Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

vér

Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (19) – Vörös

„Mondd meg Izráel fiainak, hogy vigyenek neked egy hibátlan vörös tehenet, amelynek semmiféle fogyatkozása nincs, és még nem volt rajta iga.” (4Móz 19,2)

Vajon miért éppen vörös legyen a tehén? Miért ne mondjuk barna, fehér, vagy tarka? A szöveg nem ad erre választ, ezért csak találgathatunk. A tehén sorsa az lett, hogy miután a táboron kívül levágták, majd a véréből a kijelentés sátra elé hintettek hétszer, a tehenet minden részével – beleértve a ganéját is – elégették. A tehén hamvaiból azután megtisztító vizet készítettek, amellyel azokat kellett megtisztítani, akik holttesttel érintkeztek. Ez önmagában még nem ad választ a kérdésre, hogy miért éppen vörös legyen a tehén.

bővebben

Vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat

Azóta, hogy az ember felett kihirdették a halálos ítéletet, nem jöhet létre Isten és ember között olyan életet adó szövetség, amely nem számol a halál és az ítélet valóságával. Ezt látjuk rögtön azután, hogy Ádám fellázadt Isten ellen, de Isten ígéretet tett neki, hogy a kígyó fejére fog taposni. Az embernek el kell szenvednie a bűn következményeit, de reményt kapott arra, hogy Isten ki fogja szabadítani a gonosz fogságából és be fogja takarni halálos mezítelenségét. Ezt olvassuk: „Az ÚRisten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.” (1Móz 3,21) Vagyis Isten megölt egy állatot, és annak bőrével takarta el az ember szégyenét. Vér folyt, hogy az ember ne maradjon mezítelen. Ez a minta: „vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9,22).

bővebben

Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (17) – Az engesztelő vér

„Mert a test lelke a vérben van, és én az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelést szerezzen értetek. Mert a vér a benne levő lélek által szerez engesztelést.” (3Móz 17,11)

A vér (דָּם) az élet, a vér kiontása az élet kiontása, az élet kiontása szerez engesztelést (כִּפֶּר), Isten adja a vért az oltárra engesztelésül. Bizonyos értelemben ez a kijelentés az egész Leviticus középpontja, sőt, az egész Tóráé, de azt is mondhatnánk, hogy az egész Szentírásé. „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” Amikor az apostol ezt leírta, ugyanarra a mennyei oltárra nézett, amelyre a Leviticus igéje előre mutat.

bővebben

A fundamentum

Valaki azt írta az egyik Jézus haláláról szóló posztom kapcsán (kissé epésen, de nem teljesen indokolatlanul), hogy beakadt nálam a lemez. Igaza van! Nagyhéten a szívem közepét találta el a Krisztus helyettes engesztelő áldozatát ért gúnyos támadás, belém mart és kiélesített. Úgy éreztem, most egy ideig én sem akarok másról tudni, csak Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. Azt éreztem, hogy nem hagyhatom annyiban, nem maradhat megválaszolatlanul, hogy a hitem legdrágább kincsét, Jézus bűneimért folyt vérét közönségesnek tartsák, Isten igazságát, amely a golgotai kereszten magára vette az adósságaimat, vérszomjnak nevezzék, és a kegyelem legcsodálatosabb, legszentebb, legfelszabadítóbb örömhírét éppen Krisztus halálának ünnepén a kegyetlenség evangéliumának nevezzék. Ráadásul nem ateista Dawkins-tanítványok, akiktől megszoktuk, hanem az ő vulgáris érveiket egy az egyben felkaroló keresztény prédikátorok. Nem, nem, nem!

bővebben

Miért halt meg Jézus a „népek apostola” szerint?

Tizennégy évvel azután, hogy a damaszkuszi úton találkozott a feltámadt Jézussal, a tarzuszi Pál felment Jeruzsálembe, hogy egyeztessen az „oszlopokkal”, ahogy annak idején Simon Pétert (vagy Kéfást, a Kősziklát), Jánost, a „szeretett tanítványt” és Jakabot, „az Igazat” nevezték. Azért ment fel hozzájuk, hogy eléjük tárja azt az evangéliumot, amit a „pogányok apostolaként” (Róm 11,13) a népek között hirdetett. Fontos volt neki, hogy meggyőződjön róla: egyezik az általa képviselt örömüzenet a Péter, János és Jakab által hirdetett evangéliummal. Bár nem volt kétsége afelől, hogy a Jézusról szóló örömhírt Istentől kapta kinyilatkoztatásban (Gal 1,12), mégis kész volt erre az egyeztetésre, nehogy végül kiderüljön, hogy hiába fáradozott, mert valamiképpen mást tanított Jézus haláláról és feltámadásáról, mint amit az Úr „tekintélyes” apostolai. Erről az útról ő maga számol be a Galáciabeliekhez írt levelében (Gal 2,1-11).

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK