Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Kultúra

Meghajtott térd

2022. szeptember 8. | , | 5 Hozzászólások

A Crown filmsorozat egyik jelenete megtestesíti számomra, hogy mi volt II. Erzsébet királynő. A jelenet a koronázási szertartás, amelynek egy pontján Fülöp herceg térdet hajt a királynő előtt. Ezt a filmben megelőzi kettejük közt egy nehéz beszélgetés: Fülöp az ellenérzését fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy férfiként engedelmességet fogadjon a feleségének. Ezt a házasságukban Erzsébet sem tartja helyesnek, de Fülöptől mégis azt kéri, hogy tegye meg a gesztust. „Nem előttem, hanem a korona előtt fogsz letérdelni.” És amikor Fülöp másnap valóban térdet hajt a korona előtt, nem Lilibet, hanem Isten előtt hajol meg. Bizonyos szempontból ez a gesztus a monarchia lényege. Ez volt II. Erzsébet lényege. A világegyetem akkor is királyság, ha a földön demokrácia van. A királynő a maga anakronizmusával olyan volt, mint egy újra és újra meghajtott térd. Egy egészen máshogy meghajtott térd.

bővebben

Thomas Mann: József és testvérei 2-3.

2022. szeptember 3. | , | 1 Hozzászólás

Ezen a nyáron a végére értem Thomas Mann Józsefről szóló grandiózus opusának. Az első kötetről már írtam, és a cikket annak idején így fejeztem be: „Mann regényéből nekem egyelőre e találkozás [az Istennel való találkozás] hitelessége hiányzik. Nem a róla való beszéd, nem a képzelet gazdagsága, hanem maga a találkozás. A József és testvéreit olvasva egy lassan hömpölygő tájat néztem, benne különös, de megfogható emberekkel, fölöttük viszont nem volt nyitott az ég, a tekintet megáll a csillagoknál és a boltozatnál, amely mögött a tényleges menny kezdődhetne. Mann a természetfelettiben hívő természetről ír, a természetfelettiről nincs igazi mondandója. Lássuk, ez változik-e a másik két kötetben.” Nos, nem változott. Sőt, Mann az egész regényfolyamot egy rejtélyes mondattal fejezi be: „És így végződik a szép történet és istenkitalálás.” Ábrahám, Izsák és Jákób története tehát szép, de az Istenük Mann szerint kitalálás. Ez a német író végső gondolata.

bővebben

Gorbacsov halálával a történelem vége is véget ért

2022. augusztus 31. | , | 8 Hozzászólások

Általános iskolás voltam, amikor Brezsnyev pártfőtitkár meghalt. Groteszk visszagondolni is rá, de órákon át néztük a tanteremben a temetését. Másfél évvel később meghalt Andropov pártfőtitkár, és a hosszú szertartás kezdődött elölről. Majd alighogy megválasztották helyette Csernyenko pártfőtitkárt, ő is meghalt. Akkor terjedt el a következő vicc. Csernyenko a másvilágra kerül, ahol a falon egy csomó óra van. Mikor megkérdezi, hogy mik ezek az órák, azt felelik neki, hogy minden óra egy országot jelképez, és amikor annak az országnak meghal a vezetője, az óra mutatója egyszer körbemegy. Csernyenko keresni kezdi az országa óráját, de nem találja, ezért egy idő után rákérdez: „És a Szovjetunió órája hol van?” „A Szovjetunióé? Ja, azt kitettük a vécébe ventilátornak, olyan gyorsan pörgött!”

bővebben

Hangok, formák és az univerzum

2022. augusztus 29. | , , | 5 Hozzászólások

Dórával elmentünk a Magyar Zene Házába. Elképesztően szép lett, és nemcsak a régi, omladozó betonépülethez képest, amelynek a helyére épült, hanem önmagában és a helyhez viszonyítva is. De nem erről akarok most írni, hanem egy gondolatról, ami megfogalmazódott bennem. A Hangdómban egy kortárs darabra váltottunk jegyet, mert éppen az ment. Aki volt már ott, tudja, hogy ez egy kör alakú, kupolás terem, kicsit olyan, mint a Planetárium, csak itt a földön elhelyezett babzsák-fotelekbe fekve kapunk látványos audiovizuális élményt. A mi esetünkben ez egy számítógéppel generált grafikus formakavalkád színes lüktetése volt, bár a lüktetés talán több szabályszerűséget feltételez, mint ami a dómban történt. Éppen ehhez kapcsolódik a zenehallgatás közben jött gondolatom.

bővebben

Elvis és az ördög

2022. augusztus 26. | , , , | 1 Hozzászólás

Az Elvis-film jó lett. Persze, aki allergiás már az amerikai kulturális intézményeket uraló radikális propagandára, az fészkelődni fog, amikor megint egy metronóm kiszámítható ütemében csapódnak be a szokott témák (leginkább ugye a rasszizmus, a lázadás, meg persze egy kiadós Christmas-bashing), de ezeket azért jól el lehet helyezni Elvis Presley életútjában is, és a film összességében sokkal súlyosabb annál, hogy ezeken fennakadjunk. Tom Hanks hatalmasat alakít Tom Parker szerepében, és eleve nagy húzás volt az ő szemszögéből láttatni a „király” megdicsőülését és lassú, fájdalmas elkárhozását. A forgatókönyvírók még egy apró mentőkötelet is dobnak Elvis hírhedt menedzserének, bár ez édeskevés ahhoz, hogy árnyalja a közönség lesújtó véleményét. A film végén Tom Parker szájába adják a mondatot, hogy Elvist valójában „a szeretet ölte meg”. A rajongói iránti szeretete. Ezt természetesen nemcsak azért érezzük hazugságnak, mert a kapzsi menedzser mondja, hanem azért is, mert a szívünk mélyén sejtjük: valójában az ördög mondja.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK