Sitku Tibor (Sytka) A színfalak mögötti Intelligens Tervezés című válaszcikkében (Az ID nem „kreacionizmus”, miért mondják sokan mégis annak? c. posztomra reagált) a feltételezett vallásos motivációt kéri számon az értelmes tervezettség (ID) paradigmán. Érdekes módon ezzel éppen azt a hibát követi el, amit a cikkemben szóvá tettem: összekeveri a tudós motivációját a tudományos kutatással. Ha a tudományos kutatás kritériuma a megfelelő világnézeti motiváció (vagy annak hiánya) lenne, ezer és ezer módon diszkvalifikálhatnánk tudományos projekteket, ahelyett, hogy magára a tudományra és az érvekre figyelnénk. Ha megnézzük, hogy többek közt mi motiválta mondjuk Darwint (személyes tragédiák miatt az istenhite megrendülése), mi motiválja Dawkinst (lehessen intellektuálisan megelégedett ateista), vagy mi motiválta Keplert, Newtont, Faradayt, Pasteurt, Maxwellt és Planckot (a teremtésben Isten gondolatainak felfedezése), ugye, a motiváció alapján nem is olyan egyértelmű, hogy akkor most ki végez valódi tudományos kutatást. Pontosabban teljesen egyértelmű: mindegyikük. Mert a motiváció egy dolog, a kutatás egy másik.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Kultúra
A laza és érzelgős teológia laza és érzelgős művészeti formákat terem
Dorothy L. Sayers a huszadik századi brit irodalom egyik kiemelkedő alakja volt, és egyben keresztény is. Írt krimiket, színdarabokat, verseket és esszéket, valamint angolra fordította Dante Isteni színjátékát. Detektívtörténetei főhőse Lord Peter Wimsey, akinek alakja kevésbé ismert, mint Poirot-é, de vele és Chesterton Brown páterével együtt szokták emlegetni. Sayers drámáit a mai napig játsszák, és esszéi sem merültek feledésbe. Éppen ennek fényében számomra különösen érdekes, ahogy a hit és az irodalom összefüggéseit látja. Aki királynak született (Encián Kiadó, 2014) c. hangjátékai bevezetőjében többek között a teológia és a drámaköltészet közötti kapcsolatról ír, és két fontos elvet fogalmaz meg:
Jobb híján maradjunk Darwin elméleténél?
Lesslie Newbigin írja: „Köztudomású, hogy amikor valaki előáll egy olyan új elmélettel, mint amilyen például Kopernikuszé vagy Einsteiné volt, akkor a régi elmélet védelmezői általában éveken át szenvedélyes vitákat folytatnak az új elmélet híveivel. Ez a vita jó ideig eldöntetlennek tűnhet. Egy azonban bizonyos: a tudósok nem fordítanak hátat egy elméletnek csupán azért, mert néhány kísérlet eredménye ellentmondani látszik annak; kizárólag egy jobb elméletért hajlandók a régiről lemondani. Ez különösen szembeötlő a biológia területén. Sok tudós rámutatott már arra, hogy a darwini elmélet, amely az evolúciót véletlenszerű mutációkkal és természetes szelekcióval magyarázza, óriási következetlenségeket és képtelenségeket tartalmaz. A kozmológusok kimutatták, hogy a világmindenség eddigi becsült élettartama az evolúció legelső lépéseinek megtételéhez is kevésnek bizonyult volna. A kövületekben számos ponton mindmáig nem találtak bizonyítékot a fajok közötti átmenetre. Az elméletet cáfolni látszó tények közismertek. De amíg nincs jobb elmélet, marad a régi. Az evolúció elmélete bizonyíthatatlan, s ugyanakkor számos ésszerű érv szól ellene. De mindaddig elfogadott elmélet marad, amíg egy nála elfogadhatóbb el nem foglalja a helyét.” (Evangélium a pluralista társadalomban, Harmat, 2006, 49)
Az ID nem „kreacionizmus”, miért mondják sokan mégis annak?
Vannak makacsul megtapadt nyelvi tévedések, mint amikor valaki szaláminak nevez minden felvágottat, málnának minden üdítőt, vagy amikor újságírók az angol evangelical szót rendre hibásan evangélikusnak fordítják. Ilyen az is, amikor úgymond jól értesült hívők – a harcos darwinisták taktikáját követve – kreacionizmusnak nevezik az ID (Intelligent Design) tudományos hipotézisét. Akik átveszik ezt a rossz szokást, több elemi hibát is vétenek. Ezek közül az egyik legnyilvánvalóbb az, hogy a hipotézist és azok képviselőit (beleértve egyébként magasan jegyzett tudósokat – biológusokat, biokémikusokat, paleontológusokat, fizikusokat, kozmológusokat, tudományfilozófusokat –, akár Nobel-díjjal kitüntetetteket is, mert olyanok is vannak köztük) nem saját önértelmezésük alapján, hanem a legbefolyásosabb és leghangosabb kritikusok retorikai taktikája szerint nevezik el. Márpedig az ID önértelmezése szerint nem kreacionizmus, és ennek a különbségtételnek legalább három fő oka van, amelyek mindegyike lényeges.
Meghajtott térd
A Crown filmsorozat egyik jelenete megtestesíti számomra, hogy mi volt II. Erzsébet királynő. A jelenet a koronázási szertartás, amelynek egy pontján Fülöp herceg térdet hajt a királynő előtt. Ezt a filmben megelőzi kettejük közt egy nehéz beszélgetés: Fülöp az ellenérzését fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy férfiként engedelmességet fogadjon a feleségének. Ezt a házasságukban Erzsébet sem tartja helyesnek, de Fülöptől mégis azt kéri, hogy tegye meg a gesztust. „Nem előttem, hanem a korona előtt fogsz letérdelni.” És amikor Fülöp másnap valóban térdet hajt a korona előtt, nem Lilibet, hanem Isten előtt hajol meg. Bizonyos szempontból ez a gesztus a monarchia lényege. Ez volt II. Erzsébet lényege. A világegyetem akkor is királyság, ha a földön demokrácia van. A királynő a maga anakronizmusával olyan volt, mint egy újra és újra meghajtott térd. Egy egészen máshogy meghajtott térd.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK