Az Elvis-film jó lett. Persze, aki allergiás már az amerikai kulturális intézményeket uraló radikális propagandára, az fészkelődni fog, amikor megint egy metronóm kiszámítható ütemében csapódnak be a szokott témák (leginkább ugye a rasszizmus, a lázadás, meg persze egy kiadós Christmas-bashing), de ezeket azért jól el lehet helyezni Elvis Presley életútjában is, és a film összességében sokkal súlyosabb annál, hogy ezeken fennakadjunk. Tom Hanks hatalmasat alakít Tom Parker szerepében, és eleve nagy húzás volt az ő szemszögéből láttatni a „király” megdicsőülését és lassú, fájdalmas elkárhozását. A forgatókönyvírók még egy apró mentőkötelet is dobnak Elvis hírhedt menedzserének, bár ez édeskevés ahhoz, hogy árnyalja a közönség lesújtó véleményét. A film végén Tom Parker szájába adják a mondatot, hogy Elvist valójában „a szeretet ölte meg”. A rajongói iránti szeretete. Ezt természetesen nemcsak azért érezzük hazugságnak, mert a kapzsi menedzser mondja, hanem azért is, mert a szívünk mélyén sejtjük: valójában az ördög mondja.

bővebben