Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

megtérés

Az Isten országa (15) – Az ország jelenlétének jelei

Az Isten országa titok. Először kicsiny formában jött el, az eljövendő világ előízeként (vö. Zsid 6,5), de egy nap ki fog teljesedni, hogy a gonosz uralmát végleg legyőzze. Amint Jézus példázataiból is láttuk, fontos az Isten országa titkában ez a kettősség, sőt, épp e kettősség a titok lényege. Az Isten országa egyszerre jelen és jövő, „már igen” és „még nem”, mi pedig e két megvalósulási fázis feszültségében élünk. Az Isten országa még nem jött el teljességében, csak úgy, mint egy mustármag, egy kicsiny kovász, egy kerítőháló, ami sokféle halat befog, vagy egy mag, amit az ellenség fel is kaphat a földről. De vajon mik az Isten országa jelenlétének a jelei? Miből ismerhetjük fel, hogy elközelített az Isten országa? Melyek voltak ennek a jelei Jézus és az apostolok idejében? Hét állítás következik.

bővebben

A megtérés vertikális

A keresztény hitet nem lehet csupán horizontális síkon megérteni. Különösen igaz ez a megtérésre. A megtérés (a keresztény élet kezdete) mindenekelőtt az Istennel való kapcsolatról szól. Ha felütünk egy tetszőleges dogmatikai tankönyvet, és rákeresünk a megtérés definíciójára, azt fogjuk találni, hogy a megtérésnek két eleme van: a bűnbánat és a hit. Egyik nélkül sincs valódi megtérés. Bűnbánat nélkül a megtérés nem igazi megfordulás, holott ez alapvető bibliai motívum, a megtérést jelző héber ige (שׁוּב) vagy a görög ἐπιστροφη főnév egyaránt utal valamiféle irányváltásra (vö. Jer 26,3; ApCsel 15,3). Aki megtér, az elfordul a rossz úttól és rátér a jó útra. Befejezi a tévelygést és hazatér az atyai házba. Ugyanígy, hit nélkül sem beszélhetünk valódi megtérésről, hiszen a bűnbánat Isten előtti bűnbánat. Az igazi bűnbánat része a bizalom (πίστις), hogy Istenhez vissza lehet térni, és hogy ő kész a megbocsátásra. A megtérésben ott van a bűn feletti szomorúság, és ott van az Istenbe vetett remény. Ott a bűnbánat, és ott a hit.

bővebben

Parancs fegyverletételre

A keresztények elbizonytalanodtak, ezért egyre ritkábban van szó arról, hogy Isten megtérésre szólítja fel a világot, amely engedetlenségben él vele szemben. Az evangéliumot is úgy ajánljuk az embereknek, mint pusztán egy lehetőséget, amelyet ha kedvük van, megragadhatnak, de semmiképpen ne vegyék tolakodásnak, hogy előhozakodunk vele. Ez lehetne bölcs taktikai meggondolás is, de félek, többről van szó. Az evangéliumot természetesen senkire sem kényszeríthetjük, és nem is a világ elítélése a feladatunk, hanem a kegyelem hirdetése, hiszen mi is kegyelmet kaptunk. Ez mégis időnként olyan értelemben tesz bennünket megengedőkké, ahogy Isten nem megengedő. Nemcsak a lázadást „engedjük meg” a világnak, ahogy Isten, hanem a lázadás világi értelmezését is. Ilyenkor akaratlanul is felmentjük a világot a felelőssége alól, ahelyett, hogy az Istennel való megbékélését sürgetnénk (2Kor 5,20). Hadd mutassak négy mondatot az Újszövetségből, amelyből teljes mértékben hiányzik ez a félreértelmezett nagyvonalúság.

bővebben

Most akkor Kanye West tényleg megtért?!

A haladás kultúrájával időnként legígéretesebb gyermekei fordulnak szembe. T. S. Eliot 1922-ben publikálta „The Waste Land” (Átokföldje) c. költeményét, amelyet kortársai a modernizmus mesterművének tartottak. Eliot versbe foglalta a korszellemet, és a modernizmus meghatározó, felismerhető hangjává vált. Öt évvel később azonban a haladó elit meglepetésére Eliot megkeresztelkedett, és onnantól zsenialitását a keresztény hit szolgálatába állította. A kortársak se lenyelni, se kiköpni nem tudták őt. Valami hasonló történik most Kanye Westtel, akit saját bevallása szerint is komoly felelősség...

bővebben

Robinson Crusoe megtérése

Robinson Crusoe eredeti – Defoe által írt, cenzúrázatlan – változatának visszatérő motívuma Isten gondviselése. Robinson egy alkalommal sarjadó kalászokat vesz észre, amelyekről kiderül, hogy rizs. Robinson ekkor a gondviselés mibenlétéről elmélkedik: „Most már nem csupán arra gondoltam, hogy a gondviselés teremtette ezeket számomra, hanem arra is, hogy a szigeten még többnek kell lennie. Bejártam a sziget számomra már ismert részeit, alaposan átkutatva minden zugot, de semmit sem találtam. Végül aztán eszembe jutott, hogy azon a helyen ráztam ki egy zsákból a csirkeeledelt, és ekkor a csoda...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK