Áprily Lajos írja Kálvinról szóló versében: „S két szót kiált a bibliás magasság, / hogy megkondul belé a végtelen: / Eleve-elrendelés az egyik, / s megváltó arcú társa: kegyelem.” A predesztináció tana sokakat elriaszt, sokakat magyarázkodásra késztet, sokakat összezavar. De a költő szavai nem egy gazos teológiai völgybe vezetnek, ahol fojtogató pára és sűrű köd honol, ahol védekezni kell, ahol a korunk embere prüszköl és tiltakozik, mert elviselhetetlen számára a végső önrendelkezés elvesztése, vagy az a fajta kiszolgáltatottság, amely Isten kiválasztó kegyelmére szorul. A költő szavai a bibliai hit fenséges magasába visznek, ahol a nap fényesen ragyog, tisztán látszik az egész horizont, és ahol megkondul a végtelen. A predesztináció a hit biztos sziklája, dicsőséges szirt, amelyre nem más vitt fel engem sem, mint a megváltó arcú társ, a kegyelem.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Divinity
Az indirekt beszédmód öröme
Többször tapasztaltam, hogy amikor közvetett beszédmódra váltok, olvasóim egy része összezavarodik és vagy a logikai következetességet keresi a szövegeimben, vagy a világos, egyértelmű állásfoglalást a valóság mellett. És mivel az írásaim zömében törekszem a valóság melletti világos, egyértelmű állásfoglalásra, nem is teljesen indokolatlan ez az elvárás. Előbb-utóbb azonban bekopog az én ajtómon is egy szürke köpenyes varázsló, és hív, hogy hagyjam ott a biztonságos egyértelműséget, induljak felfedezőútra, nem tudva, hogy az pontosan hová is vezet. Ekkor válik a nyelvi kifejezésmódom nehéz, kalandos úttá biztonságra vágyó olvasóim számára is, akik ha nem figyelnek, könnyen eltévednek, vagy talán el sem indulnak velem.
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (38) – A tükrök
„Elkészítette a rézmedencét meg rézből egy állványt is hozzá azoknak az asszonyoknak a fémtükreiből, akik a kijelentés sátrának bejáratánál szolgáltak.” (2Móz 38,8)
Micsoda képe ez annak, hogy lemondunk az embereknek való tetszeni akarásról! Ezek az asszonyok a tükreiket hozták el Istennek. Istennek akartak tetszeni, nem embereknek. Legértékesebb kincsüket adták neki: azt, ami szépségüket tükrözte.
A tiltott fa két világot választ el egymástól
David Hume óta sokan beszélnek az „is-ought” dilemmáról, vagyis arról a bölcseleti problémáról, hogy a puszta létezésből nem lehet etikai parancsot levezetni. Ha a természet önmagában van, akkor az önmagában jó, de legalábbis nem tudhatjuk, hogy jó-e vagy rossz. A tiltott fa olyan világot nyit meg, amelyben nem létezik ez a dilemma. A bibliai teremtéstörténetben Isten eltiltotta az embert a jó és rossz tudásának fájától. Akár szimbolikus, akár konkrét ez a fa, az egyszerű mozzanat, hogy a természetben megjelenik a tiltás, új dimenzióba helyezi magát a természetet. A tiltás a természetfeletti...
Lehetnek-e megbízhatók a történeti Jézusról szóló emlékek?
Az apostolok hagyománya c. könyvemben többek között azt a kérdést járom körül, hogy vajon megbízható-e az egyház legkorábbi ismert hagyománya, az apostolok bizonyságtételére épülő újszövetségi hagyomány. Ez szorosan kapcsolódik ahhoz a kérdéshez, hogy vajon lehetnek-e egyáltalán megbízhatók az emlékek. Ha ugyanis nem emlékezhetünk biztosan semmire, akkor az apostolok emlékei sem lehettek teljesen megbízhatók, amikor azokat írásba foglalták. Jogos tehát a kérdés: az emlékekről szerzett lélektani ismereteink fényében lehetnek-e megbízhatók a történeti Jézusról szóló apostoli emlékek?

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK