Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Szabados Ádám

Mit szeretek a testvérgyülekezeti hagyományban?

Első gyülekezetem az Ó utcai Keresztyén Testvérgyülekezet volt Budapesten. Tizenkilencévesen eljöttem onnan, sok tekintetben el is távolodtam ettől a hagyománytól, de több dolog, amit ott kaptam, részévé vált a hitem DNS-ének. A testvérgyülekezeti mozgalmat korai vezetői (pl. J. N. Darby, B. W. Newton, Robert Chapman) mellett az elmúlt két évszázadban számos ismert keresztény is fémjelzett, akik közül némelyekről ma már kevesen tudják, hogy egy időben kapcsolódtak ehhez a mozgalomhoz. Ilyen volt például Müller György, a bristoli árvaházak fenntartója, Hudson Taylor úttörő misszionárius, a...

bővebben

Mit szeretek a pünkösdi-karizmatikus hagyományban?

Teológiailag kontinuacionista vagyok, vagyis hiszek abban, hogy az újszövetségi karizmák (beleértve a nyelvekenszólást, prófétálást, gyógyítást) ma is működnek, vagy működhetnek. Azért vagyok kontinuacionista, mert a Biblia alapján ennek az álláspontnak a helyességéről vagyok meggyőződve. A Szentírás tanulmányozása nyitotta meg az elmémet és a szívemet a Szentlélek „karizmatikusabb" munkái előtt, a tapasztalás ezt csak követte. Az első találkozásaim a karizmatikus mozgalommal inkább riasztottak: nem tetszett a hangerő, a felfokozottság, a csodák hajszolása, az értelem háttérbe szorulása. Ma...

bővebben

Mit szeretek a református hagyományban?

Elkezdek egy sorozatot, amelyben elmondom, mit szeretek egy-egy hozzám közel álló egyházi hagyományban. Magamat a hitvallásos történelmi kereszténység fősodrában látom (hiszem az első évszázadok egyetemes hitvallásait és a szentek egyetemes közösségét), azon belül az evangéliumi kereszténységhez sorolom magam (vallom a reformáció „sola”-it és a Szentírás teljes megbízhatóságát), teológiailag kálvinista vagyok (elfogadom a Dordrechti kánonokat is), egyházkormányzásban szabadegyházi és kongregacionalista, a keresztségben (ana)baptista, a lelki ajándékok tekintetében óvatos karizmatikus...

bővebben

Szobrokban a reformáció üzenete

Liviu Mocan kortárs román szobrásszal több mint tíz éve az ELF-en ismerkedtem meg, azóta fontos inspiráció a számomra. Legismertebb alkotásai a romániai forradalom áldozatai emlékére készült szoborcsoport, amely Kolozsvárott, az egykori Rhédey palota előtti téren kapott helyet, valamint Genfben a Kálvin születésének 500. évfordulójára készített Tízparancsolat címe szobra, amely egy kéz tíz ujjaként ábrázolja a parancsolatokat, kívül érdes, belül sima, puha felületként, mintha bele lehetne ülni Isten kívülről félelmesnek ható, belülről megnyugtató tenyerébe. Amióta hallottam ennek a szobornak...

bővebben

Miért éppen a saját kultúránk ítéletében bízzunk?

Tim Keller Hit és kételkedés c. nagyszerű könyvében körüljár néhány ellenvetést, ami a keresztény hittel szemben manapság gyakran előkerül. Az egyik ilyen ellenvetés azzal kapcsolatos, hogy a Szentírás erkölcsét a mostani nyugati kultúra több ponton kifejezetten erkölcstelennek tartja (olyan területeken, mint például a női egyenjogúság, a háborúk, a homoszexualitás, a kizárólagosság, vagy a bűn és ítélet kérdése). Miért kövessük olyan könyv erkölcsi útmutatásait, amelynek nyilvánvalóan hibásak az erkölcsi ítéletei? – szól az ellenvetés. Vajon mit lehet erre válaszolni, különösen, ha...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK