Nagyszerű hír, hogy a Casparus Kiadó gondozásában megjelent Alvin Plantinga Tudás és keresztény meggyőződés (eredetileg: Knowledge and Christian Belief) című könyve. Bár William Lane Craig nevét nálunk talán többen ismerik, mint Plantingáét, a „református episztemológia” atyjának tartott amerikai filozófus jelentőségét aligha tudnánk túlértékelni a keresztény filozófia huszadik századi reneszánszában. Legfőbb ideje volt, hogy valamelyik műve magyarul is elérhetővé váljon a keresztény bölcselet iránt érdeklődők számára. A magyar kiadást kiváló fordítói felvezetéssel látták el (a könyvet Paár Tamás fordította, Békefi Bálint szaklektorálta), amelyből az olvasók többek között megérthetik, miért jelentős Plantinga szerepe a gondolkodás történetében. A magyar kiadáshoz tőlem is kértek egy rövid ajánlót, ami így került a borítóra:
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
hit
Kereszténység: vallás vagy civilizáció?
A Tűzfal podcast második részében Bolyki Lászlóval a kereszténység szó kétféle használatát szálazzuk szét: kereszténység mint vallás, hitgyakorlás, és kereszténység mint civilizáció, világnézet. Elmondjuk, hogy miért tartjuk mindkettőt fontosnak, és azt is, hogy miért nem akarunk teokráciát. Az epizódot az előző résszel (Salemi boszorkányok) együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!
Az Isten országa (18) – Az ország polgárai
Az előző rész az ország Istenéről szólt, aki keresi az elveszettet, meghív a menyegzői lakomára, aki szerető Atya, de aki ítélni is fog. Most azt nézzük meg, hogy vajon kik az ország polgárai, kik mehetnek be az Isten országába. Rögtön le kell szögeznünk, hogy bár mindenki hivatalos az Isten országába, az mégsem mindenkié. Láttuk a lakomára betért vendéget, akin nem volt menyegzői ruha – őt kivetették a külső sötétségre (Mt 22,11-13). Az Isten országáról szóló példázatokban olvasunk a búza közé keveredett konkolyról és a kerítőháló által befogott hitvány halakról is – őket a tüzes kemencébe...
Dr. Peterson, ez így nem fog menni…
Meghallgattam Jordan Peterson keresztény egyházakhoz intézett üzenetét. Összességében egyetértek az üzenettel, fontos is, amiket mond, mi több, nagyon (!) fontos. A keresztény egyházaknak, gyülekezeteknek fel kell végre ismerniük, hogy a hit elnőiesítésével elidegenítik a férfiakat és elveszítik a jövő fiataljait is. Amit Jordan Peterson mond, azt mások is régóta mondják, de ezek szerint ez kívülről is jól látszik. Most viszont éppen erre akarok kitérni, hogy Jordan Peterson kívülről beszél, és ami a kereszténység lényegét illeti, mellé is. Ez egészen nyilvánvaló, amikor utána a muszlimoknak is mond egy hasonló beszédet, és olyan közhelyeket süt el a három könyves vallás közös hitéről, amilyeneket még a 60-as évek nagy ökumenikus párbeszédei idején pufogtattak vallási vezetők és virágokat szagolgató hippik. Az a tény, hogy éppen Jordan Peterson jön elő ilyesmivel, aki saját bevallása szerint mindennél többre becsüli az igazságot, nekem azt üzeni, hogy a kanadai pszichológus még mindig nem kész szembenézni a hit valódi természetével. Úgyhogy hadd fogalmazzak meg én is egy válaszüzenetet (amit ő nyilván nem fog elolvasni).
A megtérés vertikális
A keresztény hitet nem lehet csupán horizontális síkon megérteni. Különösen igaz ez a megtérésre. A megtérés (a keresztény élet kezdete) mindenekelőtt az Istennel való kapcsolatról szól. Ha felütünk egy tetszőleges dogmatikai tankönyvet, és rákeresünk a megtérés definíciójára, azt fogjuk találni, hogy a megtérésnek két eleme van: a bűnbánat és a hit. Egyik nélkül sincs valódi megtérés. Bűnbánat nélkül a megtérés nem igazi megfordulás, holott ez alapvető bibliai motívum, a megtérést jelző héber ige (שׁוּב) vagy a görög ἐπιστροφη főnév egyaránt utal valamiféle irányváltásra (vö. Jer 26,3; ApCsel 15,3). Aki megtér, az elfordul a rossz úttól és rátér a jó útra. Befejezi a tévelygést és hazatér az atyai házba. Ugyanígy, hit nélkül sem beszélhetünk valódi megtérésről, hiszen a bűnbánat Isten előtti bűnbánat. Az igazi bűnbánat része a bizalom (πίστις), hogy Istenhez vissza lehet térni, és hogy ő kész a megbocsátásra. A megtérésben ott van a bűn feletti szomorúság, és ott van az Istenbe vetett remény. Ott a bűnbánat, és ott a hit.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK