Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Biblia

Ha nem olvassuk a Bibliát, Istent sem fogjuk megismerni

Isten megismerése szoros kapcsolatban van a Bibliával. Tudhatunk róla dolgokat, hiszen a teremtésben is kijelentette hatalmát és istenségét, de ez kevés. A Westminsteri hitvallás így fogalmaz: „Bár a természet világossága, a teremtés és gondviselés munkája oly mértékben tanúskodnak Isten jóságáról, bölcsességéről, és erejéről, hogy az ember nem mentegetőzhet, ezek mégsem elégségesek, hogy Istennek és az ő akaratának arra az ismeretére juttassanak, amely szükséges az üdvösséghez.” (I.I.) A Teremtő ezért évezredek óta prófétákon, apostolokon, szentírókon keresztül beszél önmagáról és a velünk kapcsolatos akaratáról. „Isten sokkal nyilvánvalóbban és teljesebben tárja fel magát szent és isteni Igéjében, mint amennyire az szükséges ebben az életben, saját dicsőségére és a mi üdvösségünkre” – mondja a Belga hitvallás 2. cikkelye.

bővebben

Milyen módszertani hibákra mutatott rá Jézus a bibliaértelmezésben?

A teológiatörténet tele van a bibliaértelmezés helyes módszeréről szóló vitákkal, és ma is sorra születnek az exegetikai és hermeneutikai tévedésekre rámutató könyvek és tanulmányok. Ezek általában hasznos olvasmányok, ha nem is mindegyik az, de hadd mutassak most négy módszertani hibát a bibliaértelmezésben, amelyekre maga Jézus hívja fel a figyelmünket. Íme az első:

1) „Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” (Jn 5,39-40)

bővebben

Jordan Peterson téblábol a Biblia körül, de messze a cinikusok előtt jár

A Telex ezzel a címmel adott hírt Jordan B. Peterson legutóbbi budapesti előadásáról: „Jordan Peterson, a bácsi, aki a kocsmapultnál magyaráz összevissza a Bibliáról”. Nekem meg erről S. Kierkegaard egyik mondata jutott eszembe, amit így parafrazálnék: ha Jordan Petersont majom nézte, nem nézhetett apostol vissza rá. Az indexes/telexes csapat mindig mélyen cinikus volt, a cinikusok pedig sok jó dologról maradnak le – most is ez történt. Ott voltam ugyanis az előadáson, és mást tapasztaltam. Az azért a telexes újságírónak is föltűnt, hogy mennyien jöttek el: én ötezer emberről tudtam, ők tízezerről írnak. Nem tudom, mennyien voltunk, de egy angol nyelvű (fordítás nélkül) filozofikus előadás meghallgatására gyakorlatilag megtelt a Papp László Aréna, főleg fiatal férfiakkal. Külföldről is sokan jöttek: a Telex románokról ír, de körülöttem franciául, angolul, olaszul beszéltek. Természetesen mindenkinek joga van a saját megéléséhez, az újságírónak is, de én nem egy bácsit láttam, aki a kocsmapultnál magyaráz, hanem egy kiváló elme mély, releváns és jegyzetek nélkül előadott gondolatmenetét hallgattam, amely örvendetes módon éppen a Biblia partjainál szenvedett hajótörést. Aki kedd este kocsmában érezte magát, az szerintem kocsmába akart menni.

bővebben

A Tyndale House izgalmas ószövetségi projektje

A European Leadership Forum teológus műhelyében izgalmas, új tudományos projekt elindításáról számolt be Dr. Peter J. Williams, a cambridge-i Tyndale House vezetője. A projekt neve: The Tyndale House Onomatics Project. A tudományos programban résztvevő kutatók (Dr. Pete J. Williams, Dr. Caleb Howard, Dr. Kim Phillips, Dr. Kaspars Ozolins, Dr. George Heath-Whyte) nevek előfordulásainak katalogizálásával igyekeznek közelebb jutni az ószövetségi szövegek történetiségéhez. Jelenleg az amorita főváros, Alalakh ékírásos szövegemlékein dolgoznak. Az előforduló nevekből kereshető adatbázist készítenek, hogy mintázatokat figyelhessenek meg egy-egy évszázadokat felölelő nagyobb időszakban. A projekt ígéretes, új irány az ószövetségi kutatások területén.

bővebben

Ószövetség: a 3000 éves Netflix – Hamar Dávid vendégposztja

A Szabados Ádám és Sytka (Sitku Tibor) között folyó vita az elmúlt napok érdekes eszmecseréje volt. Azóta is azon gondolkodom, hogy hol a helye a pszichológiának egy lelkész szolgálatában. Van azonban egy gondolat, amivel magam is vitába szállnék. Olyan emberként írok, aki maga is részesült terápiás segítségben, vagyis megtapasztalta a pszichológiai tudásban rejlő erőt. Az Ószövetség viszont a szívem csücske, és ezzel a könyvvel kapcsolatban véleményem szerint óvatlan túlzásokba esett Sytka az egyik cikkében.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK