Azóta, hogy az ember felett kihirdették a halálos ítéletet, nem jöhet létre Isten és ember között olyan életet adó szövetség, amely nem számol a halál és az ítélet valóságával. Ezt látjuk rögtön azután, hogy Ádám fellázadt Isten ellen, de Isten ígéretet tett neki, hogy a kígyó fejére fog taposni. Az embernek el kell szenvednie a bűn következményeit, de reményt kapott arra, hogy Isten ki fogja szabadítani a gonosz fogságából és be fogja takarni halálos mezítelenségét. Ezt olvassuk: „Az ÚRisten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.” (1Móz 3,21) Vagyis Isten megölt egy állatot, és annak bőrével takarta el az ember szégyenét. Vér folyt, hogy az ember ne maradjon mezítelen. Ez a minta: „vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9,22).
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
vér
Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (17) – Az engesztelő vér
„Mert a test lelke a vérben van, és én az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelést szerezzen értetek. Mert a vér a benne levő lélek által szerez engesztelést.” (3Móz 17,11)
A vér (דָּם) az élet, a vér kiontása az élet kiontása, az élet kiontása szerez engesztelést (כִּפֶּר), Isten adja a vért az oltárra engesztelésül. Bizonyos értelemben ez a kijelentés az egész Leviticus középpontja, sőt, az egész Tóráé, de azt is mondhatnánk, hogy az egész Szentírásé. „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” Amikor az apostol ezt leírta, ugyanarra a mennyei oltárra nézett, amelyre a Leviticus igéje előre mutat.
A fundamentum
Valaki azt írta az egyik Jézus haláláról szóló posztom kapcsán (kissé epésen, de nem teljesen indokolatlanul), hogy beakadt nálam a lemez. Igaza van! Nagyhéten a szívem közepét találta el a Krisztus helyettes engesztelő áldozatát ért gúnyos támadás, belém mart és kiélesített. Úgy éreztem, most egy ideig én sem akarok másról tudni, csak Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. Azt éreztem, hogy nem hagyhatom annyiban, nem maradhat megválaszolatlanul, hogy a hitem legdrágább kincsét, Jézus bűneimért folyt vérét közönségesnek tartsák, Isten igazságát, amely a golgotai kereszten magára vette az adósságaimat, vérszomjnak nevezzék, és a kegyelem legcsodálatosabb, legszentebb, legfelszabadítóbb örömhírét éppen Krisztus halálának ünnepén a kegyetlenség evangéliumának nevezzék. Ráadásul nem ateista Dawkins-tanítványok, akiktől megszoktuk, hanem az ő vulgáris érveiket egy az egyben felkaroló keresztény prédikátorok. Nem, nem, nem!
Miért halt meg Jézus a „népek apostola” szerint?
Tizennégy évvel azután, hogy a damaszkuszi úton találkozott a feltámadt Jézussal, a tarzuszi Pál felment Jeruzsálembe, hogy egyeztessen az „oszlopokkal”, ahogy annak idején Simon Pétert (vagy Kéfást, a Kősziklát), Jánost, a „szeretett tanítványt” és Jakabot, „az Igazat” nevezték. Azért ment fel hozzájuk, hogy eléjük tárja azt az evangéliumot, amit a „pogányok apostolaként” (Róm 11,13) a népek között hirdetett. Fontos volt neki, hogy meggyőződjön róla: egyezik az általa képviselt örömüzenet a Péter, János és Jakab által hirdetett evangéliummal. Bár nem volt kétsége afelől, hogy a Jézusról szóló örömhírt Istentől kapta kinyilatkoztatásban (Gal 1,12), mégis kész volt erre az egyeztetésre, nehogy végül kiderüljön, hogy hiába fáradozott, mert valamiképpen mást tanított Jézus haláláról és feltámadásáról, mint amit az Úr „tekintélyes” apostolai. Erről az útról ő maga számol be a Galáciabeliekhez írt levelében (Gal 2,1-11).
A Találkozás Sátrában (8) – A szövetség ládája
„Ott jelenek meg neked…” (2Móz 25,22)
Uram, ez a szentek szentje, a legeslegszentebb hely. A rézoltár áldozatának vérével, a mosdómedencében megmosva, a kenyérrel táplálva, fényeddel megvilágosítva, az illatáldozat füstjébe burkolva, a megnyílt kárpiton keresztül jövök. Krisztus által. Itt van e helyen a szövetség ládája, benne a manna, a kőtáblák és Áron vesszeje. Annak jelei, hogy a szövetséget Te kezdeményezted. Ott van a láda fölött a két kerúb, amelyek elzárták az élet fájához vezető utat, és most is őrzik szentséged helyét. De ott van a kegyelem fedele is, amelyre az engesztelő vér hull. Ezen a fedélen nyugszik a szemem, ott van a békességem. Semmi nem nyugtatja meg vádló lelkiismeretemet, csak a tudat, hogy a vér ott van a fedélen. Csak a kiáltás, hogy elvégeztetett! Elvégeztetett, ezért megbékéltetett! Itt, ezen a helyen a békesség. Te vagy a békesség. Ő a békesség. Ha Isten vele, ki lehet ellenem? Ha Krisztus velem, ki lehet ellenem? Te biztosan nem. És a Sátán sem. Ez a hely az Éden, és a visszanyert Paradicsom. A Te jelenléted. Egy vagyok veled. Ámen.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK