Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Társadalom

Tények és tényellenőrök

2022. június 1. | , | 13 Hozzászólások

A posztmodern filozófusoktól évtizedeken át azt hallottuk, hogy nincsenek önmagukban tények és nincsen olyan, hogy igazság. Az igazságról és a tényekről csak birtokos szerkezetben beszélhetünk; a tények mindig valamely személy vagy közösség által értelmezett „tények”, és az igazság is mindig valakinek az igazsága, soha nem csupán „az igazság”. A posztmodernnek nevezett kor (már ha egyáltalán volt ilyen, és nem egy posztmarxista értelmiségi kör narratívateremtő szemfényvesztésének voltunk az elszenvedői, ahogy például Daniel von Wachter lichtensteini filozófus állítja) azonban legkésőbb 2016-ban – Donald Trump elnökké választásával – véget ért. Egy szempillantás alatt „kiderült”, hogy mégiscsak van igazság, vannak tények, sőt mindennél fontosabb az igazságért és a tényekért vívott harc. Orange Man lett az igazság utániság démoni szimbóluma, akit az „alternatív tények” ontológiai buborékjaiból objektív „tényellenőrök” parancsolnak vissza újból és újból az igazság szilárd platformjára, vagy épp onnan le. A posztmodern győzött önmaga felett és hangos nyüszítéssel ki is múlt.

bővebben

Megjelent az Evangéliumi Fókusz új lapszáma, benne egy tanulmány tőlem is

2022. május 28. | , , , , | 0 Hozzászólások

Kisebb kihagyás után megjelent az Evangéliumi Fókusz – Teológia és Társadalom folyóirat új, ötödik száma, benne egy exegetikai tanulmány tőlem is „Az idő rövidre szabott”: Exegetikai megjegyzések az 1Kor 7,25-31-hez címmel. A tanulmányban azt a kérdést járom körül, hogy mit értett Pál az idő rövidsége alatt, milyen küszöbön álló megpróbáltatásokra gondolt, és hogy kapcsolódik össze ez a kettő a hajadonoknak adott tanácsában. A kérdések gyakorlati szempontból is fontosak, hiszen a hajadonoknak adott tanács egészen más megítélés alá kerül, ha az apostol tévedett a kronológia kérdésében. A tanulmány legfontosabb exegetikai következtetése az, hogy a szövegben „az idő rövidre szabott” teológiai alapállás, nem kronológiai becslés, ezért az alapelv alkalmazása sem függ az utóbbitól. A lap tartalmáról további részletek Baji Péter főszerkesztő bevezetőjéből:

bővebben

Harmadik út

2022. április 26. | , | 12 Hozzászólások

Igazuk van azoknak, akik szerint Magyarországon az egyik legfőbb társadalmi törésvonal az, hogy a Nyugat kultúrájában inkább a haladás, vagy inkább a dekadencia jeleit véljük-e felfedezni. Akik a Nyugatban még most is alapvetően a haladást látják, azoknak a magyar ugar szánalmasan maradi és provinciális. Akik ezzel szemben a Nyugat kulturális irányát ma dekadensnek gondolják, azoknak a Nyugat követése felesleges önfelszámolás, a nemzeti szuverenitás őrzése viszont jogos önvédelem. Előbbiek a Nyugattal szembeni bizalmatlanságot ma a Kelet (Putyin, Erdoğan, Kína stb.) választásával azonosítják, Adyt és Anne Applebaumot idézik, és nagyon szomorúak, ha Magyarországra gondolnak. Utóbbiak a Nyugat utánzásában ma az identitás fontos pilléreinek (nemzet, család, vallás) feladását látják, Hamvast és Yoram Hazonyt idézik, és szomorúak, ha a Nyugatra gondolnak.

bővebben

Transzcendens szempontok a politikai vélemények formálódásában

2022. április 13. | , , , , | 14 Hozzászólások

A választások után többen is elküldték nekem Tölgyessy Péter a Partizánban elmondott elemzését. Meglepett, hogy politikai preferenciáktól és oldalválasztástól függetlenül mennyien értettek egyet vele. Az viszont talán még jobban meglepett, hogy mennyi területen egyezett az én véleményem is most a volt eszdéeszes politikuséval, és így sokakéval, akik egyébként egészen máshogy gondolkoznak a világról, mint én. Persze lehet, hogy mind azt hallottuk ki belőle, amit akartunk – kormánykritikusok egy megfontolt elemző finom kormánykritikáját, a kormányt támogatók egy liberális gondolkodó bölcs ellenzékkritikáját, centristák a középen álló politológus józan távolságtartását, frusztráltak a frusztrációjukat, elégedettek az elégedettségüket. De egészen másért írom most ezt a posztot, nem azért, hogy politikai hitvallást tegyek. Arról akarok néhány szót ejteni, ami számomra érthetetlen módon teljesen kimaradt a mérlegelésből. Ez pedig nem más, mint a transzcendenshez való viszonyulás szerepe a politikai véleményalkotásban.

bővebben

Búcsá

2022. április 9. | , , , | 9 Hozzászólások

A bucsai civilek lemészárlásáról szóló híreket olvasva tolulnak elém az ukrán határon szerzett emlékek. Bucsa már március elején is az iszonyat szinonimája volt számomra, amikor Tiszabecsen önkéntesként fogadtuk a menekülőket. Ha megállítottunk egy autót (mindegyiket megállítottuk), és kiderült, hogy a benn ülők Bucsából érkeztek, na az volt mindig valamiért a legbrutálisabb. Amikor rákérdeztünk, honnan jöttek (zvitké prejíhálé?), és ők kimondták, hogy „Búcsá”, szinte azonnal megállt a levegő, majd egy-két másodperc után sírva fakadtak. Innen tudtam, hogy Bucsa valami rettenetes hellyé válhatott, de csak a gesztusokból vettem ezt le, a szavaikat nem értettem. Soha nem fogom elfelejteni a vigasztalhatatlan nagymamát, aki csak zokog, zokog, szinte kiégette már a szemét a sírás, és közben szorongatja az ölében ülő kiskutyát. Meg az édesanyákat, akik tartani akarják magukat, de aztán menthetetlenül – mint egy sokáig kotlott tojásból – belőlük is kitörnek a könnyek. Meg a kisbuszt a sok gyerekkel, akik nem értik a szüleik szomorúságát, és fülig érő szájjal köszönik meg a csokit, amit odanyújtunk nekik. A Búcsá névben sűrűsödik össze számomra ez az egész szörnyű háború. Maga a szó is olyan, mint egy nagy gonosz madár, amely folyton azt csattogja: bú-csá, bú-csá, bú-csá. Egyik ütem a bánat, másik a gúnyos nevetés. Sátáni tangó.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK