A Tűzfal podcast hetvenötödik részében Polányi Mihály kémikus, tudományfilozófus forradalmi jelentőségű esszéjéről beszélgetünk, amelynek címe: „Az élet visszavezethetetlen struktúrái”. Amire ez az esszé rámutat, porrá zúzza a materialista világképet, de a jelentősége jóval túlmutat ezen is: fontos személyes vonatkozásai vannak mindannyiunk számunkra. Egyébként a fenti képet jól figyeljétek meg, mert egyes részleteire hivatkozunk a beszélgetésben. Amit ezúttal is megnézhettek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathattok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
jelentés
Hangok, formák és az univerzum
Dórával elmentünk a Magyar Zene Házába. Elképesztően szép lett, és nemcsak a régi, omladozó betonépülethez képest, amelynek a helyére épült, hanem önmagában és a helyhez viszonyítva is. De nem erről akarok most írni, hanem egy gondolatról, ami megfogalmazódott bennem. A Hangdómban egy kortárs darabra váltottunk jegyet, mert éppen az ment. Aki volt már ott, tudja, hogy ez egy kör alakú, kupolás terem, kicsit olyan, mint a Planetárium, csak itt a földön elhelyezett babzsák-fotelekbe fekve kapunk látványos audiovizuális élményt. A mi esetünkben ez egy számítógéppel generált grafikus formakavalkád színes lüktetése volt, bár a lüktetés talán több szabályszerűséget feltételez, mint ami a dómban történt. Éppen ehhez kapcsolódik a zenehallgatás közben jött gondolatom.
Szavak és szimbólumok elkárhozása
Nemcsak az emberek, de az emberek kommunikációra használt jelei is el tudnak kárhozni. Ez akkor történik, amikor a jel elveszíti önmagával való kapcsolatát, léte eredeti értelmét, és egészen mást kezd szimbolizálni, mint amit eredendően jelentett. Így lett a „népi demokrácia” szóösszetétel a demokrácia ellentéte; így lett a Pravda (Igazság) a hazugság szimbóluma; így lett a Népszabadság egy egész nemzedék számára a nép által vívott szabadságharc eltiprásának a jelképe (a Népszabadságról még Esterházy Péter is azt írta a kilencvenes évek közepén: „már csak a nevét utálom”); így lett a „felszabadítás” az elnyomás szava; így lett a „baráti” a tankokkal kikényszerített szövetség jelzője, a „rothadó” kapitalizmus a prosperáló Nyugaté, a „reform” pedig a brutális gazdasági megszorításoké.
Végtelen Odüsszeia
a költészet
metaforák
aranyvidékeit
járja
hogy
a jelentést
emlékek
véges
sokaságából
szője
egzotikus
köpennyé
A szó szerinti értelmezés gyakran a jelentés eltérítése
A fundamentalista teológiai mozgalom egyik jellegzetessége a bibliai szövegek szó szerinti értelmezésére való törekvés. Igazságtalanok lennénk, ha a fundamentalizmust azzal vádolnánk, hogy teljesen érzéketlen a Szentírás költői részeinek megértésére, azonban valóban jellemzi a mozgalmat az az elköteleződés, hogy a szó szerinti értelmezést kell elsődlegesnek venni az átvitt értelmezésekkel szemben. Mondhatnánk, hogy ez a hagyomány az antiókhiai egyházatyák és a reformátorok értelmezési hagyományában gyökerezik (szemben mondjuk az alexandriai és késő középkori allegorikus értelmezési...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK