Rendkívül elgondolkodtatónak tartom Pocsaji Miklós dolgozatát, amelyben azt hangsúlyozza, hogy közéleti kérdésekben nem játszhatjuk a minden ideológiától egyenlő távolságot tartó, szenvtelen, külső szemlélő szerepét. Mivel szerinte a társadalmi-kulturális topográfiában az egyház határozza meg a közepet, nem egyensúlyozhatunk a széttartó politikai ideológiák között, ahogy az ideológiák sem rendezik magukat egyensúlyi helyzetbe a kereszténységhez képest. Az írás konklúziója egy ide-oda pattogó, többszörösen újrahasznosított metaforában ölt testet: „A labda mozog, játékban van, a kérdés az, hogy focizni fogunk, vagy az evangélium féltésének álcája alatt tovább féltjük a lábunkat…”.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Társadalom
Egyház a világban
A keresztények társadalmi szerepéről néha azért is nehéz beszélgetni, mert nem feltétlenül vannak meg hozzá a fejünkben a megfelelő kategóriák. Sok összetett, bonyolult kérdés még összetettebbé és bonyolultabbá válik, ha néhány alapvető szempont nincs a helyén. Ebben a rövid posztban két egyszerű sémára szeretnék emlékeztetni az egyház természetével kapcsolatban. Az egyik a megjelenésével, a másik a feladatával kapcsolatos. Sok egyéb szempont is van, de ha csak ezt a kettőt szem előtt tartjuk, máris könnyebben tudunk tájékozódni, és talán szükségtelen félreértéseket is el tudunk kerülni. Kezdem az elsővel, ami az, hogy Jézus követői kétféleképpen vannak jelen a világban: összegyülekezve és szétszórva.
A jog azért ütközési pont, mert morális víziót közvetít
A társadalmi viták legtöbbször a jogi kodifikációnál válnak igazán feszültté. Az abortusz ügyében például lehet kampányokat folytatni pro és kontra, lehet filmeket készíteni, egyetemi előadásokat tartani a magzati fájdalomról vagy a magzat életképességének időpontjáról, fel lehet állítani életpárti vagy nőjogi központokat, de a vita igazi feszülési pontja az, amikor az egyik vagy a másik álláspont a jog területén jut érvényre. Ugyanez a helyzet a házasság ügyében is. Nagy hatása van egy filmnek, egy művészi performansznak, egy jól koreografált botránynak vagy egy érzelmes történetmesélésnek, de az igazán erőteljes üzenet az, amikor a törvény nyelvén hangzik el: van vagy nincs házasság azonos neműek között.
Erkölcstelen vallásosság vagy istentelen erkölcs?
Sok más mellett azt hiszem, van egy kimondatlan, mélyen meghúzódó oka is annak, hogy közéleti kérdésekben miért alakul ki hívők között is sokszor éles véleménykülönbség. Arról van szó, hogy eltérően ítéljük meg a társadalomban a „vallásosság” veszélyét. Vannak, akik a „vallásosságot” (értsd: félszívű, felszínes vagy névleges kereszténység) a közéletben rosszabbnak tartják a teljes hitetlenségnél is, szerintük ugyanis a vallásosságban jóval több megtévesztés és ármány van, összességében ártalmasabb a keresztény ügyre nézve, mint a dacos ateizmus vagy az agnosztikus szekularizmus. A nyíltan vállalt hitetlenség legalább őszinte alapállás, nem tettet semmit, ezért érettebb a megtérésre is. Amikor a hitetlen trágár, parázna vagy tisztességtelen, talán csak a világnézetével összhangban cselekszik, de amikor a vallásos teszi ugyanezeket, ott mindig van valami összezavaró széthangzás. A fenti hívők a politikusok közül is inkább a nyíltan hitetlent támogatják, mint a hitét felemásan felvállalót, és a művészek között is többre értékelik azt, aki dacol az Úristennel, mint azt, aki hiába veszi a nevét a szájára. Mert ugye a langyosat meg az Úr köpi ki a szájából.
A progresszív cicaharcban a keresztények csak egy kávét kérjenek?
Van egy új, szövevényes, de kifejezetten érdekes jelenség a világban, amit röviden a következőképpen tudnék összefoglalni. A radikális feministák egykor megalázónak tartották a patriarchális elveket valló kereszténységet, ezért összefogtak a melegmozgalommal és együtt, a kulturális intézmények elfoglalásával a világra szabadították a nemek binaritását és biológiai meghatározottságát tagadó transzmozgalmat. (A történelmi kapocs vitathatatlan, gondoljunk csak Simone de Beauvoir, Michel Foucault, Kate Millett vagy Judith Butler szerepére a queer- és genderelméletek születésében, vagy arra, hogyan vált a nőmozgalom az LMBTQ-ügy előzménytörténetévé és emocionális felhajtóerejévé.) Szóval a feminizmus különböző hullámai egy új kulturális hegemóniát alkottak, amely legyőzte és meghaladta a kereszténység patriarchális világát, és egy szürreális másik világot eredményezett. Ez az első felvonás.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK