A vallástalanság a nép ópiuma. Elfeledteti a nyomasztó gondolatot, hogy van valaki felettünk, akinek engedelmességgel tartozunk, és csillapítja a lelkiismeretfurdalást, hogy nem adunk neki hálát. Elhiteti velünk, hogy mindenben egyenlőek vagyunk, holott számtalan különbség és hierarchia járja át a valóságot. Könnyebbé teszi a kozmikus lázadást. Abba az álomba ringat, hogy magunknak szabhatunk törvényt, eldönthetjük, mi a jó és mi a rossz, holott ez már rég el van döntve, és egyáltalán nem tőlünk függ. Mákonyos utópiaként tár elénk soha meg nem valósuló jövőt – nevezzük azt kommunizmusnak,...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Szabados Ádám
A reformáció ereje – ma
Tavaly ősszel sokan, sok helyen, sokféleképpen ünnepeltük a reformáció 500. évfordulóját. Én is írtam róla egy egész hónapon át tartó cikksorozatot (kezdve itt). A reformáció lényegét tekintve azonban nem emlék, hanem az egyház mindenkori lehetősége és kötelessége, és nem is a katolicizmussal való harcról szól, hanem Isten igéjéről és az evangéliumról. Az Evangéliumi Fórum honlapjára felkerült az az előadás, amit tavaly novemberben a reformáció erejéről tartottam. Ezt az előadást az egyik legfontosabb előadásomnak tartom azok közül, amelyeket valaha tartottam. Azt a meggyőződésemet mondom...
Az ainuk muzsikája
A művészet, a tudomány és a filozófia különböző nyelveket használ a világ megértéséhez. A tudomány megfigyeléseket végez, hipotéziseket állít fel a megfigyelések magyarázataként, majd leellenőrzi ezeket a hipotéziseket és levonja a következtetéseit. Szigorú és szabályozott folyamat. A filozófia a logika segítségével gondolja végig a valóság szerkezetét vagy annak egyes vetületeit, és ehhez alkalmaz matematikai dedukciót is. Ez is többnyire szigorúan szabályozott folyamat. A művészet fő eszköze a képzelet és az intuíció. Megfigyel és következtet, de másfajta észleléssel, másfajta szintézist...
Miért van szüksége a tudománynak a filozófiára?
Mi köze a filozófiának a tudományhoz? – teszi fel a kérdést J. P. Moreland amerikai keresztény filozófus ebben a rövid videóban. Ezt a kérdést nekem is többször feltették már, amikor a hit és a tudomány kapcsolatáról vitázva a tudományfilozófia dilemmáira mutattam rá. Sokan gondolják azt, hogy a tudomány és a filozófia két külön terület, amelyeknek nem kell szükségszerűen találkozniuk egymással. Szerintük a tudomány a filozófia nélkül is végezheti a megfigyeléseit, a filozófia pedig a tudomány nélkül is gondolkodhat, noha nyilván az a jobb, ha a filozófia figyelembe veszi a tudomány...
Szokatlanul színvonalas és szuggesztív apologetikai videósorozat született – magyarul!
Szalai András barátom hívta fel a figyelmemet egy szokatlanul színvonalas apologetikai jellegű videósorozatra, amely az istentkeresem.hu oldalán található. A rövid (2-4 perces) videókat Bódi Mátyás készítette, akinek a hangja sokunk számára ismerős lehet, mert egy ideig narrációk készítésével, hangalámondással és műsorvezetéssel foglalkozott. Most azonban saját projekttel jelentkezett, amely nemzetközi összehasonlításban is az egyik legszínvonalasabban elkészített apologetikai anyag, amivel eddig találkoztam. Az istentkeresem.hu oldalon jelenleg nyolc rövid videó van fent, amelyek az Isten...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK