Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
„Minden ételáldozatodat sózd meg. Ne hagyd le ételáldozatodról Istened szövetségének a sóját. Minden áldozatot sóval mutass be.” (3Móz 2,13)
Az égőáldozatot általában ételáldozat is kísérte, ahogy egy jó ebédnél a hús mellé van köret is. Az első termés bemutatásakor is ételáldozatot vittek a hála kifejezéseként. Az ételáldozat kapcsán két fő szabály volt: nem volt szabad hozzáadni kovászt és mézet, de minden bemutatott ételt meg kellett szórni sóval.
„Tegye a kezét az égőáldozat fejére, hogy az kedves fogadtatásban részesüljön és engesztelést szerezzen.” (3Móz 1,4)
Ahogy reggeli csendességeimben haladok előre Mózes öt könyve olvasásában, és birkózom a héber szöveggel, a szavakkal és a nyelvtannal, a Tóra Istenének súlyos jelenlétét is érzékelem. Ez a jelenlét szent. Olyan, mint egy nagy hegy, amely fölém tornyosulva folyamatosan jelzi, hogy akár el is pusztíthat. Mint a lángoló és rengő Sinai-hegy az Egyiptomból éppen kimenekült nép számára. Lenyűgöző, félelmes és ijesztő.
Szükséges emlékeztetnünk magunkat arra, hogy az igazság szeretet nélkül haszontalan, mert ha „minden bölcsességnek birtokában vagyok (…) szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok” (1Kor 13,2). De tegyük mellé mindig azt is, hogy a szeretet pedig „[n]em örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal” (1Kor 13,6). A szeretet igazság nélkül alaktalan érzelgősség, folyton változó indulat, amelyhez jogtalanul vesszük kölcsön ezt a régi szót. A szeretet és az igazság egymást feltételező kapcsolatáról legtöbbet talán Jánostól tanulhatunk, akit az egyházi emlékezet úgy tart számon, mint a „szeretet apostolát”, aki Istent is úgy definiálja, hogy „szeretet (ἀγάπη)” (1Jn 4,16). A második leveleként ismert rövid írásában, amelyre most a figyelmet szeretném irányítani, a szeretet és az igazság egymást feltételező voltára mutat rá.
A keresztény hit két központi parancsa: szeresd Istent és szeresd felebarátodat. Az első szoros kapcsolatban van az imádattal, a második a könyörülettel. E kettő által válhat az egész életünk istentiszteletté. Ami tökéletes ellentéte korunk jogokat követelő ego-pogányságának.
*
A kereszténység imádatról és könyörületről beszél. Korunk egyenlőségről és társadalmi igazságosságról. Így lesz a kegyelemből követelés, az emberből pedig isten.
Majdnem vége az évnek, de mielőtt lepereg, hadd említsem meg, hogy éppen száz éve, 1922-ben jelent meg T. S. Eliot The Waste Land (Átokföldje) című verse, amely a modernista költészet egyik legnyugtalanítóbb alkotása, sőt, talán az egész huszadik századé is. Erosz nyomában (Harmat, 2008) című rövid esszékötetemet is részben ez a költemény ihlette. Eliot és az Átokföldje jelentőségét akkoriban így fogalmaztam meg:
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK