Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a poszt-keresztény, haladó szemléletű nyugati kultúra az inkluzivitással méri a jót és a rosszat, a helyeset és a helytelent, az elfogadhatót és az elfogadhatatlant. Az ölelés jó, a kirekesztés rossz, a befogadás erkölcsös, a határhúzás erkölcstelen, az igen helyes, a nem helytelen, a nyitottság erény, a zártság gyengeség. Emlékszünk még a Pink Floyd 1979-es rockoperájára, amelyben a tanár intése és az édesanya féltése újabb és újabb téglák a böszme nagy falban, amely a szívünk és az életünk köré épül? A fal óta eltelt haladó évtizedek másról sem szóltak,...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Szabados Ádám
Az evangéliumon kívül minden adiaphoron?
Egész hívő életemet meghatározta a felekezetköziség, a más felekezetűekkel való egység, az evangéliumi katolicitás. Ezt először a szüleimtől tanultam, akiknek mindig nyitott volt a szíve és az otthona a más felekezetű hívők előtt. Tudatos keresztény életem aztán szorosan összefonódott a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetséggel, ahol teljesen természetes volt számomra, hogy más felekezetű diákokkal végzünk közös missziót. Ugyanezt éltem át a European Leadership Forum és az Evangéliumi Fórum keretein belül, a Latin Link misszióban, a Magyar Evangéliumi Alianszban, és egyéb közös...
Teremtésvédelem és szexuális tisztaság – miért nem azonos fajsúlyú kérdések a keresztény hitben?
Amikor arról beszélgetünk, hogy a homoszexualitáshoz való keresztény viszonyulás miért vízválasztó kérdés, többször belefutottam abba az ellenvetésbe, hogy „de hát például a teremtésvédelem is mennyire fontos, miért nem azt emeljük ki?” Ilyenkor az ember elszégyelli magát, mert a tepsiben megmaradt olajra gondol, amit előző nap a mosogatóba öntött, vagy ha globálisabban gondolkodik, a bálnákra, amikről már legalább egy hónapja elfelejtkezett. Bűn, hogy tönkretesszük a földünket? Igen, az, és mindnyájunknak van benne valamennyi felelősségünk. Akkor miért a homoszexualitás megítélését tartjuk...
Az új moralitás bünteti a keresztény diákcsoportokat
Az elmúlt évek egyre többször ismétlődő jelensége, hogy keresztény diákcsoportokat megbüntetnek vagy egyenesen kitiltanak angolszász egyetemekről, mert nem igazodnak az új progresszív moralitáshoz, amely mára átvette a régi – kereszténységhez kapcsolt – morális vízió helyét a nyugati világ nagyobbik felében. Magyarán: ezek a diákszervezetek továbbra is bűnnek tekintik a homoszexuális kapcsolatot, a szexualitást a férfi és nő közötti házasság kereteiben látják egyedül elfogadhatónak, vezetőik megválasztásában pedig alkalmazzák a hagyományos keresztény elveket. Olyan elvekről és gyakorlatokról...
Nem stimmel Ismáél életkora?
Forráskritikusok – és ateista apologéták – kedvelt története az a rövid epizód, amikor Ábrahám elküldi a háztól a Sárával folyamatos konfliktusba kerülő Hágárt és fiát, Ismáélt. Az 1Móz 21,9-21-ben található leírásban úgy tűnik, Hágár egy kisgyermekkel indul útnak, holott a 16,16 és a 21,5 összehasonlításából kiderül, hogy Ismáél legalább 13 éves volt, amikor Izsák megszületett, ezért ha Izsák születése után küldte őt el Ábrahám a háztól, nem lehetett már kisgyerek. Kritikusok szerint az ellentmondásra a nyilvánvaló magyarázat az, hogy a szöveg végső szerkesztője többféle forrásból...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK