Dallas Willarddal való 2006-os személyes találkozásom jó példája az elpuskázott lehetőségeknek. Kettesben reggeliztünk, volt nagyjából egy órám, hogy kifaggassam, de egyetlen jó kérdés sem jutott eszembe. Magára a beszélgetésre is csak halványan emlékszem. Ott ülök vele szemben, próbálom kihasználni az ölembe pottyant lehetőséget, de egyre banálisabb irányt vesznek a kérdéseim, és a beszélgetésből tulajdonképpen két évtizedes távlatban is csak egy szemüveges, körteformájú embert tudok magam elé idézni, azt nem, hogy miről is volt köztünk szó. Abban viszont biztos vagyok, hogy a szentség utáni sóvárgás volt a láng, amit évekkel korábban The Spirit of the Discipline című könyve felgerjesztett bennem, és amiről igazából érdekelt volna bármi, amit tőle hallhatok.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
hegyi beszéd
Disznók elé a gyöngyöt?
Régóta töröm a fejem Jézusnak egy mondásán, és azt hiszem, éppen a mostani választások kapcsán sikerült végre megértenem. Erre gondolok: „Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket.” (Mt 7,6) Ezt sokféleképpen szokás érteni, például hogy ne bízzuk a szívünk kincseit cinikusokra, ne viccelődjünk szent dolgokkal, tudjunk különbséget tenni és helyes ítéletet alkotni, mérjük fel, hogy kinek és hogyan beszélünk az Isten országáról, és hasonlók. Bár ezek mind igazak, azt hiszem,...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK