Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Elmélkedések

Egy karácsony, amikor az egyháznak nyugta lett az eretnekektől

Aranyszavú (Krüzologosz) Szent Péter „Beszéd Krisztus születéséről” című különös homíliája azt a békességet mutatja meg, amit az egyház az eretnekek veresége után él át. Krüzologosz Ravenna püspöke volt a Kr. u. 5. században. Egyik karácsonyi igehirdetésében visszaemlékszik arra, milyen irgalmatlanul nehéz teológiai viták bomlasztották az egyházat a megelőző évszázadban. A viták Krisztus istenségéről folytak, amit az ariánusok egyszer nyíltan tagadtak, máskor körmönfont nyilatkozatokkal és félreérthető formulákkal kérdőjeleztek meg. A 381-es konstantinápolyi zsinat tett pontot a viták végére, amikor is az egyház püspökei végleg megerősítették a niceai hitvallás homoousziosz formuláját és az ortodox hit győzelmet aratott az eretnekség felett. Hallgassuk meg, hogy beszél a békének erről az időszakáról Péter püspök karácsonyi homíliájában:

bővebben

Mi következik Ferenc pápa szexuáletikai maszatolásából?

Régóta komoly fejtörést okoznak Ferenc pápa kétértelmű megnyilatkozásai, de a Hittani Dikasztérium legutóbbi nyilatkozata, amely lehetővé teszi azonos nemű párok egyházi megáldását, joggal veri ki a biztosítékot még azoknál is, akik eddig hajlandók voltak nagyon messzire elmenni abban, hogy Papa Francesco progresszív irányba való kikacsintásait a kétezer éves hagyományon belül értelmezzék. Most is nyilván elindul az örök vita, hogy a római katolikus hagyományfejlődés átírja, meghaladja vagy egyszerűen csak kibontja-e Jézus Krisztus és az apostolok tanítását. Szinte a végtelenségig lehet ezt folytatni a szexuáletikai nyitás területén is. Lehet vitázni, hogy vajon a Dikasztérium a melegpárok megáldásának engedélyezésével most felülírta azt, amit eddig az egyház a homoszexuális kapcsolatokról tanított, vagy csak egy üres gesztust tett, hogy megtartsa a németeket, vagy mindössze nyitottságot akart közvetíteni, ami nem ír fölül semmi lényegeset, legfeljebb megbirizgálja a konzervatívok érzékenységét, ami egyáltalán nem árt.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (26) – Ha békével hordozzák büntetésüket

„…ha majd megalázkodik körülmetéletlen szívük, és békével hordozzák büntetésüket, akkor visszaemlékezem a Jákóbbal kötött szövetségemre, az Izsákkal kötött szövetségemre meg az Ábrahámmal kötött szövetségemre, és visszaemlékezem az országra is.” (3Móz 26,41b-42)

Isten a szövetség áldásait és átkait sorolja ószövetségi népének. Ha a rendelkezései szerint élnek, megtartják parancsolatait, vagyis a szövetség rájuk eső részét, kész megáldani őket bőségesen. Ha azonban elhagyják a szövetséget, hátat fordítanak neki, Isten megvonja áldásait és rossz dolgokkal bünteti, fegyelmezi őket. Nem csupán arról van itt szó, hogy vétkeznek, hiszen azt az áldozati rendszer kezelni tudta, hanem arról, hogy hűtlenül elfordulnak tőle, hátat fordítanak neki, nyíltan szembeszegülnek parancsolatainak. A következmények ebben az esetben súlyosak és számosak.

bővebben

Dicséret vagy hízelgés?

Talán mindnyájunk számára ismerős a szituáció, amikor egy ember dicsérete kellemesen érint bennünket, ugyanakkor valahogy mégis kellemetlenül érezzük magunkat tőle. Nem arra az egyébként szintén gyakori jelenségre gondolok, amikor önértékelési vagy más problémák miatt egyszerűen csak nehezen tudunk elfogadni bármilyen dicséretet, hanem azokra a konkrétabb esetekre, amikor bár jólesik a dicsérő szó, valahol mélyen mégis nyugtalanná tesz, vagy épp fordítva, a dicséretből áradó energiákat a nyugtalanságunk ellenére fogadjuk el. A nyugtalanságunk oka ilyenkor az, hogy a dicséret inkább hízelgésnek hat. De vajon mi különbözteti meg egymástól a kettőt?

bővebben

Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (23) – Szent ünnepek

„Ezek az ÚR ünnepnapjai, a szent összejövetelek, amelyeket a megszabott idejükben egybe kell hívnotok…” (3Móz 23,4)

Byung-Chul Han koreai filozófus szerint a szent ünnepek közösséget teremtenek, az események önmagukban azonban nem képesek erre. A szent összegyülekezés nem csupán tömegrendezvény, hanem kilépés a termeléskényszer profán folyamatosságából és belépés a szent nyugalom ciklusába. „Az ünnepet megüljük. A munkát azonban lehetetlen megülni. Az ünnepet azért ülhetjük meg, mert szilárdan áll, mint egy építmény. Az ünnep ideje álló idő. Nem múlik, nem folyik el. Ezáltal lehetségessé teszi az elidőzést.” (Han: A rítus eltűnése, 57)

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK