Az új ateista négyesfogatból (Richard Dawkins, Christopher Hitchens, Daniel Dennett, Sam Harris) immár ketten szembesültek a Visszavonhatatlan Igazsággal. Daniel Dennettről harcos ateizmusa mellett az maradt meg bennem leginkább, hogy mélyen elcsüggesztette modern korunk kiszámíthatósága. Régi álma volt például, hogy átvitorlázzon az óceánon, de iránytűvel, élete kockáztatásával, mint egy újkori felfedező, nem a mai high-tech kütyük és nyomkövetők biztonságában. Egyszer azt mesélte (ez is ide tartozik), hogy a könyvtárakban szerette mindig a keresett könyv melletti könyvet leszedni a polcról, hogy meglepje magát valami új, kiszámíthatatlan inspirációval. Hát, nem tudom, felkészült-e a mai meglepetésre, de gyanítom, ez számára mind közül messze a legmegrendítőbb. Talán a szíve mélyén valahol vágyott is rá. Kár, hogy nem vette le a polcról, vagy ha levette, nem tudhatjuk. Ha szabad mégis ilyet kívánnom: R. I. P., felebarátom!
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Divinity
Meg kell ölnünk Istent, hogy szabadok legyünk?
James Morrow Towing Jehovah (Jehova elszállítása) című regényében Gábriel arkangyal 1992-ben megjelenik egy hajóskapitánynak, hogy közölje vele: Isten meghalt és három kilométer hosszú holtteste az óceánba esett. Elmondja, hogy a tetemet el kellene szállítani a sarkkörön túlra, hogy ott örök nyugalomra helyezzék egy erre a célra kivájt jégbarlangban. Az egyik szereplő, Ockham atya (a Vatikán megbízottja) azon gondolkodik, hogy Isten vajon tényleg meghalt-e, nem csak arról van-e szó, hogy szelleme levedlette a korábbi testét. A könyv végén a pap arra a következtetésre jut, hogy Isten maga döntött saját létezése megszüntetéséről, látva, hogy ez bennünket, embereket, mennyire gúzsba kötött. Kifejezetten nagylelkű tett – mondhatnánk, ha nem lenne az egész felvetés abszurd és blaszfém, ugyanakkor ijesztően csábító is.
A feltámadás evangéliuma
A Tűzfal podcast harmincadik részében az evangélium másik oldaláról, Krisztus feltámadásáról beszélgetünk, és majdnem belőlünk is kiszakad a húsvéti nevetés. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
Mi a legfontosabb az evangelizációban?
„Mi a legfontosabb az evangelizációban?” – tette fel a kérdést Martyn Lloyd-Jones walesi prédikátor, a londoni Westminster Chapel lelkésze valamikor a huszadik század közepén. Saját kérdésére így felelt: „A legelső és legnyilvánvalóbb dolog ez: tudatában kell lennünk a hatalmunknak és tekintélyünknek!” Ez az a válasz, amire ma nemigen gondolna a hite relevanciájában elbizonytalanodott keresztény, aki végignézte azt a civilizációs pusztítást, amit a modernitás az elmúlt két évszázadban a kereszténység társadalmi szerepében véghezvitt. Lloyd-Jones válaszát meg sem fontolná az a generáció, amely ráadásul nemrég még a posztmodern tétova ténfergését tekintette korszerűnek, és az evangelizációban is a párbeszédet, az őszintén felvállalt bizonytalanságot, meg mindenféle állító magatartás kerülését sürgette. Ez a szemlélet hihetetlenül távol került a Lloyd-Jones által képviselt magabiztosságtól. Mint ahogy az evangélium is egyre távolabb került a kortársaktól, és aztán be is zuhant valami értelmezhetetlen pszichogödörbe, ahol az egyéni identitások megerősítésének szinonimájává vált, vagyis azonossá a korszellemmel.
Elbizakodottság helyett békesség
A terveim időnként megszüntethetetlen akadályokba ütköznek. Tavaly például egy térdprobléma miatt egyetlen métert sem tudtam mankó nélkül megtenni, ezért le kellett mondanom egy külföldi konferencián való részvételemet, az összes ott tartandó előadásomat, de a rég várt válogatott mérkőzésre szóló jegyemet is másra írattam át, pedig nagyon vártam az élményt a Puskásban. Nyolc éve egy Indonéziába szóló repülőjegyemet (és az egész utat) kellett lemondanom, valamint az egész missziós programot, mert a feleségem édesapja váratlanul meghalt, egyszerűen nem lehettem távol a gyász napjaiban. Az elmúlt héten épp egy vesekő tett bizonytalanná mindent, amit terveztem, és a görcsök között Jakab híres mondása jutott eszembe: „Most tehát, akik azt mondjátok: »Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk«, azt sem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja, akkor élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.” (Jak 4,13-15)

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK