A földbe gyökerezett a lába,
mert a görbe ember állt az ajtóban.
Számított rá, de későbbre várta.
Próféta férje halála óta
tizenhárom ezüstpénzzel tartozott,
ennyivel volt a férfi adósa.
Jigálra és Merárira gondolt:
két fia veszélyekről mit sem tudva
a pálmafa árnyékában játszott.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Kultúra
A „felvilágosodás koráról” szóló narratíva egy mítosz?
Daniel von Wachter filozófus, a liechtensteini International Academy of Philosophy professzora nem kevesebbet állít, mint hogy a felvilágosodás koráról szóló standard történet valójában egy mítosz, amely annak ellenére tapadt meg a köztudatban, hogy a tények egyértelműen ellentmondanak neki. A közismert narratíva szerint a tizennyolcadik század (kb. 1680-1800) volt az „Ész korszaka”, amikor az értelem fénye betört a tudatlanság sötétségébe, és az egyház ellenállását legyőzve az ész, a tudomány és a szabadság vette át a hagyományok helyét. Ezt a történetet olvassuk tankönyvekben, ezt propagálja a BBC, ezt veszi ma készpénznek a legtöbb átlagosan tájékozott ember.
Valószínűleg sokkal többen tudtak olvasni Jézus korában, mint eddig feltételezték
Újszövetséges teológusokat régóta élénken foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon milyen mértékű lehetett az első századi Palesztinában az írni-olvasni tudók számaránya. William Harris, a Columbia Egyetem tanára 1989-es könyvében a legjobb esetben is (ez számára a művelt Athént jelenti) mindössze tíz százalékra becsülte ezt az arányt Jézus korában, és szerinte ez a tíz százalék is elsősorban művelt férfiakat foglalt magában. Catherine Hezser – akire Bart Ehrman szokott hivatkozni – Jewish Literacy in Ancient Palestine c. könyvében még kisebb százalékot feltételezett: szerinte ebben az időben Palesztinában legfeljebb három százalék lehetett az írni-olvasni tudók aránya, és ez is csak a nagyobb városokban.
The Chosen a Különvéleményben
A Különvélemény 18. epizódjában rendhagyó módon most egy filmsorozatról beszélgetünk, amelynek a címe: The Chosen. Erről a sorozatról írtam már egy blogbejegyzést (Jézus lehetett ilyen). Azóta – néhány epizóddal később – még bátrabban ki merem jelenteni: ez a széria mind tartalmában (téma, forgatókönyv, dramaturgia), mind formájában (képi megjelenítés, színészi játék, filmzene) az egyik legjobb sorozat, amit eddig láttam. Egyszerűen nem lehet közömbösen elmenni mellette. Persze én ezt úgy mondom, mint aki hiszek Jézusban és szeretem őt. Ez elfogulttá tesz, de kritikusabbá is a Jézus-filmekkel kapcsolatban, tehát a témaválasztás önmagában nekem sem feltétlenül jelent előnyt. Ezt a sorozatot színvonalasnak tartom, és szerintem az is élvezheti, aki egyáltalán nem hisz. Nem véletlen, hogy már több mint 150 millióan látták. Szeretettel ajánlom a figyelmetekbe a beszélgetésünket!
Dawkins is sorra került
Richard Dawkins egy szokásos esős reggelen arra ébredt, hogy a patinás kaliforniai Berkeley Egyetem törölte az eseményt, amelyen előadott volna, és nem is annyira finoman jelezték, hogy iszlamofóbiája miatt már nem kívánatos személy arrafelé. A döntés meglephette a híres etológust, mert a hetvenes évektől ő fémjelezte azt a szekularista mozgalmat, amely a diadalmenetét éppen annak köszönhette, hogy a vallásokat nevezte az emberiség legfőbb problémájának. Dawkins modern Jeanne D’Arc-ként cipelte a hátán a felszabadítás zászlaját, csak az ő látomásában nem a britek, hanem a vallások képezték az elnyomó gonoszságot. A tömegek éppen ezt szerették benne, és – ha már a középkori hősöket használjuk analógiaként – úgy követték, mint egy második Luthert, aki immár nem csupán a pápaságot „törli el”, hanem magát a vallást is. Cudar ébredés Dawkinsnak, hogy a felvilágosult élcsapat most éppen őt „törli el” és teszi a sötét középkor részévé.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK