Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Isten

A megtérés vertikális

A keresztény hitet nem lehet csupán horizontális síkon megérteni. Különösen igaz ez a megtérésre. A megtérés (a keresztény élet kezdete) mindenekelőtt az Istennel való kapcsolatról szól. Ha felütünk egy tetszőleges dogmatikai tankönyvet, és rákeresünk a megtérés definíciójára, azt fogjuk találni, hogy a megtérésnek két eleme van: a bűnbánat és a hit. Egyik nélkül sincs valódi megtérés. Bűnbánat nélkül a megtérés nem igazi megfordulás, holott ez alapvető bibliai motívum, a megtérést jelző héber ige (שׁוּב) vagy a görög ἐπιστροφη főnév egyaránt utal valamiféle irányváltásra (vö. Jer 26,3; ApCsel 15,3). Aki megtér, az elfordul a rossz úttól és rátér a jó útra. Befejezi a tévelygést és hazatér az atyai házba. Ugyanígy, hit nélkül sem beszélhetünk valódi megtérésről, hiszen a bűnbánat Isten előtti bűnbánat. Az igazi bűnbánat része a bizalom (πίστις), hogy Istenhez vissza lehet térni, és hogy ő kész a megbocsátásra. A megtérésben ott van a bűn feletti szomorúság, és ott van az Istenbe vetett remény. Ott a bűnbánat, és ott a hit.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (20) – Isten legyen távol!

„És így szóltak Mózeshez: Te beszélj velünk, és mi hallgatni fogunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk!” (2Móz 20,19)

Időnként mi is jobban bízunk az emberek közvetítésében, mint Isten közelségében. Isten szentsége veszélyes ránk. „Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. A nép, látva mindezt, remegni kezdett, és távolabbra húzódott.” (18) Így húzódunk mi is távolabb, amikor megsejtjük a szentség fenyegető jelenlétét.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (3) – Vagyok, aki vagyok

„Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A »Vagyok« küldött engem hozzátok.” (2Móz 3,14)

Mózes rákérdez Isten nevére, Isten pedig ezt válaszolja: Ehje áser ehje (‎אֶֽהְיֶ֖ה אֲשֶׁ֣ר אֶֽהְיֶ֑ה). Vagyok, aki vagyok. Vajon a nevét mondja meg, ahogy Mózes kéri? Vagy éppen arra utal, hogy nem köteles bemutatkozni? (Vagyok, aki vagyok – engem ne címkézzetek fel és ne tegyetek a többi isten panteonjába!) A névadás a teremtés első pillanatától elválasztás. Mikor elhangzik az első teremtő szó, Isten elválasztja a világosságot a sötétségtől, és elnevezi a világosságot nappalnak (1Móz 1,4). Vajon nem azt sugallja Mózesnek adott válasza, hogy továbbra is övé a szóval elválasztás joga, és hogy az embernek csak a teremtmények fölött adott ilyen hatalmat? Őt szó nem választja el, Ő a VAGYOK. (Ha nevet akarsz hallani, ezt fontold meg: Ehje áser ehje. Az vagyok, aki vagyok. A Vagyok küldött téged, ezt mondd Izráel fiainak is!)

bővebben

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (2) – Elfelejtette a szövetségét?

„Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött.” (2Móz 2,24) Úgy hangzik ez a mondat, mintha Isten elfeledkezett volna szövetségéről, most pedig hirtelen eszébe jutott volna. Talán nem is baj, ha egy pillanatra ebből a nézőpontból gondoljuk végig a dolgot, mert közelebb vihet ahhoz a kapcsolati dinamikához, amelyre a szerző rá akar mutatni. Valamilyen módon mi, emberek emlékeztetjük az Urat korábbi ígéreteire, ő pedig megemlékezik azokról. Valamilyen értelemben igaz, hogy Isten „meghallotta” (‎וַיִּשְׁמַ֥ע) a...

bővebben

Juliska néni és a „rések istene”

Vitákban gyakran nekünk szegezik, hogy az Isten, akiben hiszünk, valójában a „rések istene”, vagyis pusztán egy tudatlanságon alapuló magyarázat a tudomány által még nem megmagyarázott jelenségekre. Ezt az a tapasztalat teszi valamelyest hihetővé, hogy az elmúlt évszázadokban a tudomány valóban természetes magyarázatot adott számos korábban természetfelettinek tartott jelenségre. A rések pedig egyre szűkültek, egyre kisebb helyre szorítva a „rések istenét”, vagyis a természetfelettire hivatkozó magyarázatokat, amelyek láthatóan a tudatlanságból fakadtak. Sokan ebből arra következtetnek, hogy a tudomány rései nemsokára annyira vékonyra záródnak, hogy még egy hajszál sem fér be többé közéjük, de a természetfeletti magyarázatok biztosan nem. Tegyük fel, hogy a tudomány valóban csak bezár réseket, és nem nyit újakat (a helyzet ennek pont a fordítottja), és hagyjuk egy pillanatra figyelmen kívül azt, hogy a keresztény teológia soha nem a „rések istenét” tanította, hanem a Mindenhatót, aki a másodlagos okokon keresztül is cselekszik. Vajon ebben az esetben végleg zárójelbe tehetnénk az istenhit kérdését? Hadd válaszoljak egy hétköznapi példával.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK