Az azóta már csődbe ment Adam Air egyik gépével történt meg, hogy navigációs hibák miatt eltévedt a levegőben a végtelen hullámok felett. A pilótáknak fogalmuk sem volt, hol járnak. Eljött az a pillanat is, amikor ezt kétségbeesésükben már az utasokkal is közölték, hátha valakinek támad valami ötlete, hogy hol is lehetnek. Az üzemanyag vészesen fogyott, lassan a tengerre való leszállást fontolgatták, ami szinte biztosan halált jelentett volna a gépen ülők számára. Felvették a kapcsolatot más gépekkel, de mivel nem tudták, hol vannak, azoknak sem volt semmi ötletük, hogyan segítsenek. A légiirányítás rég elvesztette a fonalat, egészen máshol keresték a repülőt, mint ahol valójában volt. A gép ugyanis egy rosszul működő műszer miatt fokozatosan dél felé sodródott, és ami eleinte észrevétlen eltérés volt az útiránytól, idővel sok száz kilométeres távolságra nőtt. A légiirányítóknak eszükbe sem jutott, hogy a kijelölt útvonaltól ennyire messzire keressék az elveszett gépet. Végül a csodával határos módon szinte az utolsó pillanatban szárazföld fölé értek, ahol egy apró repülőtéren sikerült letenniük a földre a hatalmas gépmadarat. Hallatlan szerencséjük volt, a történet egészen máshogy is végződhetett volna.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Egyén
Richard B. Hays tragikus hajótörése
Hitben való hajótörések csak látszólag történnek egyik napról a másikra. Maga a hajótörés persze gyorsan és drámai módon zajlik le, de rendszerint megelőzik rossz döntések, és számos egyéb összetevő, amelyek okait nehéz utólag kibogozni. Mint a repülőgép-szerencsétlenségeknél. Gyerekkoromban tátott szájjal néztem a megmeneküléssel végződő Airport filmeket, manapság inkább a tragédiákat utólag rekonstruáló Mayday dokumentumfilmeket nézem, de közös bennük, hogy vagy az okokból vezetik le a kibontakozó katasztrófát, vagy a bekövetkezett katasztrófától kutatják visszafelé az okokat. Az okok általában emberi hibák, mulasztások, természeti jelenségek, és nem várt események valamilyen elegye. A katasztrófának van története, és a történet kezdete lehet akár egy kispórolt csavar vagy valamilyen emberi gyarlóság is, amilyen a gőg, a hiúság vagy mondjuk a hanyagság. Pont mint a hajótöréseknél.
Adventi liturgiánk
A mostani adventi időszakban Dórámmal egy liturgikus imakönyvet használunk, amit texasi barátainktól kaptunk, teleírva kedves jókívánságokkal. Ez az imakönyv segít ráhangolódni arra, hogy megfelelőképpen imádjuk az Isten Fiát, akinek a megtestesülését ünnepeljük minden Karácsonykor. Ez ugyanis egyáltalán nem mindig sikerül. A liturgia szavakat ad a szánkra, amelyeket időnként nehéz megtalálni önmagunkban, pláne az ünnepi rohanásban. Ezek a szavak most pont úgy mosnak át, ahogy a mindennapi mosakodás, és hasonló rutinszerű elköteleződést is kívánnak. A napi szövegmennyiség elolvasása kb. 20-30 percet vesz igénybe, mert sok elemből áll.
Hodász Andrásnak válaszolunk
A Tűzfal podcast negyvenegyedik részében Hodász András „Égbekiáltó bűn a homoszexualitás?” című youtube videójára reagálunk. Ha emlékeztek, írásban már válaszoltam a videóra, de most Bolyki Lacival együtt szóban is megtesszük. Azért, mert fontos. Fontos, mert András az egyik cikkemmel vitatkozik, de nem hangoznak el az érvek. Fontos, mert a videó súlyos kérdéseket vet fel és sokakra hatással van. Fontos, mert örök sorsokról van szó. A beszélgetésünket megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a...
C. S. Lewis: Csűrcsavar levelei
A Tűzfal podcast harminchatodik része is az ördögről szól, de kissé könnyedebb, viszont jóval személyesebb formában, mint az előző. Lewis népszerű könyvéről beszélgetünk, amely egy Csűrcsavar nevű ördög beosztottjához, Ürömvölgyihez írt fiktív leveleit tartalmazza. A levelekből közvetve sokat megtudhatunk a lekünkért folyó háború apró részleteiről. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK