Korábban írtam már arról, hogy az eszkatológiánk miképpen befolyásolja azt, ahogy a kereszténység kulturális hatásáról gondolkodunk, főképp hogy mennyire vagyunk optimisták vagy pesszimisták ezzel kapcsolatban. Hadd hívjam most fel a figyelmet a teológia és a társadalomkép kapcsolatának egy sajátos, talán azt is mondhatnánk, hogy extrém formájára, annak a közösségnek az eszkatológiájára, amely a végidők (maradék) népeként gondol önmagára és prófétai küldetésére. A hetednapi adventizmusról van szó, és arról, hogy gondolkodóik milyen szemüveggel néznek a világban zajló folyamatokra, és milyen előjelekkel látják el azokat. Ez ugyanis egy kívülállók számára többé-kevésbé rejtett kapcsolat, amiről egyáltalán nem baj, ha tudunk.
Amikor legközelebb egy adventista elemző közéleti, politikai, geopolitikai kérdésekben nyilatkozik meg, figyeljünk oda a hangsúlyokra! Azok ugyanis nem véletlenek vagy esetlegesek. Az adventista teológia konkrét helyekről várja a gonosz végső megnyilatkozását, ez pedig finom ecsetvonásokkal színezi át az elemzéseket, apró kormányrúdként tereli azokat a teológiai számítások irányába. Ha valakinek nincs kedve vagy ideje kutakodni, röviden összefoglalom a lényeget. Az adventista teológia szerint a katolikus egyház a Jelenések könyvének Babilonja, amely hamarosan rá fogja kényszeríteni a világra a fenevad bélyegét, a vasárnap ünneplését. Ha ezt az egyszerű képletet észben tartjuk (mindjárt mondok egy másikat is, ami szintén következményekkel bír), felismerhetjük adventista elemzők sajátos észjárását. Az adventista politikai ösztön leginkább emiatt a teológiai meggyőződés miatt rezzen össze attól a lehetőségtől, hogy a kereszténység hatást gyakorolhat a kultúrára, pláne a kormányzati felelősségvállalásra, elsősorban emiatt látja a kereszténység közéleti szerepét rendkívül negatív fénytörésben. A vasárnap ünneplésének rémképét vizionálja mögé, azt az állami erőszakot, amely hitük szerint nemsokára megpróbálja az advent népét, az Ellen Gould White (ihletettnek vélt) tanain nevelkedő szombatistákat.
A hetednapi adventista teológia az utolsó idők menetrendjében emellett sajátos szerepet szán bölcsőjének, az Egyesült Államoknak is. Ez a szemüveg másik lencséje. Eszkatológiájukban az Egyesült Államok lesz a földből feljövő fenevad, amely összefog majd a tengerből feljövő fenevaddal (a pápasággal), hogy együtt az emberiségre kényszerítsék a vasárnap ünneplését. Ebben a mátrixban az önmagára keresztény nemzetként tekintő Amerika tehát a katolicizmus mellett a második potenciális veszély, a kettes számú főellenség, a tettestárs a Nagy Hitehagyás előkészítésében. Amerika akkor kezd adventisták számára leginkább fenevadra hasonlítani, amikor a közéletben fontossá válik keresztény jellege, vagyis amikor a keresztények hatása érvényesül a kultúrában, jogalkotásban, törvényhozásban. Adventisták ilyenkor a vég eljövetelét érzik egészen közelinek. A sürgetés mögött ott van az az Ellen Gould White-tól származó kinyilatkoztatás, hogy Jézus Krisztus 1844. október 22-én bement a mennyei szentek szentjébe és megkezdte a „vizsgálati ítéletet”. Mindennek a vége karnyújtásnyira van, ha talán nem is annyira közel, mint azok gondolták, akik száz éve azon a baljós októberi napon fehér ruhában várták Jézus földre való visszajövetelét.
Adventista elemzőknek természetesen vannak józan, tényeken és logikus összefüggéseken alapuló meglátásaik is, pusztán arra akarok rámutatni, hogy a társadalmi folyamatok elemzésekor ez a két szemüveglencse mindig rajtuk van, és erőteljesen, ráadásul egyféleképpen színezi számukra a tájat. Ez egy idő után nagyon feltűnő. És igen, most Buda Péterre is gondolok.
Köszönöm Ádám ezt az igen fontos, és józan posztot!
Mi a véleményetek / van-e tapasztalatotok az adventista hátterű Sola Scriptura Teológiai Főiskoláról?! https://sola.hu/munkatarsaink/
Két ok miatt kérdezem: 1, a cikk utolsó mondatában említett személy fel van tüntetve a biatorbágyi intézménynél, mint tanársegéd 2, nemrég egy kedves gyülekezeti ismerős érdeklődött az iskoláról nálam is, hogy javasolnám-e teológia tanulás céljából. Nem tudtam (még) mit mondani.
Egy meglepő fordulat: hogyan vezet ez a sajátos (adventista) fundamentalista hermeneutika az írásértelmezés területén és sajátos politikum- és kormányzat-ellenességhez a világban való jelenlét területén. Az egyébként etikailag elég konzervatív adventizmus (hazánkban is) így válik progresszív politikai és egyházi erők szövetségesévé és szekértolójává. Mert inkább érvényesüljenek keresztyénellenes tendenciák a társadalomban, és az nekik a kellemes víz, amiben ezzel a hermeneutikával szabadon úszkálhatnak.
Azért néha érezhető némi önirónia adventista testvéreinknél ezekkel
Kapcsolatban , pl mikor az adventista misszionárius belebotlott a katolikus 8 boldogság közösség szombat ünneplésébe , ahol elmondták neki , hogy a bibliában szombat van , és ők azért ünneplik , az egyházuk előírja a vasárnapot az kötelező , de a bibliában szombat van , így az atyafi tanúja volt egy klasszikus szombat ünnepnek , amitől
Teljesen el volt ájulva .
Szombat vagy az Úr napja?
Az utóbbi időben többször találkoztam ádventista gondolkodókkal és azt tapasztalom kettős evangéliumuk van, egyfelől vallják a reformátori hitvallást az egyedül kegyelemből, hit által, belsőleg meg mindenféle törvénykezés alkoholtilalom, kávé, meg más élvezeti cikkek fogyasztásának tiltása, ebből kifolyólag aztán némely bibliai igét, bár tanításukat látszólag onnan veszik alaposan kiforgatnak helyéből. Én ezen a téren a briliáns előadást tartó, adventizmus lelkes toborzóját Reisinger Jánost hallgattam legtöbbször, mivel én kiváncsi ember vagyok. Hozzáteszem én nem vagyok teológus, csak szimpla érdeklődő. Reisinger János furcsa tanai számomra, Jézus a vizet nem borrá, hanem erjedetlen szőlőlévé változtatta. Mihály arkangyal azonos Jézussal, minden ünnep elvetése, nagyon nem szereti a karácsonyt, mondván a szaturnália ünnep, a lélek halhatatlanságának kérdése mondjuk számomra is érdekes görög filozófiából ered, de ő ezt is teljes bizonyossággal mondja, hogy pogány eredetű tanítás. Ennek kicsit ellentmond Jézus ezen igéje: Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elpusztíthatja a gyehennában. Az is furcsa, hogy a Jelenések és Dániel próféta könyvét szinte a többi bibliai könyv fölé emelik és a történelmet abból olvassák ki. A reformátorok legtöbbje Kálvin és Luther sem nagyon kedvelték a két könyvet, Kálvin nem is írt hozzá kommentárt, Luther pedig homályos könyvnek mondja, mert képekben beszél és nem nyíltan Kriszusról. Az a nagyon erős antikatolikus attitűd, mely mindenből a középkor romlottságát tudja csak levonni nekem furcsa még akkor is, ha én tudom, hogy a reformátorok is mennyire megvetették a középkor egész rendszerét. Reisinger János írt egy könyvet Vázlatpróféciák cimmel oda irt egy kritikát egyszer egy válaszoló, bár az oldalról a kritika eltünt, de nagyon jó volt végig vette a dolgokat, a legjobban az tetszett, mikor a 666 jelzőt, amelyet ugye ők a pápa egyik ciméből vezetnek le, ami magyarul annyit tesz Isten földi helytartója Andreas Helwig könyve alapján. Erre a kritikus azt mondta ilyen elven Ellen G. White nevéből is kijön a szám. Mindazonáltal nevezett egyébként kiváló irodalomtörténész kiváló előadásokkal szolgál és vallási előadások területén elég nagy hallgatósági tábora is van nagyon sok jó meglátása is van. Még egyről az sem igaz, hogy, amit a vasárnapról terjesztenek, hogy az Nagy Constantin császár 321-es rendeletével került bevezetésre az már csak egy gyakorlat állami szentesítése volt. Erről egy jó könyv Fekete Péter: Szombat vagy Krisztus?
Kedves Ádám… csak csendesen megjegyzem, hogy Buda Péter nem adventista, annak ellenére, hogy a Sola Scriptura-n is tanít. Legjobb tudomásom szerint református hívő ember (tőle hallottam). Adventistának bélyegezni őt kb. annyira lehet amiatt, hogy a Sola Scriptura-n tanít, mint téged reformátusnak amiatt, hogy a Károlin doktoráltál. Nyilván sok mindenben egyetértesz a református testvérekkel, de mégis csak evangélikál teológus lennél (amikor nem kultúrharcos témákkal foglalkozol), szóval feltételezem, hogy nem mindenben kérdésben osztod a teológiájukat. Szóval, a szemüveg két lencséje lehet, hogy ül az adventista hívőkkel kapcsolatban, de Buda Péter felcímkézése a részedről, nem felel meg a valóságnak. Azt, hogy miért érezted fontosnak erre egy posztot szánni, talán értem. De a helyzet az, hogy nem csak a teológiai szemüveg befolyásolja a világlátásunkat, hanem alkalmassint a kultúrharcos szemüveg is befolyásolja a teológiánkat. Buda Péter azt az elvet tartja fontosnak, amit eddig az Egyesült Államok képviselt a leginkább és ültetett át a gyakorlatba, hogy az egyházat és az államot el kell választani egymástól a politikai térben. Ezzel sokáig az evangéliumi világ is egyet értett. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy az egyház legyen passzív és ne szóljon hozzá politikai kérdésekhez, hiszen a politika a közösség ügyeivel való foglalkozás, a társadalomnak pedig (mint közösségnek) az egyház (és a tagjai) is a része, emiatt joga (és bizonyos témákban) kötelessége is aktorként megjelenni. De azt bizony jelenti a szétválasztás elve, hogy az egyház ahhoz, hogy a politikai térben az evangélium alapján tudjon megszólalni és jelen lenni, a pártpolitikától függetlennek kell maradnia. Mindezt annak érdekében, hogy a megnyilvánulásaival ne egy politikai párt partikuláris érdekeit szolgálja, és ne járuljon hozzá ahhoz, hogy a pártpolitika a kersztyénségből politikai marketig termeket csináljon, hanem megmaradjon a szabadsága és függetlensége ahhoz, hogy Isten Országának az erőterébe vonja azt a társadalmi kontextust, amiben jelen van. Hogy képes legyen Jézushoz hívni a kortársait függetlenül attól, hogy egy-egy ember akinek az evangéliumot átadja, milyen politikai párttal szimpatizál éppen. Szóval a legjobbnak az bizonyult eddig, ha mindenki marad az Istentől rendelt feladatánál, és az ezekhez kapott eszközeinél, az állam is (politika) és az egyház is. Ha az egyház úgy gondolja, hogy kultúrharcba be kell szállnia, ám tegye, de ezt ne az állam eszközredszerével akarja tenni, hanem a sajátjával, az Igével. Márha hisz az erejében.
Kedves heizy,
hadd kezdjem a végéről. Természetesen hiszek az ige erejében, és mindig azt képviseltem, hogy az egyház kezébe ez (az ige, az evangélium) adatott, nem a kard. A kard a bibliai világkép szerint az állam kezében van, nem az egyházéban. Hiszek az állam és az egyház szerepének különbözőségében, ebből kifolyólag a kettő szükségszerű (bár természetesen nem hermetikus) elválasztásában is. Ha már említed Amerikát, az amerikai alapítók is így gondolkodtak erről – keresztény alapon. Hiszen a keresztény világnézetben Istentől van mindkettő (állam és egyház), sajátos, eltérő funkciókkal.
Evangéliumi teológus vagyok (az evangélikál szót nem szeretem, nem szoktam használni), aki abban is hiszek, hogy az evangélium mindig kulturális közegben jelenik meg, ott ölt testet, azzal áll harcban, arra hat sóként és világosságként. Ezért valóban igyekszem olyan témákban is megszólalni, amelyek az evangélium és a kultúra mai kapcsolatában – adott esetben ütközésében – fontosak. Kultúrharcos témáknak is nevezheted őket, de számomra az előbbi értelemben fontosak. Fejléc: Szabados Ádám teológiáról, spiritualitásról, kultúráról. Olyan evangéliumi spiritualitást képviselek, amely teológiai módon értelmezi önmagát, és a mai kultúra folyamataiban értelmeződik.
Hiszek az állam és az egyház szétválasztásában, de nem hiszek a világnézetileg semleges államban. A szekularizmust egy istentelen ideológiának tartom, amellyel a keresztény hit (a bibliai hit) alapvetően szemben áll, szemben állt vele eredetileg a keresztények által alapított amerikai állam is (Church of the Holy Trinity v. United States /1892/: „this is a Christian nation”), ahogy szemben állt a korai kereszténység a római politeizmussal és a görög panteizmussal. Az államnak nem a szekularista, hanem a bibliai felfogását vallom, vagyis olyan felfogást, ami értelemszerűen közelebb áll a kereszténységhez, mint a szekularizmushoz (vagy ateizmushoz, marxizmushoz, iszlámhoz és egyéb nem-keresztény ideológiákhoz), közelebb áll ahhoz, amit az USA Legfelsőbb Bírósága 1892-ben kimondott, mint az állam és egyház szétválasztásának szekularista, ateista felfogásához, amit sokan az elmúlt évtizedekben erőltettek (és ami a keresztények gondolkodásába is sajnos beférkőzött).
Végül hadd térjek ki Buda Péterre. Buda Péter nem csupán az adventista Sola Scriptura Főiskola tanára, hanem azon a főiskolán többek közt A Biblia végidő-szemléletéről tanít. Nem hiszem, hogy az adventista egyház éppen őt kérné fel a számukra differentia specifica szerepét betöltő tanok oktatására, ha Buda Péter nem azonosulna alapvető módon a szemléletükkel. (Az olyan lenne, mintha a mariológia kurzus tanítására valamelyik katolikus főiskola mondjuk engem kérne fel.) Ha végighallgatod az előadásait, amelyek fönt vannak a YT-on, éppen azzal az adventista szemlélettel fogsz találkozni bennük, amiről írtam. Buda Péter az előadásokban nem a jellegzetesen református, hanem a speciálisan adventista eszkatológiai vízió kereteit vázolja fel (még a fogalmi készletben is követve az adventista szóhasználatot, pont mintha Reisinger Jánost hallgatnám). Ezért vonatkozik rá is a cikkem, ha esetleg nem is lenne tagja a Hetednapi Adventista Egyháznak vagy valamelyik másik adventista közösségnek.
És hogy a cikk témája egyébként miért fontos nekem? Te azt vetíted rám, hogy pártpolitikai szempontok motiválnak. Nekem viszont az a benyomásom a kommented alapján (meg korábbi kommentjeid alapján), hogy a pártpolitikai szempontok igazából Téged foglalkoztatnak. Azt érzékelem, hogy Te nézed a világot pártpolitikai témák mentén, hiszen te hallod a szavaim mögé azt, ami neked fontos, ami téged a politikai térben irritál, ami tőlem egyébként távolabb van. Szerintem baj, ha a keresztények gondolkodását a pártpolitika szervezi, igyekszem ezért ettől távol tartani a szívemet. Tágabb összefüggések érdekelnek. Alapvetően az érdekel, mindig is az érdekelt, hogy a kultúra hogyan hat a kereszténységre, és a kereszténység hogyan hat a kultúrára. Végső soron pedig az evangélium ügye és az Isten dicsősége. Ebben a mátrixban – nem a pártpolitikai mátrixban, amit te hoztál be – van gondom a fenti teológiai megközelítéssel is.
Kedves Heizy!
A “református” szó egy felekezetet, illetve egy teológiai tradíciót jelöl. Az “evangelikál” szó pedig egy általánosabb teológiai viszonyulást. Tehát léteznek evangéliumi (evangelikál) reformátusok-kálvinisták, evangelikál lutheránusok stb. Ádám úgymond – felekezetét tekintve – egy kisegyházi evangelikál, aki talán a református-kálvinista tradícióhoz és iskolához áll a legközelebb. Valószínűleg Buda Péter is evangelikál, csak határozottan adventista eszkatológiát képvisel.
Ádám!
Nagyon sokat írsz arról, hogyan (nem) tartod jónak az egyház és állam viszonyát. Konkrét jó példáról viszont még nem olvastam tőled. Sokunk számára lenne érthetőbb, mire gondolsz, ha említenél akár a múltból, akár a jelenből példá(ka)t.
Kedves Kálvin Márton (Kovács János),
A kérdésed mögött azt hiszem, pont az a félreértés húzódik meg, ami leginkább tisztázásra szorul. Engem alapvetően az egyház és a kultúra (még pontosabban a kereszténység és a kultúra) kapcsolata izgat, kevésbé az állam és az egyház kapcsolata. Szabadegyháziként utóbbiról nyilván valamelyest másképpen gondolkodom, mint egy népegyházi hátterű keresztény. De nem ez a cikkeim témája. Belinkelem olyan írásaimat, amelyek talán számodra is jobban megvilágíthatják a nézőpontomat. (Sokkal többet is találhatsz az archívumban.)
Egyház a világban
Ellenkultúra vagy ellenzéki kultúra?
Inthetjük a világot?
Nem, nincs rendben a világ világiassága sem!
Ha pontosan abban az irányban vagyunk próféták, amerre a világ halad, nem vagyunk próféták
Az ókeresztények kultúrharca
Harcban állunk a világgal? Dualista, dialektikus és holisztikus válaszok
Pietisták, konfesszionalisták és kulturalisták
Tim Keller kulturálisan érzékeny ellenkultúrája
Keresztény értékrend?
A Bibliában minden kor és kultúra megbotránkozik
Kultúrharc és eszkatológia: mi közük egymáshoz?
Szabad-e egy szabad államban megkeresztelni a gyermekeket?
Ravasz László a protestáns kisegyházakról
Akit érdekel Bonhoeffer „vallástalan” kereszténysége…
Értelmiségi keresztények értelmiségi felelőssége?
Egy integrált élet: Charles Malik
Vocatio saecularis
Dooyeweerd a nyugati kultúráról (1) – Differenciálódás
Dooyeweerd a nyugati kultúráról (2) – Szféra-univerzalitás
Dooyeweerd a nyugati kultúráról (3) – Alapmotívumok
Sorozat az istenképű emberről
Ezeken kívül szíves figyelmedbe ajánlom az életrajzi sorozatomat, abból különösen a Stottról, Bonhoefferről, Kierkegaard-ról, Schaefferről, Lutherről, Kálvinról, Bunyanról, Chestertonról, Wurmbrandról szóló részeket.
Kedves András!
Köszönöm, leírtad, amit én is gondolok felekezetek és teológiai irányzatok összefüggéseiről. Azonban egy mondatodra engedj meg egy reflexiót. Azt írod: „Valószínűleg Buda Péter is evangelikál, csak határozottan adventista eszkatológiát képvisel.” A „valószínűleg” talán azt jelenti részedről, hogy nem ismered őt, de Ádám posztja alapján ezt feltételezed. Nos, ez az, amiért nem tartom szerencsésnek, ha egy poszt célja pusztán valakinek a beazonosítása és felcímkézése. Buda Péternek több könyve, cikke és podcast beszélgetése elérhető, javaslom, hogy szánj rá egy kis időt és ismerd meg közelebbről, mielőtt elfogadod más véleményét. Persze tudom, hogy nincs mindere időnk, ezért örülünk, ha valaki, akiben megbízunk, helyettünk elvégzi a házifeladatot. De mi van, ha téved? A legjobbakkal is megeshet.
Kedves Ádám!
Hadd kezdjem azzal, hogy a kortárs evangélikál teológusok között téged tartalak az egyik legfontosabbnak, számomra nem kérdés az ajándékaid alapján az elhívásod. Éppen ezért olvasom időről időre szomorúan, hogy ezt gyakran a kultúrharc beárnyékolja és főleg az ebből szervesen fakadó pártpolitikai narratívák felszínre törése az írásaid egy kisebb, de fontos részében. Persze ez a Te blogod, és azt írsz rajta, amit jónak látsz. Igen értem, hogy a kultúráról is írsz, és fontosnak is tartom. Ami számomra a probléma, azt már maga a kifejezés is jól tükrözi, ugyanis bármilyen harcban ellenségek vannak a túl oldalon, akit le kell győzni vagy meg kell semmisíteni, a kultúrharcban is. Szerintem is fontos kulturális trendekről, jelenségekről vitázni, egyáltalán nem kell mindent passzívan tudomásul venni, de amíg a harcban ellenségek vannak a túloldalon, a vitában partnerek. A vita biblikus és nemes módja annak, hogy beemeljünk a nyilvános térbe számunkra fontos értékeket és/vagy meggyőződéseket, alkalmas a meggyőzésre, de akár az önkorrekcióra is. A harc, bármihez is kapcsoljuk ettől lényegét tekintve eltérő törekvés, nem célja a meggyőzés, az esetleges önkorrekció pedig teljességgel kizárt. Szerintem ez egy nagyon fontos különbség a két attitűd között.
Amikkel kezdted, az egyház és az állam egymással való viszonyával kapcsolatban nagy vonalakban egyetértek. De mivel sok írásodat olvasom, nekem időnként úgy tűnik, hogy szerinted nem gond az, ha az állam a kardot a keresztyének világképének, értékrendjének, érdekeinek védelmére vagy érvényre jutására használja a társadalom nem keresztyén részével szemben. Azonban, amíg igaz az, hogy az állam egyes szereplői lehetnek elkötelezett keresztyének (tehát nem semlegesek), nem igaz az, hogy ők azért vannak a hatalomban, hogy az össztársadalmon belül a keresztyének érdekeit szolgálják. A társadalom heterogén közösség, keresztyénekkel, más vallásúakkal, ateistákkal, nihillistákkal stb. együtt alkotjuk a hazánkat, ők is teljesjogú választópolgárok, akik bizalmat adtak azoknak, akiket beszavaztak a hatalomba. Egy keresztyén politikus tehát a hazájának tartozik felelősséggel (ha kormányzatai szereplő), és ebben a szerepben a „kardot” nem arra kapja, hogy a keresztyének érdekinek megfelelően használja, hanem hogy a társadalom egésze számár biztosítsa a békét, a biztonságot, a jogot és igazságosságot, hogy „nyugodt és békés életet tudjunk élni”. Miközben a vezető nem semleges világnézetileg (van valamilyen hite, világképe) az állam, mivel egy heterogén társadalom vezetéséért felelős, nem jó, ha protekcionista bármilyen világnézet iránt. Ami fontos, hogy a jog eszközeivel lehetővé tegye és ne korlátozza azokat a kulturális és társadalmi vitákat, amikre te is utalsz. Lehessen vitatni különböző ideológiákat, ne minősüljön gyűlöletbeszédnek, ha egy bármilyen aktivista mozgalommal vitába száll az egyház, de az egyház se akarja elnémítani a hatalom kardját segítségül hívva, azokat, akik vele szállnak vitába. Ha hiszünk az evangélium és az Ige hatalmában, akkor nincs arra szükség, hogy az állam politikai eszközökkel nyomja el a másképp gondolkodókat és más életformát választókat. Elég nekünk az Ige, az állam pedig biztosítsa a jogi kereteket, de azt mindenki számára (Pl.: lelkiismereti-, világnézeti-, vallás-, szólás- és gyülekezési szabadság bőven elég, ha biztosított). Attól tartok, hogy azok a keresztyének, akik missziójukká tették a kultúrharcot, és ebből kifolyólag szinte azt hiszik, hogy egy keresztyén alapú teokratikus társadalom megvalósítható Jézus Krisztus visszajövetele és jelenléte nélkül, és ehhez elégséges az egyházak és bizonyos pártok kollaborációja, azok nem tanultak a történelem/egyháztörténelem ezirányú kísérleteinek tragédiáiból, és attól tartok, hogy a Bibliát félreértik ebben a témában.
Azt írod: „Te azt vetíted rám, hogy pártpolitikai szempontok motiválnak. Nekem viszont az a benyomásom a kommented alapján (meg korábbi kommentjeid alapján), hogy a pártpolitikai szempontok igazából Téged foglalkoztatnak.” – Igen, foglalkoztatnak, mivel annak a kultúrának a megértését, amiben élünk, hozzád hasonlóan én is fontosnak tartom, és annak szerves része a politika, azon belül pedig a pártpolitika, ezért érdekel ez is. Egyébként pedig azt gondolom, hogy nem mi vagyunk a pártokért, hanem pont fordítva, ők vannak értünk. Nem tartom túl bölcsnek, ha valaki (legyen keresztyén vagy nem hívő) elköteleződik szimpátia alapon bármelyik párt mellett. A politikai pártok fontos szereplői a jelenkor demokráciáinak, de támogatni a szavazatunkkal addig érdemes őket, amíg azt látjuk, hogy a hazánkat, vagyis az állampolgárok egész közösségét szolgálják. Ma árulónak mondják azokat, akik elfordulnak egy párttól, sőt hazaárulónak, pedig az lenne a normális, hogy ha úgy gondolkodna egy választó, hogy visszaéltek a bizalmával, akkor megfontolja, hogy legközelebb valaki másra szavaz. Ugyanis a cél nem az, hogy bizonyos pártokat és érdekköröket mindenáron a hatalomban tartsunk, hanem hogy azokat hozzuk helyzetbe, akikről azt sejtjük, hogy a közjót szolgálják. Emiatt a meggyőződésem miatt előző kommentjeimben sem, és ebben sem találhattál bármilyen utalást arra, hogy pártpolitikai elköteleződésből reagáltam volna bármire, amit írtál. Kritikusan igen, de ugye attól, hogy kritikával él valaki egy témában az aktuális hatalommal kapcsolatban, még nem jelenti azt, hogy egy másik párt szekértolója. És nem, nem gondolom, hogy Téged pártpolitikai szempontok motiválnának, de igen, arra utalni akartam, hogy több olyan állásfoglalásod volt már, ami az egyik párt narratíváját mondták fel újra csomagolva, vagy éppen egy nagyon fontos közjogi méltóság vállalhatatlan beszédeit vetted védelmedbe átkeretezve azt, ezzel elfogadhatóvá téve az elfogadhatatlant. Ezeket sajnálom, de nem gondolom, hogy egy párt iránti lojalitásból képviselsz bármit, inkább azt, hogy a kultúrharcban elfoglalat pozíciókat mérlegelve láttál valakiben fontos „szövetségest”. Vagyis, ha a genderpropagandával kapcsolatos harcodban egy politikai szereplőt partnernek észlelsz, akkor más, legalább annyira fontos fontos kérdésekben hajlandó vagy kompromisszumokat kötni, mondván, hogy nem várható el a hatalomtól, hogy a Biblia szempontjából fontos erkölcsi normák mentén működjön. De mi van, ha ez a hatlom keresztyénnek mondja magát, a szereplői rendszeresen a Bibliából idéznek, Istenre hivatkoznak, és fontos számukra, hogy a hitüket gyakorló keresztyéneknek észleljük őket a médiájukon keresztül? Akkor sem fontos mérlegelni, hogy milyen gyümölcsöket látunk olyan fontos területeken, amikről a Biblia beszél?
Végül Buda Péterre visszatérve. Ő több generációra visszanyúlóan református hátterű, újjászületett hívő ember, jelenleg nem tagja egyik intézményes egyháznak sem, a közösséget más keretek között éli meg, talán így a legkorrektebb jellemezni a hátterét. Az általad vele kapcsolatban említett két teológiai lencsével kapcsolatban: (1) A katolikus egyházzal kapcsolatos fenntartásai és véleménye miatt akár Kálvin vagy Luther követőjének is tarthatnád, hiszen Te tudod a legjobban, hogy ők is elég radikális jelzőket használtak a vitáik során az egyházra és a pápára is. Az általad említettek közül talán csak a „vasárnap ünneplését, mint a fenevad bélyegét” nem említik a reformátorok, minden mást igen, de ezt Pétertől sem hallottam vagy olvastam soha. (2) Az USA szerepéről, a végidőkkel kapcsolatban, nem csak az adventisták gondolkodnak kizárólag. Nyilván ezek olyan értelmezési kísérletek, amik abból a pszichológiai kényszerből táplálkoznak, hogy ha „tudunk” valamit, akkor kontrol legalább egy kis része a mi kezünkben van és mindjárt nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat. Egyébként túl azon, hogy BP esetében a Bibliát elég alaposan ismerő emberről van szó, aki maga is rendelkezik teológiai végzettséggel (amit nem adventista intézményekben szerzett), sokkal inkább a szakmai háttere határozza meg az álláspontját. Ezek: vallástudomány, biztonság- és geopolitika. Ő, volt biztonságpolitikai főtisztként, de kutatóként és egyetemi oktatóként is (nem a Sola Scriptura-ra gondolok) ezeken a szakmai alapokon áll. Szóval nem tartom szerencsésnek, hogy felcímkézed (ez a harc és nem a vita eszköztárába tartozik), konstruktívabbnak tartanám, ha inkább konkrét kérdésekben, konkrét érvekkel vitatnád bármiben a véleményét.
Az az igazság, hogy először a Dzsón Szmiszre gondoltam nicknévként, de az túl mormon lett volna. Így egy hirtelen jött ötletből lett a KM. Ám mindegy, lebuktam.
Egy párat már olvastam az írásaid közül, mindenesetre belátom, tényleg írtál a témában.
Kedves Heizy,
most ezzel a hosszú kommenteddel éppen azt csináltad megint, amit az előbb szóvá tettem. Betoltad a cikkemet a számodra fontos pártpolitikai térbe, és abban a térben értelmeztél engem. Nem értettél meg, mert nem helyezkedtél az én nézőpontomba, hanem a magadéból irritálódtál. Egész más logika mentén gondolkozom a világ dolgairól, mint ahogy az benned lecsapódik. Egy háromszöget akarsz áttolni egy kocka alakú lyukon.
Azt kell, hogy mondjam, hogy emiatt a fenti cikkem üzenetét sem értetted jól. Engem nem az érdekel, hogy Buda Péter milyen pártok ügyét támogatja vagy nem támogatja. Nem is Buda Péter érdekel, csak most ő látszik leginkább annak az eszkatológiai megközelítésnek a képviselőjeként, amelyikről beszélek. Az a megközelítés tőle függetlenül is létezik, meg rajta keresztül is.
A cikkem arról szól, hogy lássuk az eszkatológia és az események értelmezése közötti összefüggést. Erről korábban is írtam már a millennium kérdése kapcsán, most az adventista eszkatológia kapcsán mutattam rá ennek a szerepére. Az eszkatológia erőteljesen, bár sokszor rejtett módon befolyásolja azt, ahogy a társadalmi folyamatokat látjuk. Ez teljesen nyilvánvaló Buda Péter esetében is.
Bár nyomasztónak és több ponton tévesnek tartom az adventista főiskolán tanított eszkatológiai vázlatát, a cikkben nem tettem előjelet mellé. Egyszerűen jeleztem, hogy ott van Buda Péter elemzései mögött is. Ahogy az én írásaim mögött is ott van az én (amillennista, kálvini-kuyperi) eszkatológiai látásmódom.
Más paradigmában gondolkodom, mint ő, és láthatóan más paradigmában, mint te. Ettől még nagyon-nagyon sok kérdésben egyetérthetünk. Ami szerintem a beszélgetést viszont egyáltalán nem segíti, az az, ha a saját logikádba fűzöd be az én gondolataimat.
Kedves Heizy,
Akárki vagy, bölcs gondolkodásod, „biblikus és nemes”, szelíd és szeretteljes nyitottságod számomra példaértékű. Ettől teljesen független az, hogy még elvi szempontból is tökéletesen egyetértek Veled. Igen, ki kell lépnünk a „nekem mindig igazam van” zárt megkötözöttségéből. Tanulhatunk még az ellenfeleinktől is (bár valóban óvatosan a „kultúrharccal”), hát akkor még inkább a testvéreinktől! Nekem is volt harcos korszakom. De aztán megtanultam, hogy nem nekem kell harcolni, mert Isten harcol értem. Az én dolgom a tanúságtétel, nem az igazság kiharcolása. Ezért fontos, hogy embertársaim felé nyitott maradjak, hogy tudjak, sőt akarjak a vitapartnereimtől is tanulni. Mert Jézus is tudott nyitott maradni, meglepődni, s így tanulni is. Tudott még a hamis bíró példájával is botránkoztatni. Ne a személyt nézzük, hanem azt, hogy mit tanulhatunk a másiktól. Szóval, kedves Heizy, köszönöm! FT
Csak jelzem, hogy a harc gondolatát Heizy hozta be a cikk alá. Magához a cikkhez legfeljebb úgy tudom kapcsolni, hogy Buda Péter a belinkelt előadásában a küzdelem gondolatát hangsúlyozza újra és újra (vö. E. G. White: A nagy küzdelem).
A szekularizmusról – biztos, hogy harcolni kell ellene??
„‘secularism’ as a term is pretty slippery. I’ve suggested in various
places that we need a distinction between ‘procedural’ and ‘programmatic’
secularism. Procedural secularism is the secularity proclaimed as a virtue by,
for example, the government of India: a public policy which declines to give
advantage or preference to any one religious body over others. It is the principle according to which the state as such defines its role as one of overseeing a variety of communities of religious conviction and, where necessary, assisting them to keep the peace together, without requiring any specific public confessional allegiance from its servants or guaranteeing any single community a legally favoured position against others. Programmatic secularism is something more like what is often seen (not always accurately) as the French paradigm, in which any and every public manifestation of any particular religious allegiance is to be ironed out so that everyone may share a clear public loyalty to the state unclouded by private convictions, and any signs of such private convictions are rigorously banned from public space.
The former kind of secularism or secularity poses no real problems to
Christians; on the contrary, it is quite arguable that the phenomenon of the
Christian Church itself is responsible for the distinction between communities that think of themselves as existing by licence of a sacred power, on the one hand, and political communities on the other. Early Christianity demystified the authority of the Empire and thus introduced a hugely complicating factor into European political life – the idea of two distinct kinds of corporate loyalty, one of which may turn out to be more fundamental than the other.”
Bocsánat – nem szekularizmust, szekularizációt akartam írni 🙂
Méhkasba nyúltál Ádám. Amint várható volt, repülnek a kövek. Sajnálom, hogy próbálják eltéríteni a témát! Kitartást a sokunk számára értékes munkádhoz!
Kiegészítés: Ne a személyt nézzük, hanem azt, hogy mit tanulhatunk a másiktól. Mert Buda Pétertől is nagyon sokat tanulhatunk. Akármi is legyen a vallási hovatartozása vagy hite, én ennyire éleslátású, széles tájékozottságú, szerényen és logikusan érvelő helyzetelemzővel még nem találkoztam. Figyeljétek a vele készített interjúkat és a tátott szájú riportereket, Friderikuszt is beleértve.
Egy pillanatig nem néztem a személyt, az eszkatológiai szemüvegről írtam.
Ádám egyszerű megállapítása a következő volt: az adventista eszkatológiát képviselő elemzőkre hatással van a teológiai látásmódjuk, amikor a társadalmi folyamatokat magyarázzák, értékelik. Pont. Az egyszerű kérdés ezek után: ez igaz, vagy nem igaz? Erről kellene beszélni, nem erkölcs prédikációkat tartani, meg Ádám motivációt elemezni. Szeretem, amikor leírják, hogy mennyire nagyra tartják, meg mennyire felkészült, de aztán jön a korrekció, hogy őt is mennyire elragadta a kultúrharc. És ha neki van igaza és mi látjuk bele a kedvenc témáinkat a posztba es amiatt zavar, amit ír, mert az esetleg a nézeteim felülvizsgálatára ösztönöz? Én értem, hogy zavaró, ha épp arról ír elgondolkodtató dolgot, aki ugyanazt mondja, amit én gondolok, tehát aki kvázi az én szócsövem, de az igazán nagy dolog egy igazságot úgy belátni, hogy az esetleg engem is negatívan érint.
Van olyan keresztény elemző, akire ne hatna a „teológiai látásmódja”? Mint tudjuk, az Institúció elején Kálvin a Szentírást nevezte szemüvegnek. Igen, a hívők a Szentírás szemüvegén át látják és láttatják a világot. Ha hívők vagyunk, mindnyájan szemüveget viselünk. Ki ilyet, ki olyat, attól függően, hogy ki hogyan olvassa és értelmezi a Bibliát. A szemüveg a (hívő) személyiségünkhöz tartozik, s aki a szemüveget bírálja, az a hívő személyét bírálja. Nem azt nézi, hogy a szemüveges testvérem vagy felebarátom mit lát, hanem azt, hogy ő olyan milyen szemüveget visel. Ezáltal eltereli a figyelmet arról, amit az lát, és diszkreditálja a másik szemüveges mondanivalóját. Ezt alsóbb körökben lejáratásnak szokták nevezni, tudományosan pedig a gyanú hermeneutikájának. Ricoeur szerint a nagy leleplezők Nietzsche, Marx és Freud voltak, akik a gyanújuk által rámutattak a látszat és a valóság ellentétére. Szeretném megjegyezni, hogy Buda Péter bibliaértelmezésével hermeneutikai szempontból én sem értek egyet. Nagyon nem értek egyet. De ez nem akadályoz meg abban, hogy előítéleteimet félretéve („willing suspension of disbelieve”) azt nézzem, amire Buda Péter talán (!) a szemüvege által is rámutat. Hozzáteszem: akármilyen is az a szemüveg (hogy tetszik-e nekem vagy nem tetszik), Buda Pétert nem hiszem, hogy csak, vagy főleg a szemüvege motiválná, amikor helyzetet elemez. Képzettsége, hazai és külföldi elismertsége, s legfőképpen a már említett elemzési készsége szerintem sokkal nagyobb kredit mint az ő privát szemüvege. Ne az ujjat nézzük, amikor az a Holdra mutat, hanem magát a Holdat! Igen, nézzük azt a saját szemüvegünkön keresztül is, s a végeredményt hasonlítsuk össze. Szabaduljunk meg a személyességünktől: „objective correlative”, ahogy Eliot is mondta. S ha már megosztódott a szemüveg, figyeljünk inkább arra, hogy mit is mondott ez a másik (több mint) szemüveges: https://www.youtube.com/watch?v=MMibHoZp36w&t=153s
C.S. Lewis’s concept of „personal heresy”.This term refers to the tendency to interpret literary works too personally or biographically, attributing the author’s own personal beliefs, experiences, and life events to their writing, as though the work’s meaning or value could be reduced to the author’s character and views.
Azért itt messze többről van szó, mint olyan banalitásokról (amelyek persze igazak), hogy a hívők a Szentírás szemüvegén keresztül látják a világot. Az adventizmus egy amolyan „csodabogár” kategória az evangéliumi keresztyénségen belül, lásd Ellen G. White, szombatmánia – és ilyen „érdekesség” úgymond a sajátos eszkatológiája is, ami azért eltér a nagyobb protestáns tradíciók hagyományos eszkatológiájától. Jó, hogy ezt Ádám felvetette. Egyrészt azért, mert az országban ő az egyik kb. három ember közül (a többségnek, beleértve a teológusokat, fogalmuk nincs arról, hogy milyen alternatív eszkatológiai modellek léteznek az evangéliumiságon belül), aki ezt észreveszi, másrészt azért, mert így magyarázatot kapunk arra a kétségkívül különös jelenségre, hogy például a Gyurcsány és DK szimpatizáns Friderikusz miért szereti annyira hallgatni Buda Péternek (egyébként tényleg összeszedett és koherens), az adventista teológia tanárának az előadásait. Buda Péter felkészültségéből nem von le semmit, ha látjuk, milyen sajátos teológiai szűrön keresztül ítéli meg a világpolitikai eseményeket. Vannak más teológiai tradíciót képviselő elemzők is, akik hasonlóan felkészültek, csak épp máshogy ítélik meg a folyamatokat. Itt nincs egyetlen objektív álláspont.
Kedves Ádám!
Szerinted ki lehet jelenteni, hogy Ellen G. White hamis próféta volt? Azért kérdezem, mert a „próféciája”, vagy „kinyilatkoztatása” (lásd: Jézus Krisztus 1844. október 22-én bement a mennyei szentek szentjébe és megkezdte a „vizsgálati ítéletet”) tulajdonképpen ellenőrizhetetlen, hiszen ki tudja mi van a mennyben (mármint a bibliai beszámolókon túl, és ott ilyet nem olvasunk). Ezen kívül számtalan állítólagos próféciát és álmot kapott White (egyes helyeken azt írják, hogy egész élete során kb. 2000-et). Például az emberi egészségről szóló látomásai bizonyítottan hamisak, miközben más szempontból meg mégiscsak ragaszkodott a történelmi keresztyén hithez (pl. a hit általi megigazuláshoz).
András,
óvatosan használnám a hamis próféta kifejezést, mert behoz olyan ószövetségi és egyéb konnotációkat, amelyeket nem feltétlenül tartok ebben a kontextusban hasznosnak. Viszont az is igaz, hogy az adventista teológia szerint E. G. White szolgálata „a prófétaság lelke” (Jel 19,10), és számos tőle jövő kinyilatkoztatás alapozza meg az adventista mozgalom fura, félig-meddig heterodox specialitásait (pl. vizsgálati ítélet, szombatizmus, az engesztelésnapi bűnbak mint a Sátánra hárított végső felelősség a bűnért, az étkezési reform és ahhoz kapcsolódó életszabályok, stb.). Azt gondolom, hogy ezek a Biblia fényében nem állnak meg, tévesek és félrevezetők.
E. G. White legfontosabb szerepe az volt, hogy a joggal csalódott, kiábrándult, széthullóban lévő millerita mozgalmat új vízióval látta el. A milleriták Jézus világos szavai ellenére (hogy nem tudhatjuk, mikor lesz második eljövetele) kiszámolták annak napját (egy sajátos számítással Dániel könyvéből): 1843. október 22. Majd mikor ez nem jött be, módosították 1844. október 22-re. Mikor Jézus nem jött el aznap sem, az volt az adventista terminológiában emlegetett Nagy Csalódás. Ezen a ponton be kellett volna látniuk, hogy eleve hibás volt az eljövetel napját számolgatni. De ekkor lépett fel E. G. White, akinek a szolgálata az adventisták szerint a prófétaság Lelke, és értelmezte a milleriták számára a helyzetet.
Azt a kinyilatkoztatást adta a csalódott milleritáknak, hogy Jézus nem látható módon a földre jött el, hanem láthatatlan módon a mennyei Szentek szentjébe ment be, hogy megkezdje a vizsgálati ítéletet. Ehhez kapcsolódott aztán E. G. White szombatteológiája is.
Ezeket egyértelműen félrevezetőnek tartom. Ha az adventisták ragaszkodnak ahhoz, hogy ezek prófétai tekintélyű írások, tanítások, bibliaértelmezések, akkor azt válaszolnám, hogy szerintem ezek akkor hamis prófétai tekintélyű írások, tanítások, bibliaértelmezések.
Sokak szerint egyébként E. G. White rengeteget plagizált (ennek nem néztem utána), kinyilatkoztatásként vagy saját meglátásként adta tovább, amit egyszerűen csak átmásolt valahonnan. Ha így van, az a szolgálatát megint egy kicsit más fénytörésbe helyezi.
Kedves Ádám!
Ez nagyon korrekt, elfogulatlan bemutatás és tiszteletre méltó tájékozottság. Köszönet. (Ha lesz majd időm, szeretném C S Lewis Milton kapcsán megfogalmazott „personal heresy” gondolatát kifejteni. A lényeg: szerintem analóg a helyzet:BP személyes vallási meggyőződése versus a szakmai állásfoglalásai.
Áldott vasárnapi szolgálatokat! FT
Nem vagyok az adventista eszkatológia szakértője, de ha jól tudom az ő értelmezésükben pont fordítva van: a földből feljövő fenevad Amerika, a tengerből feljövő fenevad pedig „Róma”. Eredetileg a Római birodalom, de közvetve annak „örököse”, a pápaság („a halálos sebet kapott fej, aki meggyógyult”).
Pl.: Reisinger Jánosnak számtalan a témában lévő előadása közül e kettő is ezt fejtegeti:
https://www.youtube.com/watch?v=mGrbPfpze7k
https://www.youtube.com/watch?v=JuZZpJcuong&t=2645s
Ez persze a cikk eredeti mondanivalóján nem változtat.
Igen, igazad van, köszönöm a korrekciót! Javítom is a szövegben.
Buda Péter bejegyzése kiválóan példázza azt, amiről Ádám ír a posztban: itt aztán minden van, és minden mindennel keveredik: https://peterbuda.substack.com/p/a-kereszteny-nacionalista-vilagrendszervaltasrol
Aktuálpolitika és nem titkolt politikai preferenciák, egyháztörténet torzítva, igemagyarázatok így úgy csavarva, mint a búcsúban. Buda szerint az, hogy keresztyén elvek vagy értékek érvényesülnek (bármilyen szinten is) a politikum és a kultúra szintjén, már önmagában keresztyén totalitárius izé. Ez nonszensz. Így jutunk el oda, hogy egy keresztyén direkt azért izgul és szorít, hogy minél inkább szekulárisabb legyen a kultúra és az állam, mert akkor milyen független az egyház és mennyire betölti a küldetését.
Az is érdekes, hogy a progresszív kereszténység térnyerése, pusztítása meg sem jelenik, tehát az nem zavarja, ha az állami-világi ideológia kebelezi be és torzítja végletekig az egyházat, de az igen, ha a politikum keresztyén elvekről beszél.
Igen, az a cikk tényleg jól illusztrálja azt, amiről írtam. Nagyon fura, és a furaságát nagyrészt a fent említett sajátos eszkatológia magyarázza. Ezt sokan szerintem azért nem érzik idegennek maguktól, mert az evangéliumi világban nagyon elterjedt diszpenzacionalista premillennizmus több ponton érintkezik a Buda Péter által képviselt pesszimista eszkatológiával. Persze az is oka lehet, hogy sokan az evangéliumi (különösen kisegyházi) világban anabaptista (vagy lutheránusok között egyfajta radikális két királyság) modellben gondolkodnak a kultúra és a kereszténység kapcsolatáról. Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak hasonlóak a politikai antipátiák és szimpátiák. Ezeknek jó, ha tudatában vagyunk másokkal kapcsolatban is, és önmagunkkal kapcsolatban is.