„Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött.” (2Móz 2,24) Úgy hangzik ez a mondat, mintha Isten elfeledkezett volna szövetségéről, most pedig hirtelen eszébe jutott volna. Talán nem is baj, ha egy pillanatra ebből a nézőpontból gondoljuk végig a dolgot, mert közelebb vihet ahhoz a kapcsolati dinamikához, amelyre a szerző rá akar mutatni. Valamilyen módon mi, emberek emlékeztetjük az Urat korábbi ígéreteire, ő pedig megemlékezik azokról. Valamilyen értelemben igaz, hogy Isten „meghallotta” (וַיִּשְׁמַ֥ע) a...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Isten
Juliska néni és a „rések istene”
Vitákban gyakran nekünk szegezik, hogy az Isten, akiben hiszünk, valójában a „rések istene”, vagyis pusztán egy tudatlanságon alapuló magyarázat a tudomány által még nem megmagyarázott jelenségekre. Ezt az a tapasztalat teszi valamelyest hihetővé, hogy az elmúlt évszázadokban a tudomány valóban természetes magyarázatot adott számos korábban természetfelettinek tartott jelenségre. A rések pedig egyre szűkültek, egyre kisebb helyre szorítva a „rések istenét”, vagyis a természetfelettire hivatkozó magyarázatokat, amelyek láthatóan a tudatlanságból fakadtak. Sokan ebből arra következtetnek, hogy a tudomány rései nemsokára annyira vékonyra záródnak, hogy még egy hajszál sem fér be többé közéjük, de a természetfeletti magyarázatok biztosan nem. Tegyük fel, hogy a tudomány valóban csak bezár réseket, és nem nyit újakat (a helyzet ennek pont a fordítottja), és hagyjuk egy pillanatra figyelmen kívül azt, hogy a keresztény teológia soha nem a „rések istenét” tanította, hanem a Mindenhatót, aki a másodlagos okokon keresztül is cselekszik. Vajon ebben az esetben végleg zárójelbe tehetnénk az istenhit kérdését? Hadd válaszoljak egy hétköznapi példával.
Miért gyűlölik emberek Istent?
Régen erősnek éreztem a gyűlölet szót Istennel összefüggésben, akkor is, ha a Biblia használja. Azt gondoltam, az emberek nem gyűlölik Istent, legfeljebb nem hisznek benne. Közömbösek vagy kételkedők, de nem utálják Istent, inkább csak nem érdekli őket az Isten-kérdés, vagy egyszerűen nincsenek meggyőződve Isten igazságáról. Ma már máshogy látom. Minél alaposabban figyeltem az embereket és a köztük lévő kapcsolatokat, annál egyértelműbb lett számomra, hogy az Isten-kérdés a legmélyebb motivációs bázisa a viselkedésnek. Akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy a gyűlölet pontos és helyénvaló kifejezés az emberek Istenhez való viszonyulásának leírására. Emberek tényleg gyűlölik Istent, és ez mélyen meghatározza a gondolkodásukat és a cselekedeteiket. De vajon mi okuk lehet erre?
Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (48) – Isten az út végén
„Isten pedig szólt Izráelhez éjszakai látomásban, és ezt mondta: Jákób! Jákób! Ő így felelt: Itt vagyok! Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! Én megyek veled Egyiptomba, és én is foglak visszahozni. József keze fogja majd le a szemedet.” (1Móz 46,2-4) Jákób élete során többször találkozott Ábrahám és Izsák Istenével, de most egy hosszú, dermedt állapotból feléledve (1Móz 45,26-27) hallja meg Isten hangját. Jákób nehezen, de elhitte, hogy József él, el is indult hozzá, de nem teljesen biztos abban, hogy helyes...
Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (31) – Isten a vitában?!
„Isten pedig meghallgatta Leát, aki teherbe esett, és ötödik fiút szült Jákóbnak… Megemlékezett Isten Ráhelről is, meghallgatta Isten, és megnyitotta a méhét.” (1Móz 30,17.22) Egyszerre komikus és fájdalmas látni a versengést, ami Lea és Ráhel között kialakult a gyermekszülés terén. Még szolgálóikat is bevetik, hogy felülkerekedjenek a Jákób szeretetéért vívott vetélkedésben. Lea nyerésre áll, de egyáltalán nem szimpatikusan viselkedik, amikor például felrója Ráhelnek, hogy elvette tőle a férjét (mintha nem úgy kezdődött volna a történet, hogy az esküvőn Lea került Ráhel ágyába). Emberileg...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK