Elég idős vagyok már ahhoz, hogy levonjak néhány tanulságot korom uralkodó szellemeivel kapcsolatban. Szándékosan használok többes számot, mert éppen arra akarok rámutatni, hogy a korszellemek jönnek és mennek, és bizony határozott szégyennel gondolunk vissza arra, ha az előzőnek valamilyen módon részesei voltunk. Saját életemben legalább három uralkodó korszellemmel találkoztam, és mindhárom egetrengető bolondság volt. A különös pedig az, hogy bár a bolondság mindvégig nyilvánvalóan megmutatkozott, az emberek pont olyan hajlandóságot mutattak a tudomásul vételére, mint Andersen meséjében az iránt, hogy a láthatóan meztelen császár az új ruhájával dicsekszik.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
transznemű
A Twitter letiltotta a Focus on the Family egyik oldalát
Néhány napja a Twitter letiltotta a Daily Citizen keresztény újság oldalát, mert a Focus on the Family nevű szervezet coloradói lapja az egyik cikkében úgy fogalmazott, hogy Rachel Levine – Joe Biden elnöki kabinetjének egyik tagja – „nőnek hiszi magát”. A Twitter szerint ez gyűlöletbeszéd, amelynek az ő platformjukon nem lehet helye.
Kutatók: tévedtünk, a nemváltó műtét mégsem csökkenti, inkább növeli a szorongást
Tavaly számos hírportál számolt be arról a kutatásról, amely szerint a nemváltó műtétek eredményeképpen javul a gender diszfóriában szenvedők mentális egészsége. Az American Journal of Psychiatry nevű szaklapban 2019. október 4-én megjelent tanulmány (“Reduction in Mental Health Treatment Utilization Among Transgender Individuals After Gender-Affirming Surgeries: A Total Population Study”) ismertetésekor az American Psychiatric Association, az ABC News, az NBC News, valamint más médiumok kiemelték, hogy a nemváltó műtétek bizonyítottan csökkentik a szorongást, a depressziót és az öngyilkossági kísérleteket.
Amikor a „kigyógyítás” tényleg nem lehet sikeres
Hetek teltek csak el azóta, hogy a sajtó hatalmas hírként tálalta, hogy a „reparatív" vagy „helyreállító" terápia egyik ismert képviselője újra a meleg életmód mellett döntött. Magyarországon a hírnek megágyazott, hogy előtte nemsokkal a köztévében beszélgetés zajlott a homoszexuális hajlamból való megváltozás lehetőségéről. Nos, a napokban robbant a bomba, hogy az első amerikai, akit legálisan „nem-bináris” személyként regisztráltak és transzneműként hordozott körbe a liberális és progresszív média, újra férfiként él és határozottan állítja: soha nem lett belőle nő, az operációk és...
Miről nem szól a Nashville-i Nyilatkozat?
A Nashville-i Nyilatkozat azzal a céllal született, hogy megvallja, amit a Szentírás és a keresztény egyház a szexualitásról és a házasságról évezredek óta tanít. A szövegezői szerint a Nyilatkozatot az tette szükségessé, hogy ennek a tanításnak a helyességét az elmúlt években – a kultúra változásával összhangban – sokan a kereszténységen belül is megkérdőjelezték. A Nyilatkozat nem akar semmi újat állítani ahhoz képest, amit a Szentírás alapján a keresztények évezredek óta hisznek, csak megvallja a hagyományos keresztény álláspontot és kinyilvánítja az abban való változatlan hitet. Mivel...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK