőről hívtam Bolyki Laci barátomat: „Nem fogod elhinni, hol vagyok…”
Tényleg rosszabb volt a náci eszme, mint a kommunista?
A múlt feldolgozásában az egyik letépetlen köröm alá csúszott szálka a náci és a kommunista eszmék megítélése közti különbségtétel, amit jól szemléltet ez az Esterházy Péter-idézet: „Nem véletlen, hogy példáim a fasiszta diktatúrából valók, ez nem a sokat emlegetett kettős mérce, hanem rasszizmusban egyszerűen jobbak a nácik, a nyilasok, gazdagabb a nyelvük, mert ebben gazdagabb az életük, megígérték, hogy kiirtják az emberiség egy részét, és kiirtották az emberiség egy részét, ezzel szemben a kommunisták megígérték, hogy mindenki egyenlő lesz, és kiirtották az emberiség egy részét.” (Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből, 22-23) Frappáns megállapítás, szinte megvilágosító erővel hat az olvasóra, de vajon igaz is?
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (28) – Hordozza a vétkeinket
„Készíts homlokdíszt színaranyból, és vésd rá úgy, ahogyan a pecsétgyűrűbe szoktak vésni: Az ÚR szent tulajdona! Fűzd kék bíbor zsinórra, és legyen a süvegen, a süveg elején. Legyen Áron homlokán, és hordozza Áron a szent dolgokban elkövetett bűnök terhét, amelyeket Izráel fiai a különféle szent ajándékokkal kapcsolatban követnek el. Legyen mindig a homlokán, hogy kedvesek legyenek ők az ÚR előtt.” (2Móz 28,36-38)
A főpap ruházata összetett és díszes volt. A ruházat része volt az efód, a hósen, a palást, a süveg, a csengettyű, a pecsétgyűrű, és a homlokdísz. Ez utóbbi aranyból volt, kék bíborzsinór segítségével volt a süveg elejére rögzítve, és rá kellett vésni: JHVH szent tulajdona (קֹ֖דֶשׁ לַֽיהוָֽה).
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (27) – Olaj a mécstartóba
„Te pedig parancsold meg Izráel fiainak, hogy hozzanak neked olajbogyóból ütött tiszta olajat a mécstartóhoz, hogy mindig tehessenek rá égő mécsest.” (2Móz 27,20)
A szentélyben volt a gyertyatartó (2Móz 25,31-40), a menóra (מנוֹרָה), ezen kellett meggyújtani a fényt, hogy az egész éjjel égjen. A törvény így szólt: „Áron és fiai gondoskodjanak arról, hogy a kijelentés sátrában, a kárpiton kívül, amely a bizonyság ládája előtt van, estétől reggelig égjen az az ÚR előtt! Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre Izráel fiainál!” (2Móz 27,20-21)) Vajon mi volt ennek a jelentősége?
Liberalizmus vagy demokrácia?
T. S. Eliot és Benedetto Croce egy-egy könyvét egymás után olvasva gondolkodtam el korunk egyik feloldhatatlannak tűnő dilemmájáról. „A Nyugat két eszmét tekint szentnek és sérthetetlennek” – írta T. S. Eliot 1939-ben –, „a liberalizmust és a demokráciát. A két kifejezés nem azonos, és nem is elválaszthatatlan.” (Egy keresztény társadalom eszméje, 37) Amikor Eliot ezt megfogalmazta, két totalitárius rendszer nézett farkasszemet a keresztény eszmékre alapozó demokráciákkal, amelyek meg paradox módon épp keresztény eszmei alapjaik felszámolásával bíbelődtek. A felszámolás egyik fő motorja a liberalizmus volt, amely a szabadság kiteljesedését a kereszténységhez kapcsolódó normák levetkőzésétől várta.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK